Fliegauf Bence (Rengeteg 1-2., Csak a szél) legújabb filmjének alaptörténete úgy hangzik, mint egy természetfeletti thrilleré a kilencvenes évekből: a Jimmy Jaguár nevet kapó, becézve csak Dzsének nevezett démon felbukkan Magyarországon, és elkezd az akarata alá vonni embereket. Ezek az emberek pedig megmagyarázhatatlan dolgokat művelnek. Egy vidéki műszerész (Major Erik) és egy belpesti költő (Peer Krisztián) elrabolnak egy puszta közepén élő férfit, akiről kiderül, hogy bujkáló szerb háborús bűnös. Egyesek gyűjtik a homokot onnan, ahol a démon először felbukkant, majd rituálékat tartanak velük. Megalakul a Jimmy Jaguár-szekta. A rendőrség nyomoz.
De ami még ennél is fontosabb – mindenki próbálja a saját szűrőjén keresztül megfejteni, hogy mi is, ki is valójában Jimmy Jaguár. A megfejtést ne tudományos kutatásokként, bűnügyi nyomozásokként, vagy szellemidézésként képzeljük el. Inkább úgy, ahogy mostanában szokás az életünket megfejteni: videós interjúkkal, szakértőkkel való beszélgetésekkel, és a sorstársak felkeresésével. A bosszúálló démont még nem akarják podcasttal szellemirtani, de a Jimmy Jaguárban nagyon közel kerülünk ehhez.
Főleg azért, mert Fliegauf a szaftos alapötletet egyáltalán nem olyan formában dolgozza fel, hogy bármilyen izgalom vagy feszültség legyen belőle. A Jimmy Jaguár valójában egy videóriport készülését mutatja be, ahogy egy ismeretlen stáb – különböző internetes újságok videóihoz hasonló stílusban – interjúkat készítenek olyanokkal, akik kapcsolatba kerültek valamilyen formában a démonnal. Nem tudni, hogy mi a riport célja, meddig készül, kik a stábtagok, és mintha még a készülés folyamatát látnánk, ahogy olyan elemek is bekerülnek, amiket az interjúalanyok nem szeretnének.
Ezek az interjúk néha más formátumokban készültek: látunk rendőrségi vallomást, illetve igazi metagesztusként Gulyás Márton gyakorlatilag saját magát alakítja egy interjúpróba során. Bánki György, Főzy Vilma, Feldmár András szintén felbukkannak, maguk másik variációjaként. Balla Eszter, Jakab Juli, Jakab Nóra, Kizlinger Lilla és Sólyom Alíz szerepeket játszanak. A film előkészítéseit olvasva nem is csoda, hogy ennyire érdekes műfaji keveredés lett belőle. Fliegaufnak még évekkel ezelőtt, egy dokumentumfilm forgatásán jött az ihlet, az ihletből eredetileg tévésorozatot terveztek, a tévésorozatból pedig önálló játékfilm lett, ami hasonlít egy dokumentumfilmre, és az alcíme (Interjú a démonnal, első rész) azzal fenyeget, hogy ennyivel még nem lesz vége.
A Jimmy Jaguár legnagyobb baja viszont az, hogy szinte alig kezdődik el. A démoni megszállásról csak utólag értesülünk, ahogy mindenki próbálja megfejteni, és mire a második küldetésig eljutunk, ahogy a szereplők nevezik, addigra szinte vége is van. A kettő között pedig a riportfilmes formátum teljesen gúzsba köti Fliegauf kezét – feszült hangulatot nehéz beszélő fejekkel teremteni, és mivel a szerkezetből adódóan semmit sem láthatunk a saját szemünkkel, minden fordulatot csak utólag ismerünk meg. Feszülttel ugyan nem, de nyugtalanító hangulattal próbálkozik a Jimmy Jaguár, a lynchi, erdőben pásztázó reflektorfénnyel, a zúgó aláfestő zenével, vagy éppen a magyar vidék sejtelmes látképeivel, de hamar kiszívja belőle az erőt, amikor Jakab Juli bolyong a szürkületben, vagy Kizlinger Lilla úgy tesz, mintha megbabonázna egy csomó menhelyes állatot.
Nem a fantasztikummal van baj, sőt: Fliegauf és stábja nagyon is hatásos metaforát talált arra, mi lesz abból, ha az emberek az elégedetlenségnek és tehetetlenségnek már nem tudnak hangot adni, és olyasmire vetemednek, amit a józan ész már nem tud megmagyarázni. A démon második küldetésének már a gyermekvédelemhez is köze van, amivel a Jimmy Jaguár váratlanul aktuális lesz. A szektások és hívők összefogása azért, hogy valami felsőbb ügyet tudjanak szolgálni, sosem lesz idejétmúlt, főleg szép történetszál egy olyan filmben, ami állami pénz nélkül, hosszú időn keresztül készült.
Viszont mégis a fantasztikum az, amit a Jimmy Jaguár vissza akar hozni a földre, pszichológusokkal, antropológusokkal megmagyarázni azt, hogy mit jelent a démoni megszállás. Miközben a film végig egy vákuumban játszódik, ahol a maréknyi szereplő kivételével Magyarországon mindenki felszívódott, akit nem Dzsé kerített a hatalmába. Fliegauf már ezt a hozzáállást használta a Dealerben is, ahol a modern, új építésű Budapest kihalt utcái miatt azt gondolhattuk, hogy eljött a világvége, ami magával ragadott mindenkit, aki nem függője valaminek. A Jimmy Jaguárban azt hihetjük, hogy Magyarországon már csak egy maszkulin őserő szolgái léteznek.
Ez is egy állítás, ahogy most tőlem az is, hogy a Jimmy Jaguár alapötlete olyan, mintha a spirituális Tolvajkergetőket dolgozná fel egy videóban a régi Index. Ez a mondat sokkal jobban hangzik, mint maga a film, úgyhogy senki se dőljön be neki.
A Jimmy Jaguár premierje a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyében volt. Magyarországon szeptember 11-től látható.
Jelenet a filmből:
