Németország: véget kell vetni az önsanyargatásnak, amely az egész EU-ra káros
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban adósságcsökkentéssel van elfoglalva. Németország évek óta strukturális problémákkal bajlódik, de a berlini döntéshozatal beszorult az évtizedes reflexek és a valóság próbatételei közé. Az írásból kiderül, hogy milyen strukturális problémákkal küszködik Németország, miért köti gúzsba a gazdaságot a fiskális fegyelem, hogyan tud megbirkózni Berlin az energiaárakkal, az amerikai vámokkal és a kínai dömpinggel, és miért kell véget vetni az értelmetlen spórolásnak.
Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyen külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
A német egy magas jövedelmű exportorientált gazdaság, amely a nehéz- és a vegyipar mellett a magas hozzáadott értékű technológiai iparágakban tölt be globálisan vezető szerepet. A német gazdaságot – amely a régióban a legnagyobb – sokáig Európa „motorjának” nevezték, mivel a tágabb értelemben vett régió növekedéséhez is nagyban hozzájárult.
Azonban 2020 óta meglehetősen rájárt a rúd a német gazdaságra, immár két éve csökken a nemzeti össztermék (GDP). Előbb a járvány, azután az ukrajnai konfliktus okozta energiaársokk, majd a Kína által fokozott verseny nyomta rá a bélyegét a német vállalatok teljesítményére. Nem könnyített a helyzeten, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben jelentősen megugrott a német munkaerőköltség, valamint több lett a szabályozás és a bürokrácia is.
Ahogy Murphy törvénye mondta: ami elromolhat, az el is romlik. De mit csináltak eközben a gazdaságpolitikai döntéshozók? John Maynard Keynes, a 20. század egyik legismertebb és legmeghatározóbb közgazdásza úgynevezett anticiklikus gazdaságpolitikát, recesszió idején stimulálást, konjunktúra idején költségvetési megtakarítást javasolt. A német kormányzat lassan három éve ennek pontosan az ellenkezőjét csinálja: stagnálás, illetve recesszió mellett költségvetési kiigazítást végez.
A hírhedt adósságfék
Németországban működik a fejlett világ egyik legszigorúbb fiskális rendszere, amelyet az úgynevezett adósságfék szabályoz. Az adósságfék a Merkel-éra alatt bevezetett törvény, amely a szövetségi kormányzat éves költségvetési hiányát 0,35 százalékban, a tartományokét pedig 0 százalékban maximálja. (Viszonyításképp más fejlett országok, mint például Nagy-Britannia, Franciaország vagy az Egyesült Államok központi költségvetése GDP-arányosan 4-6 százalék körüli hiánnyal működik már több éve.)
A német adósságfék közgazdasági szempontból azért nagyon szigorú, mert a német gazdaság hosszú távon feltételezhető nominális növekedése jóval meghaladja ezt a 0,35 százalékos szintet. Ez azt jelenti, hogy a szabály szerint a központi államadósság a nominális GDP-növekedésnek minden évben csak töredékével emelkedhet, amely így hosszú távon, jövedelemarányosan a nullába tart. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem lehet eladósodni, hanem azt is, hogy az adósságot egyenesen vissza kell fizetni.
Ez azért rendkívül szigorú, mert egy államnak rendeltetés szerint nem szükséges úgy gazdálkodnia, mint egy háztartásnak vagy egy vállalkozásnak.
Egyrészt a központi költségvetés adóssága kvázipénzként funkcionál a fejlett gazdaságokban, másrészt az adósság fenntarthatónak számít, ha GDP-arányosan stabil marad. Nem véletlenül volt negatív hozam a német (és más európai) rövid lejáratú állampapírokon 2014 és 2022 között.
Az adósságféket háromféleképpen lehet megkerülni:
- Hitelfelvétel az állami vállalatok mérlegét használva. Az utóbbi években ezt a módszert alkalmazták, így jött össze egy 2 százalék körüli deficit. Ehhez elegendő az abszolút (ötven százalékot meghaladó) többség a parlamentben. A kormánykoalíció lényegében azért esett szét, mert a szociáldemokraták és a zöldek nem tudtak megegyezni a liberálisokkal a mechanizmus használatáról.
- Adósságfék felfüggesztése, illetve eltörlése. Ehhez kétharmad kell a Bundestagban, a német szövetségi parlamentben, vagyis vélhetően a kormányzó koalíción kívülről érkező ellenzéki szavazatokra is szükség lenne.
- Különleges célú alapon (Special Purpose Vehicle) keresztül történő hitelt felvétel. Erre példa a német hadsereg 2022-es finanszírozása, 100 milliárd euróval. A Bundestagban ehhez kétharmad kell, és félő, hogy a német alkotmánybíróság elkaszálja, ha jogilag támadható a dolog, a múltban bőven volt erre precedens.
A választás eredményei alapján vélhetően az első lehetőséget fogják alkalmazni a jövőben is. A kérdés csak az, hogy milyen célra és pontosan mennyit.
Egyelőre nem tudni, hogy a múlt vasárnapi választások után hogy néz majd ki az új német kormány, az viszont biztos, hogy sosem volt ilyen széttöredezett a német politika. Az előre hozott választást a Friedrich Merz vezette konzervatív CDU/CSU pártszövetség nyerte 28,5 százalékkal, az eddig kormányzó szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció 18 százalékpontot veszített az előző választáshoz képest. A szélsőjobb- és szélsőbaloldali pártok az előző választáson elért eredményükhöz képest közel 20 százalékponttal növelték támogatottságukat. A centrumpártok (konzervatívok, szociáldemokraták, zöldek és liberálisok) támogatottsága mindössze 60 százalékra esett, míg 2002-ben 90 százalékon állt.
A pártok között abban is elég nagy nézeteltérések vannak, hogy mit kellene kezdeni az adósságfék intézményével. Ahogy az előző kormány válságához, így az előre hozott választáshoz is végső soron ez a kérdés vezetett el, úgy a következő években is biztos kemény viták lesznek erről. Azt, hogy az egyes, parlamentbe bejutott pártok mit gondolnak az adósságfékről és hogyan oldanák fel az ezzel lévő súlyos gazdaságpolitikai problémákat, az alábbi táblázatban szedtük össze.
Drága a német munkaerő
Németország jóléti ország abban az értelemben, hogy a magas jövedelmek mellett az állam – nemzetközi összehasonlításban – kiterjedt szociális védőhálót és relatíve jó minőségű szolgáltatásokat (infrastruktúra, egészségügy, oktatás) nyújt a lakosság számára. A másik oldalról azonban ez relatíve magas adókkal társul. Németországban az egyik legmagasabb az adóék az OECD-országok között: 2023-ban az átlagos munkajövedelem 47,9 százaléka volt.
A magas német munkaerőköltséget szemlélteti a fenti ábra, amely különböző országok munkaerőköltségét mutatja 2013-ban és 2023-ban. Már 11 évvel ezelőtt is a német munkaerő volt a legdrágább, azóta viszont még jobban kinyílt az olló. Ez önmagában nem is okozna gondot, csakhogy a német autóipar profitabilitása elromlott. Tavaly novemberben a Volkswagen menedzsmentje 10 százalékos bércsökkentést javasolt, a szakszervezetek viszont hétszázalékos emelést kértek. Végül arról született megállapodás, hogy a vállalat 35 ezer embert elküld 2030-ig és a béreket a következő négy évre befagyasztják.
A legnagyobb kihívások: energiaárak és vámok
A német gyengélkedés egyik fő oka a magas energiaárak: ennek megértéséhez nézzük meg 2014-et, amikor még nem álltak fenn nagyobb egyensúlytalanságok és az Egyesült Államokban dúlt a gázbőséget hozó palaforradalom.
Reálértelemben 2014-ben átlagosan 18-20 euróval magasabb volt a nyersolaj ára Európában és a tengerentúlon is, mint 2024-ben. A gyakorlatban a fogyasztókat további kereskedelmi árrés és adó érinti, amely Európában magasabb. De a lényeg, hogy relatív értelemben az Egyesült Államok és Európa ugyanolyan „drága” maradt, az olajár pedig mindkét helyen csökkent.
A gázárak esetén viszont rendkívül nagy a divergencia: míg az Egyesült Államokban olcsóbb, addig Európában jóval drágább lett, ráadásul Európában a gáz ára határozza meg a villamos áram árát. Európa előtt két megoldás lehet: kivárni a várható amerikai LNG-dömpinget vagy beindítani az éppen maradt Északi Áramlat gázvezetéket és újra az orosz gázhoz nyúlni.
A vámok és Kína pedig olyan bizonytalanságokat jelentenek, amik két tűz közé szorítják a németeket.
Az amerikai vámok a jelenlegi állás szerint április elejétől léphetnek életbe: Trump 25 százalékot ígért a mintegy 60 milliárd dollár értékű európai autóimportra. A legjobb verzió az lenne, ha sikerülne Washingtont lebeszélni, mondjuk, LNG- és fegyvervásárlások felajánlásával. Igaz, ez csak akkor sikerülhet, ha a Trump inkább tárgyalási eszközként tekint a vámokra.
Azonban van nagyobb fenyegetés is. Az Európai Unió Kínával történő kereskedelme az elmúlt években átalakult: a jól működő komplementaritás mostanra intenzív versennyé fajult a legérzékenyebb területeken, főleg az autóiparban és gépgyártásban.
Míg 2021–2023 között több százmillió eurós volt az e-autók Kínába irányuló exportja, addig 2024 végére a forgalom kvázi nullára csökkent, de a Kínából érkező autók száma kilőtt. A német folyó fizetési mérleg (a járvány kivételével) korábban többletet mutatott Kínával szemben, ám mostanra ez is megszűnt, sőt, GDP-arányosan a kereskedelmi volumen csökkenni kezdett. A német nagyvállalatok kínai leányainak profitmarzsai már most jelentős nyomás alatt vannak, miközben a verseny csak most éleződik.
Költségvetési paradigmaváltásra van szükség
A tengerentúlon, ha baj van (sőt akkor is, ha nincs), a gazdaságpolitika nem habozik beavatkozni a gazdaságba. Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt az Inflation Reduction Act és a CHIPS Act csomagok keretén belül több 100 milliárd dollárral támogatta a zöldátállást és a hazai félvezetőgyártást. Kínában – bár kevésbé nyíltan, de hasonló folyamatokat lehet megfigyelni, sőt ott a „semmiből” bukkannak elő új, piacvezető vállalatok.
Mit tesz ezzel szemben Németország, illetve Európa? A német alkotmánybíróság épp 2023 végén kaszálta el a kormány azon törekvését, amely a járványügyi alapból megmaradt 60 milliárd eurónyi, el nem költött forrást csoportosított volna át energiainfrastruktúrára. Igaz, lehetett volna rosszabb is, mert az uniós helyreállítási alapban való német részvételt is vizsgálta a bíróság, de annak érvénytelenítésére szerencsére nem került sor.
Németország az Európai Unió valamennyi országához hasonlóan súlyos versenyképességi problémákkal néz szembe. Az azonban jelentős különbség, hogy a német gazdaság mögött ott áll az állam, amely bőven megengedhetné magának, hogy eleressze a költségvetést.
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban azzal legyen elfoglalva, hogy az – egyébként alacsony – adósságát csökkentse. Ez kizárólag politikai akarattól függ.
A berlini konszenzusnak változnia kell és véget kell vetni az önsanyargató spórolásnak, amely az Unió egészére káros hatással van. Támogatni kellene a kulcsfontosságú iparágakat, megvédeni a belső piacot az Unión kívüli versenytársaktól, katonai kiadásokat növelni és energetikai infrastruktúrára költeni. Hosszú a lista, de valamire költeni kell. Ezúttal muszáj lesz.
