A Sándor-palota szerint Sulyok Tamástól nem kérdezték meg, hogy lemondják-e a párizsi olimpiára foglalt luxusszobákat

Az idén februárban derült ki, hogy 15 szoba árát kellett kifizetni 18 éjszakára a párizsi olimpia idején, miután a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) 15 szállodai szobát foglalt le Párizs egyik legelegánsabb szállodájában Novák Katalinnak és kíséretének. Ez összesen 228 millió forintba került. Az olimpiára hónapokkal Novák lemondása előtt foglalták a szobákat, amik rendelkezésre álltak az új köztársasági elnöknek is, ám a hivatalát március ötödikén elfoglaló Sulyok Tamás csak három napot töltött a francia fővárosban a játékok elején. Részt vett a megnyitón, az első napi vívóversenyeken, majd visszarepült Budapestre.
A DK-s Sebián-Petrovszki László azt írta a Facebookon, hogy ő betekintést nyert a külügy és a Sándor palota közti levélváltásba, amikor arról egyeztettek, mit tegyenek a szobákkal Novák Katalin távozása után.
A DK-s képviselő azt állította: 2024. március 12-én a Külügy Protokoll Főosztály pénzügyi referense levelet írt a KEH-nek, és arról érdeklődött, hogy fenntartják-e a párizsi luxusszállodában a még Novák Katalinnak intézett luxuslakosztályokat. A harmadik részletet, több mint száz millió forintot ugyanis még nem utaltak át értük a szervezőbizottságnak.
A képviselő szerint a levélíró tájékoztatta a köztársasági elnök munkatársait arról is, hogy a foglalás lemondása mennyi spórolást jelentene. Március 18-án megkapta a választ a Sándor-palotától: nem mondták le, így kifizették az utolsó részletet is.
Sulyok Tamás kommunikációs igazgatóságától reakciót kértük erre az ügyre, mi volt az oka annak, hogy nem mondták le a foglalást a párizsi Intercontinentalban. Ezt a választ kaptuk.
„A belső levelezésről, amelyre a képviselő hivatkozik, és amely a KKM és a Sándor palota korábbi/akkori protokollfőnöke között zajlott, kizárólag az akkori főigazgatónak és főigazgató-helyettesnek volt tudomása a Sándor-palotában. A döntést saját hatáskörben, a köztársasági elnök megkérdezése nélkül hozták. A döntésük okáról a Sándor-palotának nincsen információja, az érintettek már nem a Sándor-palota dolgozói.”
Kérdéseket a külügynek is küldtünk csütörtökön, ők nem válaszoltak.