A nyár végi, ősz eleji időszak különösen nehéz a kritikusoknak, hiszen az év eleji megjelenések már rég a hátunk mögött vannak, az őszi dömping viszont még kicsit távolabb, így nem könnyű kitalálni, hogy miről is írjunk. A nagy keresgélés közben azonban bevillant, hogy a német nyelvű irodalom egyik legújabb csillagának első magyarul megjelent (és méltatlanul kevés figyelmet kapó) kötete után rögtön jött a második. De hogy az is olyan jó, mint az előző? Mindjárt kiderül.
Emlékeztetőül az előző mű kapcsán: Tonio Schachinger német könyvdíjas Valós idők című regénye a kortárs osztrák irodalom egyik legerősebb, legeredetibb hangján szólalt meg. A történet középpontjában Till áll, egy bécsi elit iskola diákja, ahol a jövő politikai és társadalmi vezetőit nevelik. Az iskola szigorú rendje, a diákok közötti kegyetlen hierarchia és a hatalommal való korai találkozás mind hozzájárul ahhoz a zárt, fojtogató világképhez, amiből a fiú menekülni próbál. Erre az Age of Empires II videójáték univerzuma ad lehetőséget, ahol végre ő uralhat mindent, és ahol a szabályokat nem mások írják.
Schachinger mesterien vizsgálta a hatalom és manipuláció dinamikáját, párhuzamosan ábrázolva a valóság és a virtuális világ játszmáit. Till küzdelmei nemcsak a rettegett osztályfőnökkel, Dolinarral vívott párharcban jelentek meg, hanem abban a mindennapos tapasztalatban is, hogy az iskolai közeg kegyetlen, igazságtalan és könyörtelen volt. A mellékszereplők mind élő, hús-vér figurákként léptek elénk, tovább árnyalva ezt a zárt mikrokozmoszt.
A Valós idők egyszerre volt éles társadalomkritika, elgondolkodtató iskolaregény és formabontó fejlődéstörténet. Schachinger szikár, pontos mondatait finoman cinikus humor hatotta át, ami nélkül a könyv nyomasztóan súlyos lehetett volna. A regény nemcsak a bécsi elitről festett árnyalt képet, hanem a hatalom természetéről, az uralom mechanizmusairól és arról is, hogy lehetett-e valóban szabad az, aki nem maga alkotta a szabályokat.
Szóval milyen az új kötet?
Mint az imént kiderült, az osztrák az eddigi legsikeresebb művében – egyebek mellett – egy nem mindennapi élethelyzetben lévő kamasz portréját festette meg, így talán az sem túl meglepő, hogy a nemrég a Helikon Kiadónál megjelent Nem úgy, mint ti című kisregényében ezúttal egy fiatal felnőtt szintén nem mindennapi életbe enged bepillantást.
Ivo Trifunović ugyanis finoman szólva sem olyan életet él, mint az átlag, hogy mást ne is említsek, a heti fizetése százezer euró, a garázsában többek közt áll egy Bugatti és egy Aston Martin, a lehető legjobb és legdrágább helyekre jár nyaralni és szórakozni, de bárhova is megy, ott garantáltan felismerik, hiszen ő egy befutott sztárfocista. Irigylésre méltó az élete? Hát persze, de ha jobban megfigyeljük, a gondjai mégis olyanok, mint bármelyikünknek. Egyebek mellett ez az érdekes ütközés teszi azonnal magával ragadóvá ezt az alig háromszáz oldalas alkotást.
Bár nem egy klasszikus énelbeszélős műről van szó, az író az E/3-as narráció során olyan közel hozza hozzánk ezt az aranyifjút, amennyire csak lehetséges. És hogy milyen srác Ivo? Kicsit léha, kicsit laza, kicsit nemtörődöm, de azért sokszor akadnak meglepően mély gondolatai is. Ez a vonás megint csak különös ízt ad ennek a könyvnek.
A cselekmény gerincét egy már-már banális szerelmi háromszög adja, hiszen bár Ivónak van egy gyönyörű, értelmes és őt mindenben támogató felesége, aki ráadásul szült neki két gyereket is, egyszer csak felbukkan Mirna, hősünk kamaszkori álomnője, ami mindent megbonyolít. Mert Ivo hirtelen emlékezni kezd arra, hogy milyen volt átlagos kamasznak lenni, akinek még voltak valódi álmai és céljai (többek közt az, hogy megkapja ezt a lányt, vagy hogy olyan befutott focista legyen, mint aki lett végül), és nem egy olyan mindent megszerző robotnak, akivé vált. Bár a megcsalás elég hamar megtörténik, marad az égető kérdés: hogyan tovább? Ez is megvan, ki lehet pipálni, és vissza a hitveshez? Dehát Mirna olyan vonzó! Folytatódjon egy laza viszony? Dehát egymástól messze élnek, ennek így semmi értelme. Jöjjön össze rendesen a lánnyal? Na, az ki van zárva, hiszen egyrészt rendben van a házassága, másrészt még csak most sikerült levetkőzni a rosszfiú imidzset, nem kell, hogy a sajtó még ezen is csámcsogjon.
A meglehetősen érdekes pályaívű Ivo fiatalon, Európa egyik legnagyobb tehetségeként a Real Madridhoz szerződik (pályára sem nagyon kerül), aztán a következő évben a Chelsea-ben kiegészítő emberként rögtön jön a BL-győzelem, majd hosszas kallódás után itt az Everton, ahol húzóember és sztár lehet – tehát gondban van, ráadásul jó sokáig, mert egyszerűen képtelen dönteni. És ahogy telnek a hónapok, megismerhetjük, hogy milyen is egy ilyen Ivóhoz hasonló, kicsit narcisztikus, kicsit csapongó élsportoló élete, edzésekkel, meccsekkel, szponzori találkozókkal és minimális magánélettel.
Ivo néha seggfej, de azért jó arc
„– Szóval, Ivo, mit gondolsz Philipp passzáról a legutóbbi meccsen?
– Szar volt.
– Egész mondatot, Ivo! Én-üzenetek! Szerintem…
– Szerintem nagyon szarul csináltad, Philipp.
– Nem mondunk olyat, hogy szarul! Azt mondjuk, fejlődőképes vagy még nem teljesen ideális, és próbálunk valami pozitívat is kicsiholni. Szendvics, Ivo, szendvics! Előbb valami jó, aztán a kritika, és utána megint jó.
– Ööö, a beadásaid jók, de a passzaid gyakran szarok, és…
– Most még valami pozitívat!
– …és szerintem nagyon jó segge van a barátnődnek.”
Schachinger nagyon jól eltalálta ezt a figurát, akinek gyorsan változó gondolatai egyfelől roppant sekélyesek (pl. „De unalmas ez a szomszéd nő.” „Miért kell ilyen hülye rendezvényekre járni?” „Miért léteznek a rákhoz hasonló betegségek a világon?”), másfelől néha kimondottan mélyek (pl. a sportpolitikával vagy a családi élettel kapcsolatban), ami nagyon kiszámíthatatlanná teszi a szöveget.
A regény legnagyobb erénye talán éppen ez a hullámzás: a felszínesség és a váratlan mélység folyamatos váltakozása.
Ahogy Ivo egyik pillanatban azon bosszankodik, hogy nem találja a szobát, ahol meeting lesz, a következőben már a sportolói pálya mulandóságáról vagy a gazdagság előnyeiről és hátrányairól gondolkodik. Ez a kettősség nemcsak hitelessé, hanem kifejezetten élvezetessé is teszi a karakterrajzot.
Schachinger ismét bebizonyítja, hogy kevés kortárs író tud ilyen pontosan és szórakoztatóan beszélni a hatalomról, a státuszról és a látszat mögötti valóságról. Bár a Nem úgy, mint ti kisebb téttel játszik, mint a Valós idők, ugyanúgy megvan benne az a fajta nyelvi lendület, éleslátás és finom irónia, ami miatt az előző kötet is emlékezetes maradt.
Aki szerette a Valós időket, az ebben a kisregényben is meg fogja találni azt az okos, könnyed, mégis gondolatébresztő történetmesélést, ami Schachingert rövid idő alatt a német nyelvű irodalom egyik legizgalmasabb szerzőjévé tette.
Tonio Schachinger: Nem úgy, mint ti
Fordította: Szijj Ferenc
Helikon, 2025, 4999 Ft
