Igazi csemege azoknak, akik azt akarják látni, hogy Robert Pattinson újra és újra szörnyű halált hal

A dél-koreai Pong Dzsunho új filmje öt évvel azután készült el, hogy 2020-ban megnyert több Oscar-díjat is az Élősködők című megélhetési thrillerével, az új, Mickey 17 című sci-fijében pedig négy és fél év telik el, mire a telepesek űrhajója eljut egy olyan bolygóra, ahol egyébként nem sok élet van, de hideg, jég, hó és furcsa, föld alatti lények igen. Nem vagyok benne biztos, hogy a dolog szándékos, de a párhuzam mindenképpen érdekes.

Ahogy az is, hogy a Mickey 17 miről szól. Edward Ashton 2022-es, Mickey 7 címen futó regényének adaptációja az alapötleten és pár alapvető konfliktuson kívül a cselekmény jelentős részét kidobta az ablakon, de a lényeget megtartotta: a jövőben űrhajósok indulnak el messzi világokat kolonizálni, az úton pedig segítségükre van egy olyan munkatárs, akit újra és újra meg lehet ölni. Nem heccből, és nem is azért, mert sérthetetlen, vagy nem hal meg. Mickey Barnes ugyanis mindig, általában szörnyű kínok közepette elhalálozik. Olyankor megnyomnak egy gombot egy nagy 3D-nyomtatón, és tessék, máris ott van egy új Mickey Barnes, a régi emlékeivel, tapasztalataival, csak egy olyan testben, amivel regisztrált az útra.

A sorozatos elhalálozás pedig elengedhetetlen egy idegen bolygón, ahol mérgező a levegő, rettenetes hideg van, a felszín alatt pedig furcsa, fogas-karmos, kutyanagyságú medveállatkák élnek. Sőt, már az odautat sem éli meg épen, hiszen meg kell kukkantani, hogy mekkora a sugárzás az űrhajó felületén a nagyszabású út közben. A baj csak az, Mickey egyszer ugyan megsérül, de nem hal meg, és mire visszakeveredik a bázisra, már ott várja a tizennyolcas számú feláldozható munkaerő.

Mickey-t Robert Pattinson alakítja, és abszolút megértem, hogy neki és a rendezőnek is vonzó lehetett egy olyan történet, amiben valakiből egyszerre két, teljesen különböző kópia létezik a világon. Pattinson a réges-régi Alkonyatos idők után művészfilmesek kedvence lett, olyan nehezen beskatulyázható filmek főszerepében, mint a Jólét vagy a Cosmopolis. Miközben ő lett a világ új Batmanje is. A dél-koreai rendező pedig évekig készíthette az izgalmasabbnál izgalmasabb, kevert műfajú dél-koreai filmjeit (A halál jele), mire először megküzdött vele Hollywood (Snowpiercer), felkapta a Netflix (Okja), aztán pedig többszörös Oscar-díjasként a világ tetejére került az Élősködőkkel, mielőtt lecsapott volna a Covid.

A Mickey 17 mindkettejüknek egy besztof. Robert Pattinson apródfrizurájával, de megvalósíthatóan izmosra gyúrt testével abszolút sztáralkat, amit szándékosan próbál az idióta akcentusával ellensúlyozni, amit a berlini sajtótájékoztatója szerint Steve Buscemitől lopott a Fargóból – bár ő mindig szokott hülyeségeket nyilatkozni, vagy egyenesen lódítani ilyen kérdéseknél. Pattinson mintha szabotálni szeretné az összes saját adottságát, amikor pedig a történetben elszabadul a két Mickey, az egyik a dilinyós, a másik pedig a komor, elszánt lesz. Pong Dzsunho pedig ennek a fajta, társadalmilag érzékenyebb, sci-fibe ágyazott történetmesélésnek már nekifutott a Snowpiercerrel és az Okjával is, az előzőből az elnagyolt karakterek és a nélkülöző szereplők, a másikból pedig az állatvédő aktivizmus és persze Steven Yeun szerepeltetése lehet ismerős.

Pong írta a film forgatókönyvét, ő felelt az adaptációért is, és Ashton eredeti regényéhez képest bőven csavar a körülményeken. Legnagyobb adaléka az, hogy a telepeshajó katonai berendezkedését politikaira cserélte, így lesz az első számú gonosz egy nagyfogú, diktátorszerű pojáca (Mark Ruffalo) és az ő befolyásos neje (Toni Collette), akik ezt a missziót nem feltétlenül az emberiség érdekében, hanem a saját előremozdulásukért indították. Ruffalo és Collette is mindketten olyanok, mintha egy nem túl acélos politikai paródiából léptek volna ki, ahol ők testesítik meg a dél-amerikai despotákat összekutyulva az éppen mostanában beiktatott amerikai republikánus miniszterekkel.

Pong egyszerűen nem bír leállni azzal, hogy a figyelmet újra és újra Ruffaloékra irányítsa, amit a Mickey elég erősen megszenved, bár kétségtelen, hogy politikai bajuszhúzásnak sikeres – amikor kapnak egy nagymonológot a pofájukba Naomi Ackie karakterétől, akkor a sajtóvetítés fele spontán tapsviharban tört ki. A másik fele talán úgy lehetett vele, mint én, aki azt várta, hogy a dél-koreai rendező ezt okosabban is meg tudja oldani. Bár, visszaemlékezve arra, hogy festett Tilda Swinton a Snowpiercerben, vagy milyen volt Jake Gyllenhaal az Okjában, lassan nem kellene panaszkodni amiatt, hogy Pong már megint jobban érdeklik a karikatúrák, mint a saját hősei. Ez lett a kézjegye.

Ahogy a meghökkentő műfaji váltásokról is ismert volt, emlékezzünk csak A gazdatest szörnyhorrorjából átváltó családi melodrámájára. A Mickey 17 kevésbé él ilyen tematikus hajtűkanyarokkal, bár a furcsa forrásokból előtörő humor még mindig jelen van, különösen vicces az, ahogy az újra- és újraklónozott főszereplőt úgy dolgozza fel a nyomtatója zakatolva, mintha tintasugaras patronnal nyomnák ki. De inkább hatja át a düh és a keserűség. Ashton könyve az egész emberiségre volt mérges, amiért folyton-folyvást képtelenek vagyunk együtt élni egymással, a Mickey 17 pedig kifejezetten azokra a politikai vadkanokra mérges, akik miatt örökösen veszélyhelyzetben élünk, és akik háborús készültséget tartanak fenn akkor is, amikor nincsen rá szükség.

A Mickey 17 így beilleszkedik abba a politikai vonalba, ami már a Snowpiercerben is megjelent, és ami az Élősködőkben csúcsra járatódott – eljön majd egy pont, amikor az embertelen keretek közé zsúfolt munkaerőnek egyszer elege lesz, és radikalizálódik. Ebben a filmben ez egy különösen morózus, Robert Pattinson kinézetű klón, akiből szinte a galaxis Taxisofőrje lesz, csak a paranoiája nem a képzelete kitalációja, hanem teljesen megalapozott. Ha politikai allegóriaként nézzük a Pong Dzsunho új filmjét, akkor talán jobb, mint sci-fi akciófilm. Kár, hogy olyan harsány benne annyi minden, dehát mégis csak a valóságból inspirálódott.

A Mickey 17 premierje a berlini filmfesztiválon volt. A magyar mozikban március 6-tól lehet látni.