Egy kamion áll valahol a semmi közepén Kaliforniában, messze az úttól. A kamion ring, emberek püfölik a belsejét – valószínűleg mindegyik illegális bevándorló. Egy ilyen illegális bevándorló a fiatal Fernando (Isaac Hernández), aki amikor kijut a kamionból, gyalog elindul San Francisco felé, étlen-szomjan. Amikor odaér, becsönget, amikor nem kap választ, megtalálja a kulcsot a kertben, és belép a modern lakásba. Ami Jennifer (Jessica Chastain) tulajdona. Jennifer várta már Fernandót. Ha úgy vesszük, nemcsak a lakás, hanem Fernando is a tulajdona, ő adta neki a pénzt az illegális határátlépésre. Ketten ugyanis szeretők, csak amíg a férfi egy tehetséges balettáncos, a nő az Egyesült Államok egyik befolyásos és gazdag családjának a tagja.
Ez a kezdés lehetne egy Rómeó és Júlia-történet, vagy enyhébb esetben valami a Hallmark-csatornáról, de a Dreams nem romantikázni szeretne, ugyanis a nemzetközi filmkészítés egyik nagy bajkeverőjének, Michel Francónak az új filmje. Francót valahogy úgy kell elképzelni, mint egy sokkal produktívabb, de kevésbé lézerfókuszú (és nem visszavonult) Michael Hanekét, akinél már a történetek leírásai is olyanok, mintha valaki szándékosan azt akarná, hogy borzalmasan érezzük magunkat. Első rendezése, a 2009-es Daniel és Ana egy testvérpárról szól, akiket túszul ejtenek, és arra kényszerítenek, hogy egymással szexeljenek. A legutóbbi, a 2023-as Memory egy demenciától szenvedő férfiről szól, aki nem emlékszik arra, hogy szexuálisan zaklatott-e iskolás korában egy lányt. Nem pont azok a filmek, amiket szombat este elindít otthon az ember, hogy kicsit kiengedjen.
A Memory egyik főszereplője Jessica Chastain volt, aki ezek szerint annyira megszerette a közös munkát Francóval, hogy visszatért egy kiadós nyomasztásra. Meg is tudom érteni. A tehetős, luxuskörülmények között élő, a mexikóihoz ragadozóként közeledő Jennifer hálás szerep, a Dreams pedig ad neki elég alkalmat, hogy ismét kombinálhassa a szúrós-jeges tekintetet a faarcával.
Jutalomjáték lehet ilyen alávaló embert játszani, és igencsak alávaló, mert még mielőtt bármi kellemetlent tudnánk róla, már nem éppen a szimpátiánkért harcol szupergazdag nepo babyként. Sokáig az sem teljesen világos, sőt, talán el sem dől végérvényesen, hogy a nő és a férfi vonzalma mögött tényleg érzelmek vannak, vagy egyszerűen egy szexuális fétis, hogy felkaroljon egy elesettet, akin aztán minden területen uralkodhat. És akit nem néz jó szemmel a szupergazdag családja, már ha egyáltalán tudnak róla.
A történet szerint ugyanis Jennifer és Fernando akkor ismerték meg egymást, amikor a nő a családja alapítványával közösségi központot nyitott Mexikóvárosban – gyakorlatilag a jótékonyság és a potenciális adóvisszatérítés jegyében szökkent szárba a viszony. Fernando tehetséges balett-táncos, az álma az Egyesült Államokban balettozni, ehhez viszont szüksége van minden segítségre, amit a nő meg tud adni neki.
Amit pedig a nő meg tud adni neki, azt el is tudja venni, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné. Érdekes adalék, hogy a férfit játszó Isaac Hernández valójában balettozik, és az első mexikói származású táncos, aki az American Ballet Theatre társulatának tagja lehetett – a tehetségét meg is nézhetjük, amikor a Hattyúk tavát táncolja hosszú beállításokban.
Franco érdeklődésének középpontjában egyértelműen a két főszereplő között fennálló hatalmai viszony áll. Egymásra vannak utalva: a nőnek kell a szex és az irányítás, a férfinak pedig az, amit a nő segítségével elérhet. De Fernandónál hamar elszakad a cérna, és szeretne önállósodni, mindenféle támogatás nélkül megélni, a nő persze nem nézi jó szemmel, hogy az irányítás kiesik a kezéből.
Ezt a dinamikát boncolgatja a Dreams, ami az egyik legnagyobb hibája is. Ugyanis csak ezt a dinamikát boncolgatja, amitől olyannak tűnik, mintha egyetlen ötlet illusztrációját újra és újra és újra megnézhetnénk, hiába értjük elsőre is. Franco pedig papíron működő, a megvalósításban viszont az eltúlzott erotikus drámákat idéző szexjelenetekkel operál (egyszer egy minden jel szerint rettenetesen kényelmetlennek tűnő lépcsőn), amit a színészek sem tudnak teljesen eladni. Hernández ugyanis hiába felel meg egy lehetetlen szerepnek – legyen mexikói, jóképű, vonzó, és világklasszis balett-táncos –, a mozgása pont ezekben a jelenetekben túlságosan koreografált, természetellenes.
Maga a Dreams is az, inkább egy banális gondolat sokszoros bizonyítása, mint egy film, amiben karakterek vannak, vagy legalább olyan érzelmek, amikkel azonosulni lehetne. Végeredményében Franco nem tud mást mondani, mint hogy sok rossz ember van a világon, de a legrosszabbak a dúsgazdag amerikaiak, akik a jótékonyságukkal is kihasználnak másokat. Főleg azokat, akiknek álmaiban Amerika visszainteget.
A Dreams premierje a berlini filmfesztiválon volt. Magyar premierről egyelőre nem tudni. A filmnek még nincsen előzetese, de itt a videó a fesztiválos sajtótájékoztatójáról:
Voltál már Telex Filmklubon? Szeretnél jönni? Vagy még sosem voltál, de érdekelnek a filmek? Iratkozz fel a Telex filmes témájú levelezőlistájára, hogy elsőként értesülj arról, mit és hol érdemes nézni – ez a Telex Diszpó, ahol egy helyen összegyűjtjük neked, hogy mire érdemes jegyet venni, vagy melyik filmklubra kell belopózni akár Budapesten, akár az ország bármelyik mozijában. Itt tudsz erre feliratkozni.
