Bródy János a mocskosfideszezésről: A fiatalok arra az indulatra, közbeszédre reagálnak, amit a közmédia és más csatornák sugároznak

1267

Az első 80 év címmel új albumot adott ki Bródy János, aki 80. születésnapja (és az album) alkalmából arénakoncertet is tart majd. A Hvg.hu-nak adott interjújában a zenész azt mondta, bár nem mondja, hogy ezután soha többé nem vesz majd gitárt a kezébe, de ilyen nagy koncertekre már nem szeretne vállalkozni.

„Sokféle elismerésben részesültem, és nincs panaszra okom, a közönség szeretete és érdeklődése már több mint hatvan éve biztosítja, hogy állami támogatások nélkül is képes voltam ebben a tiszavirág-életű műfajban maradandó értékeket felmutatni, de már se lelkileg, se fizikailag nem vagyok abban az állapotban, amivel maradéktalanul elégedett lennék” – nyilatkozta Bródy.

A címadó dal egyébként egy 1980-ban íródott Tolcsvay–Bródy-dal, amit Koncz Zsuzsának írtak, és eredetileg a 20. század első 80 évéről szólt, „most viszont, bár alig változtattunk rajta, az én életem első 80 évéről”.

Bródy azt mondta, olyan lemezt szeretett volna kiadni, ami megmutatja, milyen a helyzet az országban, és így akár kordokumentum is lehet. Az interjú során erős rendszerkritikát fogalmazott meg, de egyúttal azt is elismerte, hogy amikor 2010-ben kétharmaddal kormányra került a Fidesz, azt hitte, hogy „egy ilyen fölényes és mindenre kiterjedő választási győzelemmel konszolidálni lehet az országot. Rendkívül csalódott vagyok, hogy ehelyett mennyi pénz, akarat és politikai szándék ment el arra, hogy szembefordítsák egymással az embereket, pedig ez az ország közös teljesítményét is amortizálja. (…) Azt gondoltam, hogy a kompország hajója kiköt a nyugati oldalon, de egyre inkább azt látom, hogy sodródunk kelet felé” – mondta.

Kérdezték arról is, mit szól a koncerteken zúgó mocskosfideszezésről, amire Bródy azt felelte, mostanra már felnőtt egy olyan korosztály, amelyik sosem ismert más miniszterelnököt, csak Orbánt. „A fiatalok arra az indulatra, magatartásformára, arra a közbeszédre reagálnak, amit a sok százmilliárd forint állami pénzből fenntartott közmédia és mindenféle egyéb csatorna sugároz feléjük. Ezt látják, ez a jelenleg létező világ számukra, és ez az, ami baromira nem tetszik nekik, nem akarják elfogadni. (…) Bármi is lesz a fél év múlva esedékes választások eredménye, azt gondolom, hogy korszakhatárhoz érkeztünk.”

Szerinte akármilyen kormány is alakul majd, annak konszolidálnia kell a töredezett népességet. Bródy úgy gondolja, a korszakhatárt a technikai evolúció is jelzi: „egy másik korba értünk, amikor azokkal az információs csatornákkal, amikkel eddig működött a közbeszéd, valószínűleg már nem lehet tovább a társadalom valóságérzését elkábítani.”

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes beszélt arról is, hogy a művészeknek mindig kritikusan kell szemlélniük a körülöttük lévő világot, hiszen aki a hatalom szolgálatába szegődik, az előbb-utóbb kritikátlan propagandista lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!