Ágaprítás az Apolló teremben

Az operák koncertszerű előadása kicsit olyan, mint a napon hagyott, poros kombiban felmelegedett görögdinnye elfogyasztása, jó-jó, de nem az igazi. Az opera mégiscsak színház, amikor születik, a szerzők számolnak a látvány és a játék adta lehetőségekkel. Fenntartásokkal utaztam Fertődre, a III. Haydneum Eszterháza Fesztivál nyitókoncertjére.

„Úgy hiszem, hogy egy jó minőségű koncertszerű előadás be tudja indítani a képzeletet, akár egy jó könyv. Például ezért van az, hogy egy-egy könyv megfilmesítése inkább csalódást okoz az olvasás alatt elképzeltekhez képest” – mondta erre elöljáróban Vashegyi György, az előadás karmestere és a Haydneum – Magyar Régizenei Központ művészeti vezetője.

Meg sem hallgatsz, és kerülöd, hogy a szemembe nézz?

Nos, az Armida (Hob. XXVIII:12) olyan dinnye, ami nem baj, ha meleg. Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem című művéből a librettót Nunziato Porta írta, és mint énekelhető szöveg abszolút megállja a helyét. Komoly bajok a dramaturgiával vannak, illetve annak szinte teljes hiányával. Az eredetileg háromfelvonásos műben a keresztes seregek Jeruzsálem visszahódítására készülnek. Ezt megakadályozandó a város uralkodója, Idreno megkéri unokahúgát, a tehetséges varázslónőt, hogy bájolja el az ellenséges sereg legjobb lovagját, Rinaldót. A gond az, hogy ők egymásba szeretnek, és az opera ezután nem szól másról, mint a szerelem és a hazafias kötelesség közötti rettenetes dilemmáról. Végül ez utóbbi győz. Eredeti küldetéséhez visszatérve, Rinaldo kardjával miszlikbe aprítja a varázslónő erejét adó mirtuszbokrot a bűvködből ébredő erdő közepén. Ezzel ugyan átkot von fejére, de Jeruzsálem felszabadul.

Nos, a librettó alapján a szereplők egy Szomszédok-epizód játéklehetőségéhez mérhető szabadságot kapnak, egy pazarul berendezett színpadon, csodás jelmezekben is gyakorlatilag csak az arcunkba énekelnének. Pedig a sztoriban ott lenne a lehetőség, nem csoda, hogy már a barokk korban sok feldolgozása született. Az Esterházyak szolgálatában álló Joseph Haydn viszont a Porta-szöveggel dolgozott, nem tehetett mást, és a zene csodálatos lett. Szédítő belegondolni, mi lett volna, ha Haydnnek is van egy Pontéja, mint Mozartnak. (Bocsánat, de feltűnő ez a két beszélő név: Porta ajtót, kaput jelent olaszul, míg a Ponte hidat. Jó esetben mindkettő vezet valahová.)

Az Armida az utolsó opera, amit hosszú szolgálata alatt Eszterházán írt a mester, és kirobbanó sikert aratott. 54 előadást ért meg, és Pozsonyban, Bécsben, Pesten és Torinóban is játszották. Behunyt szemmel is katartikus élményt ad, valóban elsült Haydn keze. Ezt bizonyítja, hogy később sem nagyon csiszolt rajta, akkor is inkább egyszerűsített. Jó pár zenei megoldása visszaköszön később Mozartnál és Beethovennél is. Kiváló muzsika, és az Orfeo zenekar tolmácsolásában ezt maradéktalanul élvezhettük is.

A korabeli hangszereken játszó muzsikusok mögött a parkra néző ablakok lassan elsötétültek a naplementében. Elhelyezkedtünk Haydn varázsszőnyegén, és elkezdődött az utazás. Az opera hat szerepet kínál az énekeseknek, Armida és Rinaldo a két főszerep, mellettük Idreno és Zelmira alkotja a hazaiak, míg Ubaldo és Clotarco a vendégcsapat keretét. Idreno Egyiptom királya, Zelmira az ő lánya, Ubaldo és Clotarco pedig Rinaldóhoz hasonlóan lovagok. (Zelmira és Clotarco között is kialakul egy szerelmi szál a semmiből, és aztán elvarratlanul is marad – mindegy. Ezt az operát tényleg Haydn zenéje viszi a hátán.)

A szerelem marasztal, hősi erényem elhív

Az első jelenetben máris találkozunk Armidával, Rinaldóval és Idrenóval. A címszerepben Vaszilisza Berzsanszkaja lépett a zenekar elé. A szinte smink nélkül megjelent művész jelenlétével, hangjával egyaránt próbára tette a terem befogadóképességét, sodró, lehengerlő volt a szó legjobb értelmében. Armida szerepét erre az alkalomra tanulta meg. Többnyire belcanto operákban énekel, meg persze Mozartot is, de Vivaldi és Händel barokkja sem idegen neki. Elmondása szerint a varázslónő akusztikus megformálása eléggé komplex feladat, Haydn tényleg elvitte a szólamot a csíkig. Nagy a hangterjedelem, az érzelmek skáláján pedig gyakorlatilag a két véglet között imbolyog ide-oda. Vagy lamentál, vagy kirobbanó energiával küld el mindenkit a fenébe.

Csodálatos volt Berzsanszkaja, érzelmes és finom, amikor kellett, vagy éppen vulkán, a szerep szerint. Fortéi alatt néha lopva a kristálycsillárra néztem, mégsem vált soha lapos üvöltéssé, érezni lehetett, hogy lenne ott még kraft. A koncert után a kollégákkal beszélgetve felmerült, hogy valószínűleg hamarosan szupersztár lesz, így nem valószínű, hogy újra hallhatjuk itthon, ilyen környezetben.

A szerepe szerint végül kertészeti idénymunkába sodródó lovagot Megyesi Zoltán formálta meg, és a vajákos méltó partnerének bizonyult. A szerelem–kötelesség dilemmájában őrlődő férfi érzelmi szinuszgörbéje azért laposabb, mint Armidáé, de mint énekesi feladat ez sem egyszerű. A lírai részekben hiteles volt a lágyság, az érző szív sugárzása, de a tesztoszteron tajtékján való lovaglás is átjött. Meg tudtuk számolni a sodronying szemeit, látni véltük a kétkezes kardot az oldalán, ami aztán a végkifejletben majd el is sül. Illetve vág.

Zelmira szerepében Ella Smith lebegett az aranyozott tükrök közé. Az első szó, ami eszembe jut vele kapcsolatban, az a bájos. Az egyiptomi királylány szopránja láthatóan nem gördített leküzdhetetlen akadályt az énekes elé, pedig azért nem könnyű szerep ez sem. A kiváló művész a Haydneum és más magyar régizenei együttesek visszatérő vendége, remélem, a jövőben is több alkalommal tapsolhatunk neki.

Szélpál Szilveszter titkos kedvencem, a Dinyés/Göttinger elkövetők Bánk bán-beavatójáról ismerem. Igazán megérdemelne egy fényes karriert a Fertődön nyújtott teljesítménye alapján is. Idreno baritonja valóban királyiként szólalt meg. Porta túl sok feladatot nem bízott a szereplőire, az Idreno bajtársait domborító Varga-Tóth Attila és Léo Guillou-Keredan is jók voltak, bár szerepük nem volt más, mint némileg gördíteni a cselekményen, ha itt beszélhetünk olyanról egyáltalán. Néhány szép másodperc, ennyi adatik meg a két lovagnak, és a két fiatal énekesnek ez nem is jelentett nagy kihívást.

Az Esterházy-kastély hazánk legmonumentálisabb barokk–rokokó műemléke, és máshoz nem hasonlítható atmoszférát kölcsönöz világszínvonalú produkciókhoz. Noha az Apollo terem méretei nem teszik lehetővé, hogy nagyszámú közönség hallhassa a produkciót, a létszámhoz képest meglepő mértékű ováció fogadta a művészeket. Szerencsére évről évre bővülnek a nyári zenei alkalmak, ezek közül érdemes lesz Fertőd kedvéért némi szabadságot spájzolni a jövőben is.

Ki tudna ellenállni? Hallgass meg!

Az idei Haydneum Eszterháza Fesztivál a harmadik a sorban. A szervezők szándékai szerint mindig egy olyan operával kezdődik, ami valamilyen okból különösen Eszterházához kapcsolódik, és csak egyszer játsszák el a fesztivál alatt. Nagyszerű, hogy az Armida felkerült az Orfeo repertoárjára, remélem, hamarosan a Zeneakadémián is meghallgathatjuk, érdemes majd az ajánlókat böngészni.

A III. Haydneum Eszterháza Fesztivál szeptember 6-i, szombati záróeseményéig mindennap különleges programokat kínál. Érdemes a részletes programot átnézni és – vállalva az esetleges csapdába esést az M1-en – meghallgatni egy kiváló koncertet.