Budapesten egy este körülbelül ötven-hatvan színházi program közül lehet választani. Ezek mind nagyjából ugyanannak a viszonylag szűk közönségnek a figyelméért versenyeznek. Az információs zaj hatalmas, a néző pedig csak néhány helyre jut el. Mindannyian azt szeretnék, ha ránk esne a választás.
Tallér Edina: Ha szél leszünk
Elfelejtettem posztolni a Pozsonyi Piknikről.
Csak vasárnap este jut eszembe, az erkélyen ülök, búcsúztatom a nyarat, a csillagos eget bámulom (nem biztos, hogy csillagos, a fényszennyezéstől igazából nem is látom). Azon mélázom, hogy elmúlt a nyár, végre nincs hőség, de mindennek ára van, sajnos elmúlt a fesztiválszezon is. Egy csomó helyen játszottunk Dantés előadásokat, Művészetek Völgye, Ördögkatlan, TE-Feszt, és most volt a Piknik, ahol meg elfelejtettem fotózni, videózni, megosztani. Pedig pazar volt a Dante-jelenlét és a felénk áradó érdeklődés.
A Hököm Projekt művészei és a Védőhálósok is velünk voltak. Exkluzív bemutatókat tartottunk: részleteket adtunk elő az őszi kínálatából. Úgy zajlott, hogy odajön az érdeklődő, megpörgeti a handmade, bringakerékből gyártott szerencsekerekünket, amelyen az évad produkciói szerepelnek. Megáll a kerék, nyilacska jelzi, melyikből játsszunk el ott helyben egy kis részletet. A színészek, Gerner Csaba, Jászberényi Gábor, Gulyás Hermann Sándor. Kondákor Zsófi nem tudott eljönni, én ugrottam be helyette. Gábor szerint izgalmas élmény, ha az író játssza el a maga által megírt szereplőt.
Az Egy perccel tovább az első közös munka volt, ami sok-sok évvel ezelőtt összekovácsolt a csapattal engem. Mára már lényegesen többen vagyunk, de akkor, azt, négyen, 6.800 forintból hoztuk össze. 2011-ben mutattuk be először a darabot. Azóta töretlenül műsoron van az előadás. Játszottuk pincében, padláson, kocsmában, pékségben, kőszínházban, belföldön, külföldön, négy embernek, hét embernek, több száz embernek. Ez alatt a közel tizenöt év alatt egy fitying támogatást nem kaptunk, a sajtó is nagyrészt tojt a fejünkre, és az úgynevezett szakmából a kezemen meg tudom számolni, hányan jöttek el megnézni az előadást. Gyakorlatilag szájhagyomány útján terjed a híre, évről évre nő az érdeklődők száma. (A közönséget csak a könnyű műfaj érdekli? Lárifári!)
Ennek az előadásnak köszönhetem, hogy már több mint egy évtizede tudom, az írói munka nem feltétlenül magányos alkotási folyamat. Lehet csapatjáték. Vannak, akikkel össze tudok tartani, vannak, akik hasonló értékrend mentén élnek, és hasonlókat gondolnak a színházról vagy az irodalomról, mint én. Tehát én is Dantés vagyok. Ez az alkotói összefogás inspirált arra is, hogy legyen egy olyan Másik Műhely, ahol a pályájuk elején járó író, színházi alkotó kollégákat támogató szakmai közeg veszi körül, és ahol a fejlődés közösségi élmény lehet.
Budapesten egy este körülbelül ötven-hatvan színházi program közül lehet választani. Ezek mind ugyanannak a viszonylag szűk közönségnek a figyelméért versenyeznek. Az információs zaj hatalmas, a néző pedig csak néhány helyre jut el. Mindannyian azt szeretnék, ha ránk esne a választás. Biztos ezért van rajtam is a posztolás-kényszer, pedig tudom, hogy nem ez lenne a dolgom egy normálisabb világban.
Arról is az interneten értesültem, hogy vitorlát bontottak a Sirokkónak. Mármint, hogy huszonéves művészek, zenészek, színházi alkotók egy friss, új csoportba rendeződtek. Legyünk mi a szél, mely felkorbácsolja a tenger hullámait. Fiatalok vagyunk, hangosak és riadalmat keltők! – írják magukról. Alig várom, hogy lássam az új produkcióikat. Rajongó voltam már azelőtt, mielőtt jelentős (szél) áramlattá fejlődtek volna. Minden bizonnyal a Dante is az egyik helyszíne lesz ennek az ígéretes szélviharnak, hiszen az előző évadban voltak már találkozási pontok, közös események, például a Slapstick? zenekarral több programban, előadásban dolgoztunk már együtt.
Azon gondolkodom, ha ők a Sirokkó, akkor én mi lennék, ha szél lennék. És a Dante?
Kicsiből indulni el, egyéni, emberi kapcsolódásokkal haladni a közösség felé, a mi útvonalunk szerintem ez. A színpad és a nézőtér közti láthatatlan energiamező képes közös gondolkodást, együttérzést, sőt, olykor világértelmezési gondolatokat kiváltani. Az itt bemutatott előadásokba a nézőnek is be kell szállnia: fantáziából épülnek a díszletek, érzelmi tónusok, történetek. Az aktív részvétel gondolkodásformáló erő, a sokszínűség pedig szemlélet, a művészet válasza az élet sokféleségére. Miközben a hétköznapokat algoritmusok által válogatott tartalomfolyamok szövik át, itt valódi történetek kapcsolják össze az embereket.
A szeptemberi programok is ezt tükrözik. Továbbra is műsoron marad Az óceánjáró, a Kövek, A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? vagy a Csak tenyérnyi vér, és az előadások után újra lesznek beszélgetések is. Időt szánnak egymásra alkotók és közönségük. Műsoron marad a Védőháló című előadás is, amely korunk egyik tabusított jelenségéről, a végső elkeseredés állapotáról, és arról mesél, hogy mit tehetünk, ha egy embertársunkon látjuk, valami végzetesen jóvátehetetlenre készül. Zsurzs Kati egészen lenyűgöző előadása, a magunkra maradás témáját körüljáró Indulhatunk, Edit néni? című darab is műsoron van az évadban, a Hököm Projekt Urbán Erotika és MICI című előadásaival együtt. De ez egy szubjektív lista, nem sorolom tovább. El kell jönni. Higgyen mindenki a saját szemének.
A Dante Közösségi Alkotótér és a Másik Műhely pedig legyen valami hosszú ideig munkáló, karakteres, száraz szél, nem tomboló, hanem kitartó energia. Maradandó hatás, erős jelenlét.
Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a DANTE Közösségi Alkotótér.
