Az étkezés mellett több ezer éves történetet mesél az új ONYX (x)

A múltból a jövőbe

Az ONYX étterem radikális átalakuláson ment keresztül: klasszikus csúcsgasztronómiai szerepét megugorva, most egy háromórás időutazásra hívja vendégeit, ahol nem csupán a fogások, hanem maga az élmény is üzeneteket közvetít – a demokráciáról, a közösségi gondolkodás fontosságáról és a fenntarthatóság kihívásairól. A hangsúly eltolódik az egyéni élményről a kollektív tapasztalat irányába: az étkezés nemcsak egyéni élvezet, hanem közös rituálé is, amely újraértelmezhető a 21. századi társadalmi dilemmák tükrében.

Az ÆTHER című vacsora egy különleges dramaturgiával felépített élmény: a történet 1765-ben, az első étterem megnyitásával indul, majd végigvezet a történelem fontos pontjain – az ipari forradalomtól az űrversenyen át a digitális korig –, egészen egy képzeletbeli, de baljóslatúan ismerős 3016-os jövőig. A résztvevők két különböző térben – a Műhelyben (múlt) és az étterem új, monumentális termében (jövő) – tapasztalják meg az idő áramlását, miközben folyamatosan mozgásban vannak. A klasszikus fine dining fehér abroszos komfortját felváltja egyfajta szcenírozott zarándoklat, ahol minden mozdulat, fényváltás vagy fogás új réteget nyit meg a történetben, több ponton közösségi étkezésre invitálva dramaturgiailag jelentős pontokon.

Ezek a közös étkezési pillanatok nemcsak a narratíva csúcspontjai, hanem szimbolikus visszautalások is azokra az ősi rituálékra, amikor az étel köré gyűlt közösség jelentette a túlélést. A közösségi létezés itt nemcsak esztétikai vagy koncepcionális elem, hanem élő, tapintható jelenlét, amelynek minden vendég részesévé válik. Például a közös kenyértörés gesztusa egyszerre utal spirituális mélységekre és társadalmi valóságokra: egy világban, ahol egyre gyakoribb a széthúzás, az asztal körüli közösség hívása a maga módján forradalmi.

Étel, tálalás és miliő, mint társadalmi kommentár

A fogásokban markánsan megjelennek a csúcsgasztronómiát is elért fermentálási technikák – a garum, a koji és társai, mintegy idézve a történelem mélyrétegeit, míg a jövőben egy ideig sterilebb közeggel találkozunk, míg eljutunk az együttműködés színteréig. A vacsora nemcsak az ízekkel, hanem a tálalás módjával is kommunikál. Herendi porcelán, petri csészék, 3D nyomtatott tálak – a kontrasztok szándékosak, és reflektálnak a társadalmi feszültségekre. Kóstolunk ‘szendvicset’, struccot, szétszedett és újra összerakott bárányt, tempeh-t és datolyát, melyek mind asszociálnak az emberiség több évezredes történetére.

Végső kérdések

Az ONYX-ban vacsorázni nem egy mindennapi élmény. A bevonódást kezdetben talán ignorálni szeretnénk, majd akarva-akaratlanul is rájövünk, már részesei vagyunk a történéseknek. Ahogy megyünk előre a jövőben, úgy válik egyre nehezebbé kényelmes és jól ismert passzivitásunkba süppedni. Az étkezés, ami korábban a fogyasztásról szólt, itt a kapcsolódás aktusává válik. A vacsora során létrejövő ideiglenes közösség modellként szolgálhat arra, hogyan képzelhetjük újra az együttélést egy elidegenedett világban.

A játékos fogások, a tudatos térhasználat és a színházi dramaturgia mind egy célt szolgálnak, kérdéseket tesznek fel:

• Vajon képesek vagyunk valódi közösséggé formálódni?
• Megállítható az irány, amerre tart a világunk?
• Hol kezdődik a mi felelősségünk ebben?
• Meg tudjuk előzni a társadalmi és környezeti katasztrófákat?
• És ha igen, akkor hajlandóak vagyunk-e egy nagyon keveset feláldozni a saját kényelmünkből?

Az ONYX vacsorája nem kínál kész válaszokat – csupán kérdez, érzékenyít, és arra tesz kísérletet, hogy lehet-e a fine dining élménye egyben társadalmi reflexió is. Lehet-e tükör, lehet-e kiáltvány. És talán legfőképpen: lehet-e párbeszédre hívás.