Eltűnt a Senki tanár úr rendezőjének Oscar-díja, miután nem vihette fel kézipoggyászban a repülőre
Nem vihette fel a gépre az Oscar-díját Pavel Talankin, a Senki tanár úr című dokumentumfilm orosz rendezője, kénytelen volt feladni a poggyászában a szobrot, de a csomag eltűnt, miután leszállt Németországban, írja a BBC. Talankin elmondása szerint a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér biztonsági szolgálata a biztonsági ellenőrzéskor azt mondták neki, hogy az arany szobor fegyverként használható, ezért nem viheti fel kézipoggyászban. Ezután a Lufthansa biztonsági szolgálata segített neki dobozba csomagolni a szobrot, landolás után mégis elveszett. A Lufthansa közölte, hogy sürgősséggel kezeli az esetet, és „átfogó belső keresést” folytat az ügyben.
Pavel Talankin David Borensteinnel együtt március 16-án vette át a legjobb dokumentumfilmért járó elismerést a Senki tanár úrért. A dokumentumfilm azt mutatja be, hogy az orosz állam egyik napról a másikra hogyan állította át az ország oktatását háborús üzemmódba. Ebben a pokolban próbál hű maradni az elveihez a főszereplő, aki a sajátos perspektíváját kihasználva eddig alig látott közelségből mutatja be, hogy milyen hatással van a legkisebb, legösszetartóbb közösségekre is az állami propaganda. Interjúnk az alkotóval itt olvasható.