Irán külügyminisztere szerint csapást mérnek a térségbeli amerikai bázisokra, ha az USA támad
Ha az Egyesült Államok támadást indít, akkor Irán csapást mér az amerikai katonai bázisokra a Közel-Keleten – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a Reuters szerint.
„Nem lenne lehetséges az amerikai föld megtámadása, de a régióban található bázisaikat célba vesszük” – mondta az iráni külügyminiszter, hozzátéve, hogy nem fogják megtámadni a szomszédos országokat, inkább az ottani amerikai bázisokat vennék célba.
Aragcsi egy nappal azután nyilatkozott a katari al-Dzsazíra tévének, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a nukleáris tárgyalások folytatásáról az ománi megbeszélések után. Iráni tisztviselők pénteken közölték, hogy jól indultak az iráni–amerikai nukleáris tárgyalások, és minden bizonnyal folytatódni is fognak.
Amíg az iráni külügyminiszter szerint még nem tűzték ki a következő tárgyalás időpontját, addig Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy már „a jövő hét elején” folytatódhatnak az egyeztetések Washington és Teherán között. „Mi és Washington úgy véljük, hogy hamarosan meg kell tartani a tárgyalásokat” – mondta Aragcsi.
Mindkét fél jelezte, hogy kész újraindítani a tárgyalásokat a nukleáris vitában, de az Egyesült Államok azt szerette volna, ha a tárgyalások kiterjednek Irán ballisztikus rakétáira, a térség fegyveres csoportjainak támogatására és „saját népükkel való bánásmódjára” is – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter még a találkozó előtt. Irán külügyminisztere viszont azt mondta, el kell kerülni a fenyegetéseket és a nyomásgyakorlást. Teherán csak a nukleáris kérdésben hajlandó tárgyalni, más témákban nem nyitottak a tárgyalásra – mondta Aragcsi.
Donald Trump amerikai elnök korábban többször is megfenyegette Iránt, hogy katonai csapásokra számíthatnak, ha nem hagynak fel az atomprogramjukkal és az iráni tüntetők gyilkolásával. Szerdán az NBC News arról kérdezte az amerikai elnököt, hogy kell-e aggódnia Ali Hamenei ajatollahnak. „Azt mondanám, hogy nagyon aggódnia kellene, igen. Aggódnia kellene. Mint tudja, tárgyalnak velünk” – mondta Trump.
A teheráni rezsim azután került Trump célkeresztjébe, hogy a 2025 decemberében, a megélhetési válság miatt kirobbant, de hamar általános rendszerellenes mozgalommá dagadt tiltakozások ellen példátlan erőszakkal lépett fel. Január közepén Trump azzal biztatta a tüntetőket, hogy „a segítség úton van”, de a küszöbönálló akciót akkor regionális szövetségesei rábeszélésére, illetve Teherán önmérsékletről szóló ígéreteinek hatására lefújta. Két hét múlva Trump újra fenyegetni kezdte az iráni vezetést, ezúttal elsősorban a nukleáris program létesítményeinek teljes leszerelését és a dúsítotturán-készlet átadását követeli.