Világszinten is kirívó Balásy példája, de egy filippínó mágnás nagyon hasonlóan menekült előre
Keresni kéne pár külföldi párhuzamot, egész biztosan több üzletember csinálta már azt, amit Balásy Gyula, a Lounge-cégcsoport tulajdonosa, aki hétfőn egy interjúban felajánlotta vállalatait az államnak. Ez volt az alapötlet, aztán hamar kiderült, Balásy lépése globálisan is egyedülálló. Már keddi cikkünkben azt nyilatkozta egy forrásunk, ő még nem találkozott ilyen metódussal, és hosszas keresés után mi sem találtunk erre példát:
hogy egy kormányváltáskor az előző rezsimhez sok szálon kötődő, a rezsimből meggazdagodó üzletember vagyonának és vállalkozásainak jó részét egyszerűen odaadja az államnak.
Segítségünkre volt ugyanakkor Scheiring Gábor, korábbi országgyűlési képviselő, aki jelenleg a Georgetown Egyetem katari kampuszán adjunktus. Ő egy Facebook-bejegyzésében több hasonló példát is összeszedett. Zömükben ezek eléggé más körülményeket fednek le, vegyük csak a dél-koreai Li Kunhi egykori Samsung-vezetőt, aki a kétezres években 700 milliárd von (148 milliárd forint) összeget hagyott az államra kórházépítésre – az 1988-ig tartó katonai diktatúrában meggazdagodott apja végrendelkezésének megfelelően. Ez azonban jelentős részben inkább jótékony tett, és nem egy új rezsim előtti meghajlás volt.
Scheiring azonban megemlítette a Fülöp-szigeteki mágnást, Jose Yao Campost, aki az 1970-80-as években épített ki gyógyszerbirodalmat, kihasználva Ferdinand Marcos a munkásságot elnyomó, a szakszervezeteket és sztrájkokat betiltó rezsimjét. Amikor 1986-ban megdőlt a rendszer, Campos felajánlotta így megszerzett vagyona jelentős részét az államnak, azaz Corazon Aquino új elnöknek. Sikerült megegyezniük, Campos pedig jó pár vállalkozását megtarthatta, nem vonták felelősségre.
Fucsienből Manilába, avagy a nagy túlélő
Campos 1921-ben született a kínai tengerparti tartomány, Fucsien egyik városában, Csincsiangban, akkor még Jaó Csó-liatként. Fiatalként katonai pályáról álmodott, de apja inkább elküldte őt a Fülöp-szigeteki Quezon Citybe, Manila hatalmasra duzzadt elővárosába – a szigetország akkor még amerikai gyarmat volt. A Kahimyang filippínó oldal életrajza szerint itt dolgozott ugyanis kereskedő bátyja, Jaó Siong-sió. A második világháború brutálisan végigsöpört a Fülöp-szigeteken, de a fiatal kínai srác átvészelte a harcokat, folytatta a kereskedelmi bizniszt, és felvette a Jose Yao Campos nevet, hogy jobban asszimilálódjon.
A kitartó, fegyelmezett és takarékos fiatalember két üzlettársával patikát nyitott a háború után Manilában United Drug néven. Ebből idővel United Laboratories, majd Unilab lett, és beszállt a gyógyszergyártásba is – versenyezve az erős külföldi konkurenciával. Cége gyorsan nőtt, 1959-ben már piacvezető volt, és jelenleg is a Fülöp-szigeteki gyógyszerpiac negyede az Unilabé. Az ország orvosszövetsége ráaggatta a „filippínó gyógyszeripar atyja” jelzőt, mivel olcsó szerek sokaságát dobta piacra, mintegy 300 gyógyszerfélét bevezetve, miközben az egész délkelet-ázsiai térségben is terjeszkedni kezdett.
És itt jön a leginkább ellentmondásos rész: egyes bírálói szerint nem engedett szakszervezetet létrehozni a munkásainak. Ugyanakkor az akkori, Ferdinand Marcos vezette diktatórikus rezsim nem is engedett ilyen munkásszervezkedéseket. Campos ugyanakkor létrehozott egy alkalmazotti tanácsot a vállalaton belül, ezen keresztül foglalkozott a dolgozókkal. Munkájának elismerői megjegyzik, Campos vagyonából támogatta a sportot, az oktatást, a katasztrófavédelmet és a lakhatást, miközben nem verte nagy dobra mindezt, igyekezett az árnyékban maradni.
Az 1965-től több mint két évtizeden át a szigetországot irányító Ferdinand Marcossal jó viszonyt ápolt a gyógyszermágnás. Baráti szál fűzte őket össze, Campos már 1946-ban támogatta Marcos képviselőjelölti kampányait, hatalomra kerülve pedig a diktátor pénzügyi tanácsadója lett. Egy vizsgálóbizottság utólag megállapította, Camposnak nagy szerepe volt Marcos elnök hatalmas vagyonának összeharácsolásában, fedőcégeket létrehozva, ingatlanokat a nevére véve. Idővel azért igyekezett távolságot tartani Marcostól, a Philstar lap nekrológja felidézi, hogy az elnök lányának, Irenének az esküvőjére se ment el, inkább egyik fiát küldte.
Miközben az állami jogalkotás kiszolgálta, és sok esetben – például az exportban – monopolhelyzetbe helyezte az Unilabet, Campos bizarr gesztusokkal igyekezett az elnök kegyében járni. Létrehozta például az Orvosi Segítségnyújtás a Vidéki Közösségeknek és Más Szektoroknak nevű kezdeményezést, aminek angol neve Medical Assistance to Rural Communities and Other Sectors volt. Rövidítve MARCOS.
Ezen a ponton jön be a képbe a Balásy-hasonlat: Campos az 1986-os rendszerváltáskor gyorsan igyekezett kiegyezni az új, Corazon Aquino vezette rendszerrel, és a vagyonvisszaszerzési hivatalként szolgáló Jó Kormányzás Elnöki Tanácsával. Közölte, hogy átadja az államnak vagyona egy jelentős részét, köztük a nevére vett Marcos-ingatlanokat és némi készpénzt is a büntetlenségért cserébe. Minden irányból érte kritika, Marcos hívei árulással vádolták, a túloldal pedig pragmatizmussal. Évekkel később, 2022-ben a diktátor fia, Bongbong Marcos a Fülöp-szigetek elnöke lett – és ádáz belharcot vív a szintén autokratikus volt elnök, Rodrigo Duterte lányával, a volt alelnök Sarával. Az ő keresztapja pedig nem más, mint Jose Yao Campos.
Campos, elkerülve tehát a felelősségre vonást, haláláig dolgozott az Unilab élén, 2006. május 1-re is összehívott egy vezetőségi ülést, de előző este stroke-ot kapott, és életét vesztette. A portfólióját szétosztották az örökösök között, más-más gyereke és unokája vitte tovább a gyógyszerészeti és ingatlanos ágat, egyik leszármazottja pedig egy fűszerekkel foglalkozó vállalkozást alapított – neki a kétezres években még az amerikai szószgyártóval, a Heinzcel is volt közös vállalata.
