A megállíthatatlan játék a Super Bowlból, ami mögött még Napóleon is felsejlik

Magyar idő szerint hétfő hajnalban a Philadelphia Eagles úgy szerezte meg története második Super Bowl-győzelmét, hogy a döntőben három negyedig esélyt sem hagyott az ellenfél és kétszeres címvédő Kansas City Chiefsnek. Patrick Mahomesék már csak akkor tudtak némileg felzárkózni, amikor minden mindegy volt. Az Eagles a harmadik negyed végén 34-0-ra vezetett, végül 40-22-re nyert, támadó- és védőjátékban is majdnem tökéletes meccset lehozva.

A pontgyártás már az első negyed elején beindult, amikor az Eagles egy viszonylag gyors, három és fél perc alatt lezavart, 54 yardos támadás végén megszerezte a mérkőzés első touchdownját. A pontszerzés egy viszonylag egyszerű helyzetből jött, az Eaglesnek egyetlen yard kellett a touchdownhoz, ezt az irányító Jalen Hurts szerezte meg úgy, hogy átnyomakodott az embertömeg kellős közepén. A bemutatott futás viszont messze van az egyszerűségtől: ez az úgynevezett Tush Push (Fenéktolás) játékvariáció, amit az Eagles az elmúlt években tökélyre fejlesztett – annyira, hogy amikor 2022-ben előrukkoltak vele, az ellenfelek be is akarták tiltatni. A Tush Push történetében pedig még az a Napóleon is felbukkan, aki majdnem fél évszázaddal az amerikai futball megszületése előtt meghalt.

De nézzük is meg gyorsan, hogy miről van szó: ez volt az a bizonyos touchdown. Érdemes megvárni az amúgy sem túl hosszú videó második felét a felülnézeti kameraképpel.

Az Eagles felállásából a Chiefs már előre tudta, hogy mi következik, nem is nehéz kitalálni ezt, ismerve az Eaglest. Azzal, hogy az irányító, az 1-es mezben játszó Jalen Hurts mögött szorosan ott áll két játékos, már előre jelzi, hogy a megszokott módon Hurtsöt próbálják majd átpréselni a Chiefs védelmén. A Chiefs is tudja ezt, a szakkommentátorok is tudják ezt, az NFL-t követő nézők többsége is tudja ezt, mégsem tudják megállítani. Csak egy adalék: amikor az Eagles 2022-ben elkezdte ebben a formában bevetni a Tush Pusht, akkor 27 próbálkozásból 25-ször sikeresek voltak, ez 92,6 százalékos ráta. Egy évvel később, 2023-ban ez a mutató 83,3 százalékra esett, akkor 42-ből 35-ször sikerült nekik ez a variáció, tehát jóval többször rántották elő.

A dolog lényege az, hogy egy, kiskaput használnak ki szabálykönyvben. A labdát vivő játékos segítéséről ugyanis az áll a szabályzatban, hogy „A labdavivő játékos nem akaszkodhat bele a csapattársába; ill. egyik csapattársa sem ragadhatja meg, húzhatja, vagy nem emelheti fel a labdavivőt, hogy ezzel segítse az előrejutásban.” (ez a magyar szabálykönyvben (pdf) szereplő fordítás). A kulcs a „ragadhatja meg, húzhatja” részben van. A tolásról ugyanis egy szó sem esik, csak húzni nem szabad a labdás játékost, tolni lehet. Hurts-cel pedig pont ezt csinálják, jelen esetben jobbról 26-os mezben Saquon Barkley és balról 88-as számmal Dallas Goedert.

A Tush Push titka

Persze ha csak ennyiből állna a dolog, az Eagles mellett mindenki más is ilyen hatékonysággal tudná használni a Tush Pusht, és alighanem ellenszer is lenne a dologra. Az Eagles titka, a lemásolhatatlanság és az egyelőre hiányzó hatékony védelem ugyanarra vezethető vissza: egészen egyedi csapat állt össze Philadelphiában.

Kezdjük ott, hogy az Eagles a Super Bowlok történetének legnagyobb támadófalával állt fel: a fenti touchdownnál is pályán levő öt támadófalember, balról jobbra Jordan Mailata, Landon Dickerson, Cam Jurgens, Mekhi Becton és Lane Johnson átlagban egy 198 centi magas, 153,3 kilogramm súlyú játékost ad ki. Ez az átlag amúgy 11,8 kilóval több, mint a Chiefs támadófalának átlaga, szóval nem kis fegyvertény ekkora embereket a pályára küldeni.

Az ő megtartásuk már alapból elég nagy feladat lenne bármilyen védelem számára, erre jön még rá, hogy a 185 centis, 101 kilós Hurts viszi a labdát, akit két másik játékos tol. Hurtsnél említsük meg, hogy még egyetemi játékos korában 272 kilós súllyal tudott guggolni, tehát az ő lábaiban is iszonyatos erő rejlik, rendkívül robbanékony, a hatalmas támadófalemberek mögött futva szinte megállíthatatlan. És erre jön még rá a két tolóember – egyikük, Barkley az NFL jelenlegi legjobb futójátékosa, és nem mellesleg ugyanúgy 270+ kilókkal tud guggolni, mint Hurts. Szóval amikor ő tol valakit, abban bőven van erő.

A sikerhez kell tehát egy hatalmas támadófal és egy erős testfelépítésű, de ugyanakkor mozgékony irányító, ez pedig együtt nem igazán van meg sehol máshol az NFL-ben. Részben ebből adódik az is, hogy egyelőre nincs hatékony ellenszere, hiszen szinte lehetetlen lemodellezni edzésen, hogy felkészüljenek rá. A sikeres védekezéshez pedig több dolognak kellene egyszerre összejönni. A védelem alapból hátrányban van, mert reflexből kell reagálni arra, amikor a támadócsapat elindítja a játékot, aztán jól kell elkapni ezt a pillanatot, majd tökéletes technikával áttörni a támadófalemberek blokkolását, hogy megállítsák Hurts-öt, mielőtt a két tolóember odaér. Ez szinte lehetetlen.

Próbálkozni persze lehet. Az idei NFC-főcsoportdöntőben a Washington Commanders egészen egyedi taktikával próbált harcolni: folyamatosan szabálytalankodva akadályozták meg, hogy az Eagles elindítsa a gólvonal közeléből a futást. A dolgot egy idő után a bírók is megunták, és jelezték, hogy ha nem fejezi be ezt a Washington, automatikusan touchdownt ítélnek az Eagles javára. Nem csoda, hogy több csapat is jelezte 2022 óta, hogy szeretnék, ha szabálytalanná tennék a labdás játékos tolását, vagyis ha betiltanák az Eagles Tush Push játékot, ám ez egyelőre teljesen szabályos.

Mivel a játék kifejezetten egy yard (vagy annál kevesebb) megtételére ideális, nem számít mindent vivő csodafegyvernek az NFL-ben, nem lehet csak erre alapozva meccseket nyerni, de nagyon hatékony fegyver a közeli, egy yardos szituációk megoldására, akár pontszerzésről, akár a támadás meghosszabbításáról van szó.

De hogy jön ide Napóleon?

A Tush Push eredetére elég sok elmélet létezik, egyes cikkekben a 2022-es szezonig mennek vissza, az NFL Films videójában egy 2018-as jelenetet emelnek ki, máshol egy 2005-ös, az egyetemi bajnokságban történt játékra mutogatnak A Time Magazine cikke egészen meglepő pillanatig megy vissza az időben: Napóleon Bonapartéig. Joggal merülhet fel az emberben, hogy mi köze Napóleonnak egy amerikafutball-játékhoz úgy, hogy évtizedekkel a sportág megszületése előtt meghalt.

Az Eagles által csúcsra járatott játékvariáció alapja egyes szakértők szerint egy, az 1890-es évek egyetemi bajnokságában futtatott játékvariáció. Arról megoszlanak a vélemények, hogy pontosan ki találta ki ezt a „flying wedge” névre hallgató felállást, ám abból a szempontból mindegy is, hogy akár Lorin Deland, akár W. H. Lewis volt a tényleges feltaláló, a források szerint Napóleon hadistratégiája adta az ihletet, merthogy mindketten érdeklődtek a hadtörténelem, azon belül is Napóleon katonai stratégiája iránt.

A közvetlen ihlet az 1805. december 2-i austerlitzi csata, vagy más néven a három császár csatája lehetett, ahol Napóleon az orosz és osztrák seregeket győzte le. Deland nekrológjában ki is emelik, hogy Adolphe Thiers Napóleon stratégiájáról írt könyvét elolvasva találta ki a felállást, aminek első bevetését állítólag a modern olimpiai mozgalom atyja, Pierre de Coubertin is élőben látott, sőt, erről egy „Napóleon és a(z amerikai)futball” című cikkében meg is emlékezett. Lewis esetében konkrétan az austerlitzi csatáról írnak, hogy Napóleon ott alkalmazott taktikáját ültette át az amerikaifutball-pályára – bár valószínűbb, hogy Lewis épp hogy a Deland által kitalált újítás elleni védekezéssel rukkolt elő.

Persze az is lehet, hogy csak a véletlen műve az 1890-es években kitalált flying wedge és a Tush Push közti hasonlóság, legalábbis az Eagles részéről soha senki nem említette sem Napóleont, sem pedig az 1890-es évek egyetemi szezonjait.