Takács Katalin: A címke már rám van ragasztva, akármennyire szeretem a jobboldali kollégáimat
„Nem létezhet, hogy újra bekerüljek egy bizottságba. A címke már rám van ragasztva, baloldalra vagyok tolva, akármennyire szeretem a jobboldali kollégáimat. Pedig elképesztő ökörség, hogy így vagyunk osztályozva, hiszen mikor felmegyünk a színpadra, ott nincs jobb- vagy baloldali végszó”, mondta Takács Katalin Veiszer Alinda műsorában. A színésznő, aki korábban néhány évig tagja volt az NKA színházi, és a Jászai-díj szakmai bizottságának, a beszélgetésben (amit teljes egészében havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni) úgy fogalmazott: ami most történik, az a kultúra kinyírása.
Koltai Tamás a pályája elején azt írta róla, „ő lesz a Takács”, és a színésznő úgy érzi, a mostani közegében tényleg ő lett. Pedig az élete nagy részében önbizalomhiánnyal küzdött, ez a téma a beszélgetésben többször is előkerül. Takács Katalin azt gyanítja, hogy ennek transzgenerációs gyökerei lehetnek a családja női vonalán, a leküzdésére pedig jógával és agykontrollal is próbálkozott, és most már vannak helyzetek, amikor képes uralni a bizonytalanságát.
Takács Katalin jelenleg a Budaörsi Latinovits Színház művésze, korábban tag volt Veszprémben, Szolnokon és Debrecenben, és közel tíz évet töltött a Radnóti Színházban. A budaörsit egy ambiciózus művészszínháznak tartja, ahol Alföldi Róbert neve is sokat tud dobni a nézőszámon. Szerinte Alföldinek köszönheti, hogy meglátta benne a humort, így kaphatta meg a rendezéseiben, köztük Az eprésző kislányban a Mama, és a h.ml.t-ben Polonius szerepét.
Takács Katalin szerint „negyven után nem nagyon tudnak mit kezdeni a színésznőkkel”, bár a társadalmi változások miatt ma már ez is alakul, és a rendezők is jobban észreveszik, hogy egy hatvan fölötti nő is „él és intenzíven jelen van a világban”. Az elmúlt időszakban a pályája egyik legfontosabb szerepének a tavaly bemutatott A vágy villamosának főszerepét tartja. Korábban ugyan soha nem gondolt arra, hogy neki való lenne Blanche DuBois szerepe, és azt, hogy megkapta, tulajdonképpen egy véletlennek köszönheti: egy újságírói kérdésre, hogy mi a szerepálma, Blanche ugrott be neki, mire az interjút olvasó Ördög Tamás rendező meglátta ebben a lehetőséget.
A színésznő beszélt a volt férjéről, Dömölky János filmrendezőről is, akit huszonhét éves korában ismert meg. Dömölky a házasságuk idején nemcsak sokat foglalkoztatott rendező volt, de a Magyar Televízióban is vezető beosztásokat vállalt, Takács Katalin ezért megkapta ekkoriban azt az újságírói kérdést, hogy milyen terhet jelenti neki Dömölky feleségének lenni. Ekkor jött rá, hogy a férje felé irányuló féltékenység valószínűleg rá is kihatott, ezért hívták kevesebbet forgatni.
A színésznő apjának a Váci utcában volt úri szabósága, majd ’56-ban a család disszidálni akart Londonba, de a határról visszafordították őket. Nagyobb megtorlás nem érte a szülőket, de apja egész életében gyűlölte a rendszert, a gyűlölettől viszont próbálta megkímélni a lányát. „Nem nevelt a rendszer ellen, de a bőrömön éreztem, hogy mit gondol. Nem akart a rendszer ellenségévé tenni, hogy tudjak valahogy létezni benne”, mesélte, és hozzátette, hogy aktívan sosem vett részt a közéletben, ellenzéki csoportosulásokba sem lépett be.
Takács Katalin 1994-től 2012-ig volt az Új Színház tagja, először Székely Gábor, majd Márta István igazgatása alatt. Azt mondta, a politikai okokból távozó Székelyért vérzett a szíve, majd némileg kényszerűségből, mégis a társulatban maradt. Majd jött Dörner György.
„Előtte elolvastam a pályázatát, és azt mondtam magamban, hogy a szüleimtől, akik Felvidékről és Erdélyből jöttek, azt tanultam, hogy mindig álljak meg valahogy a lábamon, és bár voltam KISZ titkár is, de a színészetemben politikailag elkötelezett, hogy a nyakkendőmet jobbra vagy balra kötöm, sosem voltam.”
Mikor az Újszínházból eljött, már hatvan éves elmúlt, és a társulatkeresés nehezebben ment neki, mint valaha. „Kőkemény időszak volt. Arra gondoltam, hogy a bánatba van az, hogy végigmelózok egy életet, néha jókat is csinálok, majd itt állok az utcasarkon, és nem kellek senkinek.” Ezután a kaposvári színházba került.
Takács Katalin ezután kapott Reisz Gábor két filmjében is lehetőséget, amiket nagyon jó emlékeiként említett. Kovács Zsolttal előbb a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, majd a Rossz versek szülőpárját alakították, és bár a nemzeti-konzervatív érzelmű anya karaktere távol áll a személyiségétől, Reiszet annyira megkedvelte, hogy a legutóbbi, Magyarázat mindenre című filmjéhez is felajánlkozott egy statisztaszerepre.
