Drónnal és motorcsónakokkal provokálta Irán az amerikaiakat

Vészesen megközelítette egy iráni drón a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót kedden, ezért lelőtték az eszközt – írja a CNN. Az amerikai hadihajó tisztes távolban haladt az Arab-tengeren, amikor az iráni drón „agresszíven megközelítette”. Tim Hawkins, az amerikai Központi Parancsnokság (Centcom) szóvivője azt mondta, deeszkalálni próbálták a helyzetet, de a drón a nemzetközi vizeken lévő hajó felé közeledett.

Végül az Abraham Lincolnról felszálló egyik F-35C harci repülő kilőtte a drónt. Hawkins szerint egy amerikai katona se sérült meg, és semmiben nem keletkezett kár.

Pár órával később két iráni motorcsónak közelítette meg az M/V Stena Imperative vegyi tankert, amit egy amerikai cég üzemeltet, és amerikai zászló alatt közlekedik. Ez az eset a Perzsa-öblöt az Arab-tengerrel összekötő Hormuzi-szorosban történt, szintén nemzetközi vizeken.

Hawkins szerint az iráni csónakok többször keresztezték a tanker útját, majd rádión azzal fenyegettek, hogy a fedélzetre lépve megszállják a hajót. Végül a térségben jelen lévő amerikai erők léptek közbe, a tankert a USS McFaul romboló kísérte tovább légi fedezettel.

Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben jelentős csapásmérő erőt vezényelt az iráni partok közelébe. A Lincoln vezette hadiflotta mellett számos repülőgép is csatlakozott a környező amerikai bázisokon. Donald Trump amerikai elnök így próbál nyomást gyakorolni az Ali Hamenei ajatollah vezette iráni rezsimre, hogy az mondjon le atomprogramjáról, egyezzen ki Washingtonnal, illetve ne gyilkolja tovább az iráni tüntetőket. Irán a verbális kardcsörtetés mellett hajlandónak mutatkozik a tárgyalásokra, hamarosan Törökországban találkozhatnak a felek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!