Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították
Sürgősséggel egy észak-iráni kórházba szállították a Nobel-békedíjas iráni Nargesz Mohammadit, miután „katasztrofálisan megromlott” az egészségi állapota – közölte pénteken az emberi jogi aktivista alapítványa. Az 54 éves Nobel-békedíjas aktivista és újságíró az északnyugat-iráni zandzsáni börtönben kétszer is elveszítette az eszméletét, és súlyos szívrohamon esett át még márciusban. Ügyvédei szerint, akik néhány nappal később meglátogatták, ekkor sápadtnak tűnt, lefogyott, és ápolónő segítségével tudott csak járni.
Mohammadit, aki eddig több mint tíz évet töltött börtönben, 2025 decemberében börtönözték be ismét, ezután pedig az alapítvány szerint 140 napon keresztül elhanyagolták az orvosok. Letartóztatásakor is olyan súlyosan megverték, hogy kétszer is sürgősségi osztályra került. Akkor azért vették őrizetbe, mert beszédet mondott egy megemlékezésen Khosrow Alikordi emberi jogi aktivista és ügyvéd emlékére, akit a hónap elején holtan találtak. Az iráni hatóságok azzal vádolták, hogy a megemlékezésen provokatív megjegyzéseket tett és hogy együttműködött az izraeli kormánnyal.
Nargesz Mohammadi 2023-ban kapott Nobel-békedíjat az iráni női elnyomás elleni harcáért és az emberi jogok előmozdításáért. 2021-ben 13 éves börtönbüntetését kezdte meg, akkor államellenes propagandatevékenység és az állam biztonságát veszélyeztető összeesküvés vádjában ítélték el. Ő tagadta a bűnösségét. (MTI)