Mindkét oldallal közelebb járunk a megállapodáshoz, mint valaha – ezekkel a szavakkal foglalta össze a formálódó békemegállapodás legutóbbi, december 28-i fordulójának eredményeit Donald Trump. Az amerikai elnök év végén Mar-a-Lagóban fogadta Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt, hogy az ukránok által elképzelt béketerv mentén egyeztessenek az orosz–ukrán háború lezárásának lehetőségeiről. A találkozón Trump azt mondta, azok közül a háborúk közül, amelyeknek a lezárását saját magának tulajdonítja, az Ukrajnában zajló a legbonyolultabb, de azt gondolja, Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök is megállapodást akar kötni.
Utóbbi állítást árnyalja, hogy Oroszország a tárgyalást megelőző éjjel 2025 leghosszabb, tíz órán át tartó támadását indította Kijev ellen: a drón- és rakétatámadásban ketten meghaltak és több mint harmincan megsebesültek, az ukrán főváros lakóépületeinek pedig 40 százaléka fűtés nélkül maradt. A támadást Zelenszkij is szóba hozta még Floridába érkezése előtt: az ukrán elnök szerint az akció azt mutatja, Putyin nem akar békét. A találkozó után mind Trump, mind Zelenszkij haladásról beszélt, de a levegőben lógó területi kérdésről és a biztonsági garanciákról semmi konkrétat nem mondtak. Mindez alapvetően Oroszországnak kedvez, de az ukránoknak fontos, hogy Trump ne tartsa őket a béke kerékkötőinek.
Arról, hogy a háború lezárása szempontjából mit hozott a legutóbbi tárgyalás, itt írtunk bővebben. A béketerv sokat haladt előre az elmúlt másfél hónapban, de továbbra sincs válasz a két fő kérdésre:
- hol húzódjanak a vonalak az orosz és az ukrán erők között, át kell-e adnia Ukrajnának Oroszország javára további területeket, el kell-e ismernie jogilag is a veszteséget;
- valamint hogy ha NATO-tagságról nem lehet szó, úgy milyen intézményesített, kormányok összetételétől független nemzetközi biztonsági garancia tartaná távol Oroszországot a további agressziótól.
Trump tehát továbbra is azt kommunikálja, hogy közeleg a béke, de az ukrán társadalom nem feltétlenül osztozik az optimizmusában. December legvégén több Kijevben vagy Kárpátalján élő ukránt és magyart kérdeztünk arról, hogyan alakult a 2025-ös évük, mit várnak 2026-tól, mit gondolnak a béketárgyalás-sorozatról, és milyen lenne szerintük az igazságos béke.
Rengeteg temetésen vettem részt
„A telet és a tavaszt, sőt tulajdonképpen az egész évet végigkísérték az éjszakai támadások. Oroszország szándékosan egyfajta KGB-s taktikát alkalmaz: hajnali 3–4 órakor támad, hogy megzavarja az alvásunkat, és pszichésen is kikészítse az embereket – mondta a Telexnek Igor Rozkladai, a Centre for Democracy and Rule of Law nevű civil szervezet igazgató-helyettese. – Összességében 2025 egy újabb olyan év volt, amit sikerült túlélnünk, a nehézségek viszont tovább halmozódtak. Ebben a pillanatban is érezhetően hideg van az irodámban az erőműveinket is érő legutóbbi orosz támadás után.”
A médiajogász úgy látja, az ukránok megtanultak a jelenben élni, értékelik az apró gesztusokat, örömöket. „Gondoskodunk a kollégáinkról és a hozzánk közel álló emberekről. Teljesen normális dolog, hogy miközben rendelünk egy korsó sört, gyorsan adományozunk egy szervezetnek teherautóra, drónra vagy akár vadállatok mentésére. Az állatok szintén megszenvedik az orosz inváziót, több olyan barátom van, aki sündisznók és madarak mentésével foglalkozik.”
A Kijevben élő szoftverfejlesztő, Marina Kalenska azt mesélte, ha eltekint a háborútól, „egész jó” éve volt. El tudott utazni néhány szép helyre, sok időt töltött a családjával, és a munkahelyén is érték sikerek, kapott fizetésemelést, részt vett néhány izgalmas projektben.
„Személyesen egyetlen megrázó élményem volt 2025-ben: amikor egy orosz rakétatámadás kitörte a lakásom ablakait.
Nekem szerencsére még időben sikerült eljutnom a legközelebbi óvóhelyre.” 2026-ra nincsenek nagy várakozásai: szeretne sokat utazni, és már kiválasztotta, mik azok a könyvek, amiket elolvasna idén. „Nagyjából ennyi. Semmi elérendő cél vagy ilyesmi – elég nehéz terveket szőni ilyen körülmények között.”
„Ez volt az egyik legnehezebb évem 2022 óta – mondta a szintén Kijevben élő újságíró, Okszana Mamcsenkova, az N-Ost nevű berlini civil szervezet egyik projektvezetője. – Részben azért, mert eleve az elmúlt évek kimerültségével kezdődött az év, tavasz végével pedig egyre durvábbak voltak a Kijev elleni támadások. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egyre sűrűbben támadtak minket, hanem nő az egyszerre kilőtt drónok és rakéták száma is, ma már szinte minden alkalommal vannak civil sérültek és áldozatok. Én is túlságosan sok rakétát és drónt hallottam már elrepülni a lakásom fölött.” A gyász szintén hozzátartozott az évéhez.
„2025-ben a hadseregben szolgáló barátaim és ismerőseim közül sokakat megöltek a fronton, rengeteg temetésen vettem részt az elmúlt időszakban.”
Úgy érzi, 2026-tól sem várhat túl sokat. „2025 volt az az év, amikor elfogadtam, hogy a háború az életünk része. Nem gondolom, hogy véget érne 2026-ban, úgyhogy a lehető legrosszabb forgatókönyvekre készítem magam. Nagyon nehéz bármit is előre megtervezni, én sem tervezek hosszú távra semmit.” Azt mondta, fejben elkezdett készülni arra, hogy belépjen a hadseregbe, tavaly elvégzett egy leszerelt katonák által tartott alapkiképzést.
A tárgyalások előtti fázisban vagyunk
A Trump–Zelenszkij-találkozót vegyesen látták azok, akikkel beszéltünk. „A legutóbbi találkozó semmit sem jelent. Addig nem vagyunk tárgyalási fázisban, amíg Moszkva nem áll készen a tárgyalásokra. Jelenleg a Kreml továbbra is elutasítja Trump elnök béketerveit, így továbbra is a tárgyalások előtti fázisban vagyunk” – mondta Valerij Pekar egykori miniszteri tanácsadó, a Kyiv–Mohyla Business School adjunktusa.
A „háborús köd” kifejezést Carl von Clausewitz porosz katona és hadtörténész használta először. A háborúról című könyvében arról írt, a hadviselés „a bizonytalanság birodalma”, ahol hiányos információk mentén, a bizonytalanság ködében kell cselekedni. Igor Rozkladai szerint ez nemcsak a katonai döntésekre igaz, hanem a politikai kommunikációra is. „Donald Trumpnak és Volodimir Zelenszkijnek egyaránt erős a szórakoztatóipari háttere, ezért a legutóbbi találkozót elsősorban egy gondosan megrendezett, nyilvános performansznak tekintem. Egy vizuálisan hatásos gesztus volt, amely többféle közönséget célzott meg, de nem érdemes szó szerint értelmezni, vagy túlzott jelentőséget tulajdonítani neki.”
Jurij Dzjamulics, a kárpátaljai Mukachevo.net nevű újság vezetője viszont arra számít, a folyamat, amit Trump elindított, március-április körül eredményre vezethet. „Ezért a várakozásokat enyhe reményként lehet jellemezni, Zelenszkij és Trump találkozóját inkább pozitívan értékelem.” Szerinte sikerült egyeztetniük az álláspontjaikat, és ugyan még nem értek el eredményt, mindez pozitív dinamikát ad a további lépésekhez. Szerinte ha a háború az év első felében véget ér, az ukrajnai elnökválasztás megtartására is lehet esély.
„Az ukrán társadalom a háború 13. évében, a teljes körű invázió 4. évében van. Ez rendkívül nehéz nekünk: a folyamatos támadások, a minket védelmezők halála, a légitámadások, az áramszünetek, nehéz gazdasági helyzet – mindez nagy fáradtságot és pszichológiai terhet jelent.
Ezért az emberek a háború befejezését szeretnék. Ugyanakkor azt szeretnénk, hogy a béke többé-kevésbé igazságos feltételek mellett jöjjön létre.
Hogy az oroszok felelősséget vállaljanak azokért a cselekményekért, amelyeket Ukrajna területén követnek el. Az ukránoknak joguk van igazságot követelni, de sajnos ez egyelőre nem látszik.”
Egy Kárpátalján dolgozó magyar származású orvosnak, Pekárovics Alexnek sincs sok reménye arra, hogy a közeljövőben béke legyen, szerinte ehhez mindkét félnek engednie kéne. „Amíg csak beszélnek róla, addig semmi nem lesz. Egy éve is ugyanezek hangzottak el, mint most, szóval még nem várok semmit. Majd ha az oroszok is benne lesznek a képben, és együtt fognak dolgozni Amerikával és az EU-val, akkor várható lesz valami eredmény.”
Igor Rozkladai szerint egyetlen értelmezhető verzió létezik a háború lezárására: Oroszország teljes mértékben kivonul az összes megszállt területről Ukrajnában, Moldovában, Grúziában, és rendezi például a Japánnal fennálló területi vitáit is; Oroszország elengedi az összes hadifoglyot és az Oroszországba deportált civileket; Putyint és más háborús bűnösöket bíróság elé állítják Hágában; és Oroszország területén legalább 300 kilométer széles demilitarizált övezetet kell létrehozni, és szigorú nemzetközi ellenőrzést kell gyakorolni az ország katonai képessége és fegyverkészletei felett.
A médiajogász szerint az igazságszolgáltatás nem állhat meg a legfelsőbb szinteken, felelősségre kell vonni a gyűlöletre, erőszakra buzdító állami propagandistákat és a háborús bűnöket elkövető katonákat is. „Be kell tiltani a népirtó, dehumanizáló ideológiákat, például az orosz fasizmust, kommunizmust, radikális ortodox fundamentalizmust. Az archívumokat nyilvánossá kell tenni. Az ellopott kulturális javakat és vagyontárgyakat vissza kell adni a jogos tulajdonosaiknak.”
Az igazságos békéhez szerinte szükség van kártérítésre és nemzetközi felügyeletre, illetve olyan programokra is, amelyek helyreállítják a nemzeti kisebbségek jogait Oroszországon belül.
„Bármely, ezeket az elemeket nem tartalmazó, tűzszünetnek nevezett megállapodás nem béke.
Csak egy szünet – és egyenes út egy új, még pusztítóbb háborúhoz. Egy olyan háborúhoz, amelyben végül mások is kénytelenek lesznek harcolni.”
Marina Kalenska szerint is az igazságos béke az lenne, ha Ukrajna visszakapná az összes területét, ha minden ukrán területről kivonulnának az orosz katonák, és Oroszország visszaadná a foglyokat. „Az a fajta béketerv, ami most körvonalazódik, számomra nem igazi béke, inkább egy szünet vagy átmenet. Ha megvalósulna, lehetővé tenné Oroszországnak, hogy előkészítsen egy újabb támadást, és tartok attól, hogy ők jobban fel tudnának készülni, mint mi.”
Ez az erőszak uralma
„Nemrég Berlinben voltam, és az íróasztal mellett ülve hirtelen valami robbanásszerű zajt hallottam, petárda vagy tűzijáték lehetett – mondta Kalenska. – Az első gondolatom az volt, hogy ez egy rakétatámadás, ösztönösen eltakartam a fejem a kezemmel. Aztán persze rájöttem, hogy Berlinben vagyok… Kelleni fog némi idő, hogy újra biztonságban érezzem magam, hogy hozzászokjak ahhoz, ha már nem bombázhatnak minket.”
Marina azt mondta, az igazi biztonságérzethez neki az is kell majd, hogy tudja: az ukrán hadsereg erős és jól felfegyverzett. „Ha Ukrajna csökkentené a haderejét vagy elhanyagolná a fejlesztéseket, nem érezném magam biztonságban. Mindaddig, amíg Oroszország létezik, kell, hogy erős hadseregünk legyen. Még akkor is, ha már nem támadnak minket. Tudnom kell, hogy van egy hadsereg, ami megvéd, ha valami történik. És ha ez megvan... akkor talán újra biztonságban fogom magam érezni.”
Hasonlóról számolt be Okszana Mamcsenkova is: úgy érzi, enyhe PTSD alakult ki nála a folyamatos rakéta- és dróntámadások miatt. Ha külföldön van, jó néhány nap kell, mire hozzászokik a zajokhoz, például a repülőgépek hangjához.
De említett egy másik aspektust is a biztonságérzetével kapcsolatban: a külföldön lévő, orosz álláspontot terjesztő oroszok jelenlétét. „Miattuk külföldön sem érzem magam teljesen biztonságban. Mindig azon gondolkozom, hogy nagyon valószínű, hogy egy barátjuk vagy rokonuk most épp Ukrajnában harcol. Vagy talán ők maguk voltak Ukrajnában, és most épp eltávon vannak.”
Azt is tudja, hogy nem minden nyugat-európai ország szimpatizál Ukrajnával, és előfordult már, hogy inkább nem árulta el, hogy ukrán. „Sosem tudhatod. A biztonságérzet nemcsak a fizikai fenyegetettségtől függ, hanem attól is, hogy tudom: egy olyan országból érkezem, ami óriási gondokat okoz más európai országoknak.”
„Nem hiszem, hogy valaha is újra teljesen biztonságban fogom magam érezni – mondta Rozkladai. – Elképesztő például az aknákkal elárasztott területek kiterjedése. Az, hogy a nemzetközi jogot ilyen nyíltan megsértették, azt mutatja, hogy a világ semmit sem tanult az Egyesült Nemzetek Szövetségéből. Amit ma látunk, az nem a jogállamiság uralma, hanem az erőszaké. Nem tudom, meddig fogunk még reagálni a hirtelen zajokra. Van olyan félelemmel kapcsolatos beidegződés, ami megmarad. És a veszteségek is visszafordíthatatlanok: nem fogjuk elfelejteni a barátokat, akiket megöltek, nem fogjuk visszakapni az elvett éveinket. A régi értelemben vett biztonságunk már soha nem tér vissza.”
