Posztmodern sakkjátszma, elhibázott lépésekkel

Ha valaki feltenné nekem azt a kérdést, hogy kit tartok akár személyes, akár szakmai szempontból a legjobb és legfontosabb magyar írónak, azonnal rávágnám, hogy Krasznahorkai Lászlót. Ha viszont azt kérdeznék, hogy kit a legkiismerhetetlenebbnek, olyannak, akinél sosem lehet tudni, hogy mit hoz a következő könyve, nem sokkal hosszabb gondolkodás után azt mondanám, hogy Bartók Imrét, akinél az ember sosem mehet biztosra.

A pályájáról röviden annyit, hogy 2011-ben mutatkozott be a roppant megosztó Fém című munkájával, amit a hasonlóan vegyes véleményeket kiváltó, trancsírozós-filozofikus Virágba borult világvége trilógia (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve) követett, de jelent meg drámája, verseskötete és irodalomtudományos alkotása is.

Aztán a bizonyos értelemben főműnek szánt Jerikó épül 2018 egyik legjelentősebb magyar szépirodalmi megjelenése volt, noha rendkívüli komplexitása miatt nem igazán tudott utat találni az olvasókhoz. Bartók ezután visszafogottabban volt jelen: megjelent ugyan egy prózaverses kötete (Majmom, Vergilius) és egy ifjúsági regénye (A testrablók éjszakája), de alapvetően csend vette körül. Ez tört meg, amikor napvilágot látott 2021-ben a Lovak a folyóban című regénye, amely az év egyik kiugró irodalmi eseménye lett. A mű nemcsak sokféleképpen közelíthető meg, de gyakorlatilag bármely aspektusából nézve kvázi tökéletesnek bizonyult.

A történet egy bukott budapesti író mentális leépülését mutatta be, miközben a szöveg egyensúlyozott az önéletrajziság, a paródia, a szatíra, a thriller és a horror határterületein. A Bartókra jellemző enciklopédikus ismeretanyag – mitológiai, filozófiai, kultúrtörténeti utalások – ezúttal sokkal befogadhatóbb formában jelent meg. Egymás mellett kapott helyet Orpheusz, Empedoklész, Gollam és Géricault, miközben a történet egyre mélyebbre húzta az olvasót egy őrületbe hajló, értelmezési lehetőségekkel teli világba.

A regény szövegvilága sodró, ugyanakkor intellektuálisan játékos volt: az olvasó a bekezdésenként felvillanó utalásokat követve építhette fel saját értelmezését. A karakterek emlékezetesek és erőteljesek voltak, a történet pedig kiszámíthatatlanul sodródott a zsánerirodalom, a szürrealizmus és a posztmodern metafikciók határvidékein. A Lovak a folyóban egyszerre volt horrorisztikus, groteszk, kulturálisan rétegzett és – nem utolsósorban – szórakoztató.

Külön kiemelkedett a szöveg humora és öniróniája: Bartók nemcsak a kritikusokat és a pályatársakat karikírozta ki, de saját írói múltjára is reflektált. Az alkotásról alkotott metaszövegek révén egy olyan művet hozott létre, amely nemcsak a kritikusok elismerését váltotta ki, de a közönséget is képes volt megszólítani.

Most vajon merre?

Mivel a Lovak a folyóban engem is igen-igen megnyert magának, nagyon kíváncsi voltam, hogy a nemrég megjelent Damien vajon milyen lesz, merre veszi az irányt a szerző. Az már rögtön az első néhány oldalon világossá válik, hogy ismét egy kimondottan sűrű szöveggel lesz dolgunk, hiszen Bartók olyan plasztikusan írja le egy világvégi sakkverseny körülményeit, na meg egy szimpla kézfogás pillanatát, ami előrevetíti, hogy bizony

most is mindenre oda kell figyelni, mert fogalmunk sem lehet, hogy ez az egész hova fog kifutni.

A címszereplőnk, Damien egy 31 éves francia sakkozó, aki az utóbbi időben az érdeklődés középpontjába került, hiszen másfél évtized amatőr tengődés után történt vele valami, és azóta megállíthatatlanul repül előre a ranglistán. A történetünk jelen idejére már nemcsak elit játékosnak számít, de egy olyannak is, akinek esélye lehet a világbajnoki címért ringbe szállni. De vajon mi lehet ennek az oka? Ezt még ő sem tudja pontosan, de nagyon úgy néz ki, mindössze annyi történt, hogy az életébe éppen két éve belépő (majd azóta eltűnő) nagy szerelem, Chilene feltétlen bizalma és biztatása adott egy lökést ehhez a nem mindennapi meneteléshez.

„Ha a fájóan hézagos univerzum nem tudta volna, hogy mire van szüksége a teljességhez, íme, most zajlik az első North Berwick International. Csak a polgármester és hű lazachalászai tudják, miként sikerült nem kevesebb mint tizenkilenc nagymestert, harmincöt nemzetközi mestert, harminchárom FIDE-mestert és harmincöt további, hivatalos minősítés nélküli, de zömében mesterjelölti szint fölötti játékost idecsábítani, hogy közösen írják meg a város történetének e dicsőséges fejezetét. A résztvevők utóbbi csoportjában Berwick saját fiai és leányai közül is többeket ott találunk, de még Dirletonból és Whitekirkből is érkeztek néhányan, hogy megméressék magukat a professzionális játékosokkal teli mezőnyben, és senkiben sem keltve különösebb meglepetést, könnyűnek találtassanak.

Az évnek ebben a szakaszában a halászok munkája az unalmában hamar alábukó nap miatt kora délutánra befejeződik, így utána rögtön elkezdődhet az aznapi forduló.

A North Berwick International a kiírása szerint tíznapos, svájci rendszerű torna, kétszer másfél óra az első negyven lépésre, utána további egy-egy, lépésenként további harminc másodperc ráadással. Mindig van, aki ebből a haladékból él, elrágcsálja az időt, és csak akkor döbben rá jelentőségére, amikor az már vészesen fogyatkozik.

Az üvegen át glóriát kanyarít a koponyák köré a felettük derengő, savanykás neonfény. Tekintetükben aggodalom. Hatalmas koncentrációval járó munkafolyamat és annak termékeny elakadásai, meddő mozdulatok, dadogó testbeszéd. A figurák tompa koccanása, a játszók párás sóhajai, a digitális órák néma rovarpercegése. Éber minden és mindenki, figyelmes és diszkrét most a világ.”

Frankenstein szörnyetege

Bartók hiperrealista szövege úgy viselkedik, mint a méz, nehéz benne haladni, ellenben könnyű elakadni, és így könnyen elbizonytalanítja az olvasókat, hiszen gyakorlatilag fogalmunk sem lehet, hogy hová, merre tartunk. Egyfelől ott vannak a sakkversenyek őrjítően pontos leírásai (na meg rengeteg sakkos anekdota), másfelől ott van ennek a valamiért megszakadt szerelmi kapcsolatnak a története az időben ide-oda ugrálva, hogy aztán megjelenjenek rendre olyan nyalánkságok is, mint a Chilene anyjával webkamerán át folytatott beszélgetések, amelyek nemcsak Damienék románcát tárgyalják ki, de elrepítenek minket a pun háborúk korába, aztán nemcsak az kezd egyre tisztábban látszani, hogy az apjával kibogozhatatlanul traumatikus viszonyban lévő ünnepelt sakkmester mellékállásban egy titkos szervezet halált hozó ügynöke, de egyre másra belefutunk egyre szürreálisabb, földöntúli eseményekbe is. És még ez csak a felszín….

Mindezek alapján talán úgy tűnhet, hogy az új regény az előző jól bevált receptjét követve ismét egy műfaj- és stíluskavalkád lesz, azonban ahogy elkezdett nálam fogyni a kezdeti lendület, egyre feltűnőbbé vált, hogy bár az alapok némileg hasonlók, hiába telnek az oldalak (egy négyszáz oldalas, nagy méretű műről beszélünk), ezek az egymástól igen-igen eltérő rétegek (sakkregény, aparegény, misztikus, szerelmes, illetve pynchonosan, pelevinesen nyakatekert történet stb.) nemhogy nem kelnek önmagukban önálló életre, de mintha elkezdenék víz alá nyomni és érvényteleníteni egymást minden alkalommal, amikor az egyik nagyobb szerepet kap, mint a többi. Azt hiszem, ennek fényében már az sem lesz túl meglepő, ha leírom: a nagy egésszel is ugyanez a helyzet, ugyanis

ebből az egymásnak rontó kavalkádból számomra egy bicegő, furcsa torzszülött jött létre, amellyel nem igazán tudtam mit kezdeni. És gyanítom, ezzel nem leszek egyedül.

A Damien kétségtelenül ambiciózus vállalkozás, de épp ez az, ami végül a vesztét okozza. Bartók Imre ezúttal mintha saját erényeinek árnyékába szorult volna: a stílusbeli kísérletezés, a rétegzett utalásháló és a műfaji eklektika most nem épül szervesen egymásra, inkább széttartóvá válik. A regény gyakran elaprózódik, az egyes szálak nem bontakoznak ki teljes értékűen, hanem egymás rovására veszítik el erejüket. Bár vannak benne emlékezetes képek és erős gondolatok, az összhatás végül fárasztó és nehezen követhető. A Damien nem bukás, de csalódás: egy olyan könyv, amely sokat ígér, de keveset ad vissza belőle.

Bartók Imre: Damien
Jelenkor, 2025, 4999 Ft