Felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert a százmillió dolláros korrupciós ügy kirobbanása után

Az ukrán kormány felfüggesztette tisztségéből Herman Haluscsenko jelenlegi igazságügyi, egykori energetikai minisztert – jelentette be szerdán Julija Szviridenko kormányfő, miután az ukrán korrupcióellenes hivatal nyomozást indított az energiaágazatban.
„Ma reggel rendkívüli kormányülést tartottunk. Úgy döntöttünk, hogy Herman Haluscsenkót felfüggesztjük igazságügyi miniszteri tisztségéből” – derült ki a miniszterelnök X-posztjából. Az igazságügyi miniszter feladatait Ljudmila Szuhak fogja ellátni, aki korábban a miniszter helyettese volt.
Az igazságügyi minisztérium kedden megerősítette, hogy a korábban energetikai miniszter Haluscsenko érintett nyomozásban, azt ugyanakkor nem pontosították, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) nyomozásáról van-e szó.
A Reuters beszámolója szerint Haluscsenko egyetértett a kormány döntésével, és Facebook-oldalán azt írta, hogy „a vizsgálat idejére történő felfüggesztés civilizált és megfelelő megoldás”. „A jogi fórumon fogom védeni magam, és bizonyítani fogom álláspontomat” – tette hozzá, további részleteket ugyanakkor nem osztott meg a vizsgálat okáról.
Az ukrán korrupcióellenes hivatal azért indított nyomozást az energiaágazatban, mert a gyanú szerint 100 millió dolláros kenőpénz-ügyletben vett részt az állami atomenergia-társaság, az Energoatom. Sajtóértesülések szerint a hatóságok már kivonultak Haluscsenko irodájához is, 2021 és 2025 között ugyanis ő volt az ország energetikai minisztere.
A NABU és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) hétfőn délelőtt számolt be arról, hogy egy nagyszabású akció keretében korrupciós hálózatra csapott le, azt írták, az akció több mint egy éves munka eredménye, amelynek során ezer órányi hangfelvételt gyűjtöttek. A NABU olyan fotókat közölt, amelyeken vastag kötegekben, táskákba tömve és asztalra halmozva ukrán hrivnya, amerikai dollár és euró látható. A hivatal azt nem közölte, hogy kié a pénz. A NABU szerint az Energoatom biztonsági igazgatója korábban átvette az irányítást a vállalat összes beszerzése felett, és olyan feltételeket teremtett, amelyek mellett az „Energoatom összes vállalkozójának illegális juttatásokat kellett fizetnie”.
A Kyiv Independent szerint az ügyben befolyásos gazdasági szereplők is érintettek lehetnek, köztük például Timur Mindics is, aki Volodimir Zelenszkij korábbi üzlettársa, a hozzá köthető ingatlanokban is házkutatásokat tarthatnak. „Mindenki, aki korrupciós ügyletekben vett részt, egyértelmű jogi válaszra számíthat” – reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután kiderült, hogy korrupciós nyomozás indult az energiaszektorban.