Coming outolt a volt Premier League-játékvezető, akinek egy kokainozós videó miatt ért véget a pályafutása

Coming outolt a volt Premier League-játékvezető, David Coote, akinek azután ért véget a sportkarrierje, hogy egy videó került elő arról, hogy kokainozott, egy másik felvételen pedig a Liverpoolt és Jürgen Kloppot szidta az egyik meccse után.

A 42 éves Coote-ot tavaly decemberben zárták ki az angol első osztályú futballbajnokság játékvezetői keretéből. A kirúgása óta most először szólalt meg hosszan, a Sunnak adott interjújában elárulta, hogy azért is fordult a kábítószerekhez, mert félt melegnek vallani magát. „Különösen a tinédzserkoromban éreztem mély szégyenérzetet. Csak 21 éves koromban vallottam be a szüleimnek. A barátaim előtt sem vallottam be 25 éves koromig” – mondta.

Az interjújában beszélt a munkabeosztásából adódó kihívásokról, a játékvezetőként kapott bántalmazásokról és a szexualitása elrejtésével kapcsolatos küzdelmeiről is. „Nemcsak a szexualitásom miatt kerültem ebbe a helyzetbe, de nem vagyok hiteles, ha nem mondom el, hogy meleg vagyok, és hogy valódi küzdelmeket folytattam azzal, hogy ezt elrejtsem. Fiatal bíróként elrejtettem az érzelmeimet és a szexualitásomat is, ami bíróként jó tulajdonság, de emberként szörnyű” – mondta.

„A játékvezetői pályafutásom során durva bántalmazásokban részesültem, és ehhez még a szexualitásomat is felvállalni nagyon nehéz lett volna. Sok tennivaló van a labdarúgásban és szélesebb körben a társadalomban a diszkriminációval kapcsolatban.” Coote úgy fogalmazott: „Kemény külsőt öltöttem magamra. A futball egy olyan hely lett, ahová elmenekülhettem a gondok elől. De aztán hazajöttem, és még nehezebb volt, mert kettős éltet éltem.”

David Coote játékvezető a Leicester City–Leeds United Premier League-mérkőzésen 2022. március 5-én – Fotó: Jon Hobley / MI News / AFP
David Coote játékvezető a Leicester City–Leeds United Premier League-mérkőzésen 2022. március 5-én – Fotó: Jon Hobley / MI News / AFP

A kirúgásához vezető felvételről azt mondta: „Nem ismerek magamra a kokainos videón. Nem tudok rezonálni arra, hogy mit éreztem akkor, de az én voltam. Küszködtem a beosztással, és nem volt lehetőségem abbahagyni. Így kerültem ebbe a helyzetbe, menekültem – mondta. – Voltak hosszú időszakok, amikor nem használtam szereket, de ez volt az egyik menekülési stratégiám. Egyszerűen csak megszabadultam a stressztől, a munka könyörtelenségétől. Hatalmas szégyenérzettel tölt el, hogy ezt az utat választottam.”

„2023-ban nagyon hirtelen elvesztettem az édesanyámat, a nagybátyámnál pedig idegsorvadásos betegséget diagnosztizáltak. A Covid-járvány után, a videóbíró bevetésekor hirtelen hat játékvezetőre volt szükség minden mérkőzésen. A FIFA beválogatott az indonéziai U17-es világbajnokságra, valamint a tavalyi Eb-re és az olimpiára is. Ez azt jelentette, hogy a 2023/24-es szezon során több mint 90 mérkőzésen vettem részt. A tavalyi szezon végén rögtön az Eb-re mentem, és ez hihetetlenül nagy nyomást helyezett rám. Aztán rögtön egy másik torna következett, irány Párizs, az olimpia” – mondta Coote a tavalyi évéről.

A volt játékvezető arról is beszélt, hogy a botrány kirobbanása után terápiára járt, és azt mondta, leszokott a kábítószerről. „Más embereknek, akik az én helyzetemben vannak, azt mondanám, hogy keressenek segítséget, és beszéljenek valakivel, mert ha úgy elzárkózol, ahogy én tettem, annak következménye lesz. (…) Mióta tudom a sorsom, könnyebbnek érzem a dolgot, és át tudom értékelni, hogy mi a fontos számomra: hogy minőségi időt töltsek a családommal és a barátaimmal.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!