Akik másodpercenként 24 döntést hoznak

A legtöbb Oscar-kategória teljesen magától értetődő, laikusoknak is. Mindenki sejtheti, hogyan készülnek a kosztümök, hogy szükség van sminkre. Nagyjából lehet egy elképzelésünk, hogy az operatőr az, aki felel azért, ahogy a film kinéz, a hangosztály felel a hangért, a színészek pedig jellemzően önmagukért. Tudjuk, hogy a filmekben vannak vizuális trükkök, szól a zene, és még a nehezen lefordítható production designt is meg lehet érteni, ha mondjuk segít egy magyar Oscar-díjas elmagyarázni.

A filmkészítés egyik legnagyobb és legsajátosabb misztériuma viszont a vágás. Anélkül, hogy belemennék filmelméleti és filmtörténeti okoskodásokba, arról hajlamos mindenki elfelejteni, hogy a film nemcsak képekből, hanem képek egymásutánjából áll, és ezeknek a képeknek a viszonyát valahogy el kell rendezni egymáshoz képest. A rendezőnek lehet egy elképzelése, miről szól a jelenet, értelmezi a színész, megteremti az elképzeléshez szükséges technikai és esztétikai feltételeket az operatőr. És aztán jön a vágó. Akinek nem csak annyi a feladata, hogy a leforgatott anyagot egymás mellé rakja, és akkor meg is vagyunk, hanem konkrét beleszólása lehet egy-egy jelenet irányába, hangulatába, megvalósításába is.

Természetesen az utóbbi bekezdés nem jutott eszembe akkor, amikor Jancsó Dávid Oscar-jelölése után megkérdezték tőlem, hogy tulajdonképpen mit is csinál a vágó, és miért járhat azért egyáltalán díj. Utólag okos az ember, de szeretném, hogy előre is okos legyen mindenki, akinek legközelebb felteszik a kérdést. Úgyhogy segítséget kértem a Magyar Film- és Videóvágók Egyesületétől (HSE) – aminek Jancsó az alelnöke – segítsenek elmagyarázni a saját szavaikkal, hogy tulajdonképpen egy film vágójának mi is a dolga.

Néztem a Dallast

„Elkezdem sorolni, hogy egy filmes kreatív alkotótárs vagyok, aki egyszerre ért a filmművészethez-filmnyelvhez, az utómunka folyamataihoz, a legmodernebb számítástechnikai eszközökhöz és szoftverekhez, a speciális adminisztrációhoz, a néző lelkéhez, pszichológiához, a többi kreatív munkatárs igényeihez, a dramaturgiához. Na itt általában közbevágnak, hogy jó-jó, de mit csinálsz?” – mondja Kollányi Tamás (Valami Amerika 2., Háromezer számozott darab) arra a kérdésre, hogy mit szokott mondani arra, ha megkérdezik, egészen pontosan mi a dolga. Kollányi a filmgyár II.-es telepén dolgozott a Könyves Kálmán körúton amikor bekerült Magyarországra az első AVID Media Composer nevű filmvágó program és munkaállomás, az itt szerzett tapasztalatai miatt keresték meg először.

Hack Júlia (Hadik, Az életed nélkülem) úgy fogalmazza meg leegyszerűsítve, hogy a vágó az, aki segít kiválasztani és összeilleszteni a felvett nyersanyagból azokat a felvételeket, amikkel elmesélnek az alkotók egy történetet. Hack szerint a vágás során kel életre a film, ott nyeri el a végső formáját, a tempóját, a hosszát, ott kerülnek hangsúlyok a helyükre. A vágási folyamat során finomhangolják a színészi játékot is. A zene használat irányait is a vágószobában kezdjük el lerakni, kipróbálni.

„Angolul amúgy jobban kifejező a szakmánk elnevezése az, hogy editor (szerkesztő) pontosabb képet ad, mint az hogy vágó. A ”vágás„ szónak van egy destruktív értelme”

– mondja Hack, aki szerint a darabkák megfelelő összeillesztése a kreatív munka része, nem feltétlenül az, hogy hol kell vágni egy jelenetben. „A vágónak azon kell dolgoznia, hogy az adott alkotói víziót, úgy valósítsa meg, hogy az a néző számára befogadható, értelmezhető, átélhető legyen.”

Ez mindenre vonatkozhat, reklámra, társadalmi célú hirdetésre, sőt, legendás tévésorozatokra is. Duszka Pétert (FOMO, Átjáróház) például a Dallas inspirálta: „Gyerekkoromban néztem a TV-ben a Dallas-t és arra gondoltam, hogy biztosan valaki valahol meghozza azokat a döntéseket, hogy milyen képek váltakoznak egymás után.” Manapság már bőven tudja, hogy egy nyersanyagból végtelen számú verzió készülhet el, és minden csak a vágó-rendező döntésein múlik – mondjuk hogy két szereplő mennyi ideig nézi egymást, mikor szólalnak meg, kit lát a néző, amikor valaki megszólal, és így tovább.

Kiss Wanda (Mi vagyunk Azahriah, Eltörölni Frankot) szerint a rendező és a vágó között egy bizalmi viszonynak kell kialakulnia, „sokszor hetekig, hónapokig össze vagytok zárva egy kis szobában, ahol semmi mismásnak vagy mellébeszélésnek nincsen helye és ideje”. Ez lehet az oka annak is, hogy sokszor egy rendező ugyanazzal a vágóval dolgozik, szerinte ez a fajta bizalmi viszony nem feltétlenül szoros barátságot jelent, de ha egy új filmet készítenek, már nem kell lefutni ugyanazokat a köröket még egyszer. Kiss mindig is filmmel szeretett volna foglalkozni, de rájött, hogy a kamera neki nehéz, a színészekhez fél hozzászólni, és inkább az a típus, aki valamiből szeret és tud valami mást létrehozni, nem pedig a semmiből teremteni – így lett vágó.

Hack szerint a vágás nem tipikusan az a szakma, amit gyerekkorától szeretne művelni az ember, inkább oda sodródik, és ott ragad, ha van érzéke hozzá. Ő az SZFÉ-n a műsorkészítő szakon vágta a vizsgafilmjét, amikor rájött, hogy a varázslat a vágószobában történik.

De mi történik a vágószobában?

A megkérdezett vágók szerint szakember válogatja, hogy a forgatás melyik fázisában lépnek be a munkába: vannak olyan vágók, akik már a forgatókönyvírás fázisában elkezdenek együtt dolgozni a rendezővel (Duszka szerint ez az ideális eset), de vannak olyanok, akik csak akkor kapják meg az anyagot, amikor a film leforgott. Kollányi Tamás szerint minél korábban kerül be a vágó a munkafolyamatba, annál jobban tudja a filmes formanyelv, a dramaturgia és a nézői befogadás szempontjait érvényesíteni a munkálatok során. de vannak olyanok, akik arra esküsznek, hogy szűz szemmel kell fogadniuk a nyersanyagot, anélkül, hogy bármit láttak volna belőle. De persze ez a készülő anyag műfajától is függ, egy reklámfilmben például nem ritka az, hogy a helyszínen, forgatás közben vágják meg a nyersanyagot.

Kollányi úgy fogalmazza meg a vágó feladatát, hogy az alkotó valamit képekkel és hangokkal el akar mesélni,

„a filmvágó feladata pedig az, hogy a nézőben a megfelelő információk a megfelelő pillanatban összeálljanak egy olyan történetté és olyan érzelmekké, amilyet a film alkotógárdája szeretett volna megvalósítani.”

A vágó pozíciója egy bizalmi pozíció – mondja Hack Júlia, mert a vágás fázisa az, ahol kiderül, milyen filmet sikerült csinálnia a rendezőnek. „Ez szerintem nem lehet könnyű a rendezőknek, és fontos, hogy olyan ember legyen velük, akikben van bizalmuk, és akinek adnak a véleményére, akivel jól tudnak kommunikálni a filmről. A vágáshoz kell egy kis pszichológiai érzék is. Nem elég csak azt tudni, hogy hogyan vágsz mozgást, vagy két plánt hogy lehet szépen egymásra vágni, fontos, hogy a különböző rendezőkre rá tudj hangolódni és empátiával, de őszintén tudjál kommunikálni a filmről.”

Ehhez első lépésben át kell válogatni és értékelni a forgatott anyagot, értékelni az abban nyújtott színészi játékot, az operatőri munkát, a hangot, a jelmezt, díszletet, bármit, ami látszik vagy hallatszik, és befolyásolni fogja a nézőt. Ezt a folyamatot hívják muszterelésnek. Kollányi azt gondolja, hogy minden színészi játékra adott díj mellé adni kellene legalább egy dicsérő oklevelet az adott film vágójának, mert ő az, aki a sok órányi felvett anyagból kiválogatta és összeszerkesztette azt, amit brilliáns játékként élünk meg a film közben.

A muszterelés után elkészül a filmnek az első vágata, azok alapján a tervek alapján, ahogy a filmet eredetileg elképzelték. Ez az első vágat néha a forgatás közben is elkészülhet. Ezzel a vágó gyakorlatilag a film első nézője lesz, „megpróbálja elképzelni, mi az ami működni fog a nézők fejében és mi az ami nem lesz jó, mert például túl lassú-gyors, érzelmes-érzéketlen, szájbarágós-zavaros, ellentmondásos, hiteltelen”. Ezek alapján tehet dramaturgiai javaslatokat a rendezőnek, alternatív változatokat is készíthet. Majd elkezdődik egy diskurzus, akár a rendezővel, akár egy nagyobb kreatív stábbal, ami akár hónapokig is eltarthat, miközben a vágó minden döntésének technikai vonzata is van: együtt kell dolgoznia a hangmesterrel, a speciális effektusokért felelős stábbal, zeneszerzővel, és így tovább. Tesztvetítések alapján finomhangolhatja a filmet.

„Hogy vágás során mennyi döntést kell hozni? Másodpercenként 24-et!”

– mondja Hack Júlia. Ő kifejezetten szeret például átmeneti zenéket keresni és használni a vágáshoz, még úgy is, hogy tudja: a végleges verzióban nem az a zene lesz. Kiss Wanda szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a munkafolyamat közben, hogy sokszor akár napokig vagy hetekig dolgozik a vágó olyan jeleneteken, amik talán bele sem kerülnek a végső filmbe.

Láthatatlan munka

A filmtörténetből ismerünk bőven olyan operatőröket, zeneszerzőket vagy jelmeztervezőket is, akiknek saját, egyedi stílusuk volt. De mi a helyzet a vágókkal, akiknek a munkájuk leírása tényleg abból áll, hogy mások elképzelését próbálják megvalósítani? Létezhet olyan, hogy egy vágónak saját alkotói stílusa van?

A válasz egyöntetűen az, hogy nem. Kiss Wanda szerint egy jó vágótól azt várják el, hogy megérezze, kialakítsa, és átvegye egy film stílusát, semmiképpen sem a saját elképzeléseit nyomja át a nyersanyagon és a rendezőn. Hack Júlia általában nem is olyan embernek ismeri a vágókat, akinek fontos lenne, hogy észrevehető kéznyoma legyen egy filmen – akinek ez a fontos, abból általában nem vágó lesz. Kollányi Tamás szerint a lehetőség meglenne a vágóknak ehhez a kéznyomhoz, de ha a tudását valóban a film szolgálatába akarja állítani, akkor erre ritkán lesz alkalma.

„A vágói munka inkább az érzékenységről és nem az önkifejezésről szól. Aki a saját stílusát megmutathatja az vagy nagyon szerencsés filmvágó, vagy valamilyen saját, gyakran egyszemélyes alkotásban tudja kötöttségek nélkül igazán kiélni a művészi ambícióit.”

– mondja Kollányi.

Mivel tényleg nem önkifejezésről szól a vágói munka, ezért nehéz is pontosan megmondani, hogy ez bizonyos megoldás mennyire a vágó, vagy mennyire a kreatív folyamat egyik alkotójának érdeme. Hack Júlia szerint legtöbbször komolyabb vágói megoldások láthatatlanok maradnak a filmekben, azokban pont az a bravúr, hogy senki nem veszi észre.

„Például egy ügyes jelenet rövidítés, ahol kihagysz perceket és mégis folyamatos a nézői élmény. Vagy amikor egy asszociatív vágás nem szándékos, hanem vágás során veszitek észre, hogy két kép egymás után új jelentést hordozhat.”

Kollányi szerint nagyon sok jó vágói megoldást lehet látni nap mint nap, és ezeket a megoldásokat onnan lehet kiszúrni, hogy egy film hat a nézőre, megérinti, bevonzza, felkavarja, vagy éppen boldoggá teszi. Egy film sikere – ahogy ő mondja – a vágó sikere is.