Kiszenvedte a továbbjutást a Manchester City a BL-ben, a Liverpool nyerte az alapszakaszt

Szerda este befejeződött az átalakított Bajnokok Ligája nyolc fordulós alapszakasza. A legnagyobb kérdés az volt, hogy a 2023-ban győztes Manchester City tovább tud-e jutni. Pep Guardiola csapata fordított, és 3-1-es sikerrel ott van a 24 között. A City-re rangadó vár, mert a Real Madridot vagy a Bayernt kapja a 16 közé jutásért.

A Bajnokok Ligája történetében először fordult elő, hogy ugyanabban az időpontban egyszerre 18 mérkőzést rendezzenek. Az európai szövetség (UEFA) abban reménykedett a sorozat megreformálásakor, hogy minden gólnak jelentősége lesz az utolsó fordulóban, és a sorrend folyamatos mozgásban lesz. A legjobb nyolc helyezettnek nem kell játszania a nyolcaddöntőért, ez is emelte a záróforduló tétjét. Míg azon klubok, amelyek a 9-24. hely között végeznek, playoffra kényszerülnek, és ennek a nyolc győztese csatlakozhat a nyolc kiemelthez.

A játéknap előtt a rangsort száz százalékos teljesítménnyel a Liverpool vezette, amelyik a kulcsembereit el sem vitte az Eindhovenbe, így Szoboszlai Dominik is otthon maradt, ahogy van Dijk vagy Szalah is. A Pool kétszer is vezetett az első félidőben, de a pihenőre 3–2-es előnnyel a hollandok mehettek. Bakayoko találata külön említésre méltó, mert egy lövőcsellel két védőt is elfektetett, majd utána a kapuba passzolta a labdát. A második félidő közel sem volt annyira mozgalmas, és nem született találat.

A Pool a vereség ellenére is megtartotta az első helyet, mert a Barcelona ugyan kétszer is vezetett az Atalanta ellen, a végeredmény 2-2 lett. Yamal fejezett be egy kontrát, Ederson szép csel után lőtt 20 méterről a kapuba. Araujo közeli fejesére Pasalic válaszolt, és ő állította be a végeredményt. Az olasz csapat éppen lemaradt a kiemelt pozíciókról, ahol három angol is van.

Az Arsenal lett a harmadik helyezett, amelyik hátrányba került ugyan Gironában, de fordítani tudott még az első félidőben, és még az is belefért, hogy Sterling a 93. percben büntetőt hibázzon.

A Manchester City a múlt heti párizsi vereség után győzelmi kényszerbe került, és a már szinte biztosan továbbjutó belga Bruges-t fogadta. A belgáknak rögtön a harmadik percben volt egy ziccerük, de az elbénázták. A 45. percben viszont gyönyörűen végigvittek egy ellentámadást, és Onyedika 10 méterről Ederson kapujába lőtt, a kapus csak érinteni tudta. Gündogannak volt ugyan egy lesgólja, de akkor azonnal jelzett a játékvezető, hogy előrébb volt a középpályás. Haaland észrevétlen volt, de Bruyne sem találta a ritmust.

A térfélcsere után Stones közeli fejese centikkel ment mellé, az 53. percben Kovacic bátran megindult, és 18 méterről laposan lőtte ki nem túl nagy erővel a jobb alsó sarkot. (Először találta el a kaput a City.) Ez azonban még kevés volt a továbbjutáshoz, szűk tíz perccel később viszont már Ordonez öngólja 2-1-es angol vezetést jelentett. Savinho a 77. percben pazarul vette át a labdát mellel, majd a kapuba lőtt.

Az Atlético Madrid és az Inter nagyon magabiztos győzelemmel szilárdította meg a helyét a nyolc között, ahonnan a Milan kicsúszott, mivel a Dinamo Zagreb ellen korán emberhátrányba került, a horvátok pedig ezzel éltek, és 2–1-re nyertek. A Dinamo ezzel a bravúrral is hajszállal csúszott le a 24. továbbjutó helyről, mert az a Bruges-é lett.

Eredmények: Sporting – Bologna 1-1, PSV Eindhoven – Liverpool 3-2, Young Boys – Crvena zvezda 0-1, Stuttgart – PSG 1-4, Sturm Graz – RB Leipzig 1-0, Manchester City – Bruges 3-1, Bayern München – Slovan 3-1, Internazionale – Monaco 3-0, Dortmund – Sahtar 3-1, Barcelona – Atalanta 2-2, Bayer Leverkusen – Sparta Praha 2-0, Juventus – Benfica 0-2, Dinamo Zagreb – Milan 2-1, Salzburg – Atlético Madrid 1-4, Lille – Feyenoord 6-1, Aston Villa – Celtic 3-2, Girona – Arsenal 1-3, Brest – Real Madrid 0-3

A nyolc kiemelt: Liverpool, Barcelona, Arsenal, Inter, Atlético, Leverkusen, Lille, Aston Villa

A pénteki, délben kezdődő sorsolás határoz majd arról, hogy milyen párok jönnek ki a következőkből. Ezt a nyolc meccses playoffot február 11-12-én és 17-18-án játsszák.

  • Monaco vagy Brest – PSG vagy Benfica
  • Sporting vagy Bruges – Atalanta vagy Dortmund
  • Celtic vagy Manchester City – Real Madrid vagy Bayern München
  • Feyenoord vagy Milan – Juventus vagy PSV

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!