Orbán marhaságnak nevezte Gulyás Gergely kijelentését arról, megfontolnák-e a katonai segítséget Trumpnak
Harcos, „göröngyös volt, kicsit rázott a kocsi” – jellemezte péntek hajnalban Orbán Viktor, milyen volt az állam- és kormányfők éjszakába nyúló csúcstalálkozója. „Nem voltak boldogok”, hogy a decemberi egyhangú döntést Ukrajna 90 milliárd eurós kölcsönéről „megváltoztattunk”, jelentette ki. Robert Fico szlovák miniszterelnökkel együtt blokkolták a politikai alku végrehajtását az orosz támadás után leállt Barátság kőolajvezeték körüli vita miatt.
Orbán úgy látta, a „jogi helyzet teljesen világos, hogy ehhez van jogunk, mert nem zárult le a döntési folyamat”. „Kicsit fenyegetőztek, aztán belátták, hogy ez nem fog menni.” (A döntés végrehajtásához szükséges egyik jogszabályt egyhangúlag kellene elfogadni, ezt blokkolják. Az állam- és kormányfők testületének elnöke, António Costa szerint a visszakozás uniós jogi alapelvet sért, és más is utalt erre.)
A Politico a forrásaira támaszkodva korábban arról írt, hogy Orbán az ülésen úgy érvelt: tartja a döntést, mert akkor még jött az olaj az Ukrajnán át orosz olajat szállító vezetéken. Ezt az ülésről kijövet maga is elismételte az újságíróknak. „Határozottan szükség van az orosz olajra”, nélküle szerinte nem élhet túl Európa. Őrültségnek tartotta a – nem egyedüli kormánytagként – többes szám harmadik személyben említett „európaiak” stratégiáját. Szerinte Brüsszelben abban bíznak – főleg a jobbközép néppártiak –, hogy egy másik kormány alakul, aminek a jelzőjénél egy Európa- és Ukrajna-pártit összemosó nyelvbotlást utóbbira javított. Az Európai Tanács épületére mutatva elővette a vádat, hogy „innen finanszírozzák az ellenzéket”, szerinte minden uniós intézmény kormányváltást akar.
Úgy látta, „az Unió rossz politikája” elszigeteltségbe sodorta az EU-t, „a helyzet minden képzeletet felülmúlóan súlyos”. (Az uniós külpolitikáról a tagállami kormányok egyhangúlag döntenek.) „Két nap alatt annyit romlott a globális energiahelyzet, mint korábban az elgondolhatatlan lett volna” – jelentette ki az eurót használó országok pénzügyminiszteri testületének és az Európai Központi Bank elnökének beszámolójára hivatkozva (annak ellenére, hogy a gázárak még messze nincsenek az orosz invázió 2022-es kezdetének szintjén).
A csúcsot elhúzó migrációügyben „para van”, a menekültek közül szerinte három-négy ország „a legálisakat se” engedné be, ami „a magyar modell”, lehetséges forgatókönyvként számolnak egy hullámmal.
„Marhaság” – válaszolta az RTL-nek arra, létezhet-e olyan forgatókönyv, hogy Donald Trump kérésére magyar katonákat küldjenek az Irán által lezárt Hormuzi-szoros felszabadítására. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmazott a katonai segítségről, „ha ő ezt kérné, akkor megfontolnánk”.
„Amit Gulyás Gergely mondott, az marhaság?” – kérdeztek rá kifejezetten a miniszter kijelentésére Orbánnál. „Igen” – közölte.
„Ha lesz tengerünk és hajónk, majd megfontoljuk” – árnyalta a választ, amikor felvetették, hogy Trump segítséget kért.
Marhaságnak nevezte azt is, hogy idegesen fel-alá járkált volna, amikor meghallgatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt videókapcsolaton keresztül. (Az Európai Tanács oldalára feltöltött képeken Orbán helye Christian Stocker osztrák kancelláréhoz hasonlóan üres. Az Euractiv forrásai szerint a magyar miniszterelnök a teremben maradt – ezt az AFP nagyobb látószögű fotója is megerősíti, ahol hátrébb, egy székre támaszkodva áll –, csak a lábait mozgatta meg. A Euronewsnak arról beszéltek, hogy Orbán nyugtalanul járkált a beszéd közben, és időnként puffogott.)
A csúcs záró sajtótájékoztatójáról és következtetéseiről itt írtunk.