
Szeptemberben öt napon át magyar alkotók töltötték meg New York néhány előadóhelyét. A harmadik alkalommal megrendezett Hungary Live Festival programjában többek között a Katona József Színház mutatkozott be a Magányos emberek című előadásával, Székely Csaba 10 című darabja felolvasószínházi formában jelent meg, a városban élő Marozsán Erika pedig egy monodrámát adott elő.
A fesztivál egyik főszervezője és művészeti vezetője (Kovács Brigitta mellett), a jelenleg is az Egyesült Államokban tartózkodó Boros Anna azt mondta, hiánypótló, hogy a kortárs magyar kultúra ilyen gazdagon tud megjelenni New Yorkban. A programsorozatnak két célcsoportja volt: a kint élő magyarok és a kultúra iránt érdeklődő amerikaiak, ennek megfelelően a közel 30 program mindegyike angolul vagy feliratozással volt látható.
Boros Anna korábban színészként végzett Kaposváron Mohácsi János és Znamenák István osztályában, ezután néhány hónapot ösztöndíjjal töltött New Yorkban, ahová volt osztálya Cseh Tamás-előadóestjét is kiutaztatta. Ezután minden évben megszervezte egy-egy színházi vagy zenei projekt amerikai vendégszereplését, majd 2018-ban az addigi kapcsolatait felhasználva és ennek nagyobb volument adva találta ki és szervezte meg az első Hungary Live Festivalt.
A szervező szerint a legnagyobb nehézséget a finanszírozás jelenti azóta is. A fesztiválnak két főtámogatója volt, az amerikai Trust for Mutual Understanding és a Tulipán Foundation, illetve magántámogatók segítették őket, például számos New York-i család szállásolta el a közreműködők nagy részét. A magyarok vízumának korlátozott lehetőségei miatt a fesztivál programjai ráadásul ingyenesek.

A legnagyobb érdeklődést idén a magyar származású Kati Marton író, újságíró A nép ellenségei című önéletrajzi írásából született monodráma hozta, amit az író az ötvenhatos emlékeiből írt. A darabot Mohácsi János rendezte, Kati Martont Marozsán Erika személyesítette meg. A másik jelentősebb vállalás Tarnóczi Jakab rendezése, a Magányos emberek amerikai színpadra állítása volt. A speciális díszleteit például kint gyártották le, Teplán Lili New Yorkban élő filmes díszlettervező közreműködésével. A művészeti vezető szerint a helyi közönség maximálisan kapcsolódni tudott Tarnóczi rendezéséhez, akit a korosztálya legkiemelkedőbb alkotójának tart, ezért is akarta őt megmutatni a világnak.
Az utolsó estén mutatták be Székely Csaba 10 című darabjának felolvasószínházi verzióját. A Tízparancsolat tételeire épülő történet itthon a Radnóti Miklós Színházban fut hét éve, New Yorkban pedig a két ország színészeivel valósították meg. A magyarokat Stork Natasa, Boncz Ádám, Pankovits Nikolett és Szűcs Andrea képviselte, Móser Ádám élőzenei kíséretével és Remete Kriszta jelmezeiben.
Emellett Simkó Beatrix Trisha és Grecsó Zoltán az Orpheusz és Eurüdiké kortárstánc előadásukat mutatták be, vetítették Boross Martin Nyersanyag című filmjét, In Between címmel Vajdai Vilmos rendezett színházi performanszot a kivándorlás és elvágyódás témájában, a rapper Sisi pedig New York egyik kulthelyén, a Nubluban tartott egy koncertet. A szervező szerint szintén nagy lépés volt a fesztivál életében, hogy az új New York-i kulturális helyszínekkel bővült: a brooklyni Dobbin Streeten lévő TBSP Studióval és a kint élő Böröcz András galériájával, a The Gallery at Dobbin Mews-zal. A képzőművészeti programokat Mucsi Mesi, a Capa Központ kurátora vezette.

A művészeti vezető szerint most azon dolgoznak, hogy a fesztiválon bemutatott projektek ne érjenek véget azzal, hogy az alkotók hazatérnek, azt szeretnék, ha ezeknek a jövőben is lenne folytatása. Akár úgy, hogy a produkciókat más amerikai városokba is elviszik, akár úgy, hogy az amerikaiak „meghívják Tarnóczit vagy Mohácsit rendezni”.