Dárdai, Palotai, Szeibert, Szabó – erős csapat jönne ki azokból, akik sohasem lettek válogatottak
A csütörtökön ezredik meccsét játszó magyar fociválogatott 1903 óta íródó történetében sokszor előfordult, hogy a szurkolók szívesen láttak volna egy-egy játékost a csapatban, az aktuális kapitánynak azonban más elképzelése volt, és hiába volt egy városnak, korszaknak emblematikus alakja valaki, a válogatott öltözőjének légkörét nem tapasztalhatta meg. A gyűjtésünkben most összeállítottunk egy olyan szubjektív álomtizenegyet, aminek tagjainál tényleg kissé érthetetlen, hogy miért nem kapták meg egyszer sem a lehetőséget. Miközben mindenkinek van a fejében legalább egy név, amiről azt gondolja: „Atyaég, ő vajon hogy lehetett akár csak egyszer is válogatott!”
1031-en fordultak meg eddig a magyar válogatottban, az alábbi futballisták viszont egyetlenegyszer sem hallhatták a Himnuszt játékosként, noha a tudásuk alapján simán kijárt volna nekik:
Veréb György (DVTK) – Kocsárdi Gergely (ZTE), Hlagyvik Gábor (Győr), Szatmári Csaba (DVSC) – Palotai Károly (Győr), Dárdai Pál (Pécs), Sikesdi Gábor (Honvéd), Szeibert György (MTK) Árgyelán János (Békéscsaba) – Manno Miltiádész (BTC), Szabó József (Videoton)
Veréb György csak játékosként húsz éven át szolgálta a Diósgyőrt, összeforrt a neve a klubbal 1968 és 1988 között. Kapusposzton nem kellett sokáig gondolkodni, ki legyen a jelöltünk, bár az olimpiai bajnok szombathelyi Szarka Zoltán erős kihívó volt. Egy ország rokonszenvét nyerte el a hetvenes évek végén a diósgyőri csapat, mert javarészt borsodi kötődésű fiatalokkal vették fel a küzdelmet az NB I.-ben, és még a dobogóra is odaértek 1979-ben. Veréb például Mérán született, húsz kilométerre Miskolctól. A nemzetközi kupaporodon a Rapid Wien, majd a skót Dundee United kiütése az UEFA-kupából komoly fegyverténynek számított 1979-ben, de a Kaiserslautern már túl erősnek bizonyult. Veréb 1988-ban jött el Diósgyőrből, hogy aztán tíz évvel később, már 48 évesen visszatérjen, mert a csapat mindkét kapusa megsérült, ő pedig beugrott a helyükre. A Videoton elleni 4–1-es sikerből jó néhány védéssel vette ki a részét.
Kocsárdi Gergely is a klubhűség mintaképe, mert egy szezont leszámítva (2007–2008) végig hű maradt a Zalaegerszeghez, 1994 és 2013 között szerepelt a védelem jobb oldalán. A ZTE-n kívül egyedül a szlovéniai Lendván játszott. A korosztályos válogatottakban megfordult, de az U21-ből nem sikerült neki az átmenet a felnőttek közé. A ZTE-vel 2002-ben bajnok lett (ez a klub egyetlen bajnoki elsősége), és kivette a részét a BL-selejtezőben a Manchester United legyőzéséből is. Közel négyszáz meccset húzott le a hazai élvonalban.
Hlagyvik Gábor a Verebes József-féle Győri ETO oszlopa volt. Biharnagybajomban született, onnan került az ország másik végébe, és 1981-ben Bábolnáról igazolt a szezon végén bajnoki címet ünneplő csapathoz. A következő évben megvédték a címüket, akkor is Hlagyvik állt a védelem tengelyében. Az 1982-es világbajnokságra utazó keretbe senki sem került be a csapat hátvédsorából, sőt egyedül Csonka Gyula ért el a válogatottságig, ő is mindössze háromszor. Hlagyvik 1990-ig 230 meccsen volt az ETO játékosa, utána Ausztriában folytatta kisebb csapatoknál.
Szatmári Csaba annak a Debrecennek volt a tagja, ami saját nevelésű játékosokra alapozva feljutott az élvonalba 1993-ban, és ott mindjárt az első évben bronzérmesek lettek. 2008-as visszavonulásáig számtalan sikert megélt a klubbal, köztük négy bajnoki aranyérmet. Az 1996-os olimpiára kijutott csapatban is fontos szerepet játszott, az olimpián is kétszer pályára lépett a védelem bal szárnyán, de a futballban gyakorlatilag utánpótlástornának tekinthető olimpiai szereplés után a felnőtt válogatottságig már nem jutott el. A 2009-es BL-főtáblára jutás előtt hagyta abba. Fia is a Debrecen játékosa.
Palotai Károly az 1964-es olimpián győztes magyar csapat kapitánya volt, ám mivel megsérült, a döntőn nem léphetett pályára, ezért aranyérmet sem vehetett át, azt utólag a szurkolóktól kapott. Palotainak ez volt a csúcséve, mert a Győrrel megnyerték a bajnoki címet. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) a keletnémet Lipcsén, a bolgár Lokomotiv Szofiján, majd a holland bajnok DWS-en is átjutva értek el a négy közé, ahol a kor sztárcsapata, a Benfica várt rájuk. A portugálok kettős győzelemmel jutottak be a döntőbe. Palotai a visszavonulása után játékvezetőként még magasabbra emelkedett, mert 1976-ban és 1981-ben is rá bízták a BEK-döntő vezetését, és világbajnokságon is ténykedett.
Dárdai Pál élete nagy meccsét 1975. február 22-én játszotta, amikor a Pécs az ő négy góljával verte meg 4–2-re a bajnoki címvédő Újpesti Dózsát. Óriási népünnepély volt a városban, Dárdai a Népsporttól tízes érdemjegyet kapott, amivel az egész országban huszonheten büszkélkedhetnek a mai napig. A felnőtt válogatottságot azonban nem tudta elérni, míg fiának, Pálnak már 22 éves korára sikerült. Unokái közül ketten, Palkó és Márton már szintén bemutatkoztak címeres mezben, Bence pedig jó eséllyel épp az ezredik találkozón viselheti először a magyar mezt a törökökkel szemben.
Szeibert György bajnok volt az MTK-val 1987-ben, abban az évben lett volna esélye a válogatottságra, de mivel a lánya akkor született, szeretett volna a kórházban maradni, és elkéredzkedett az edzőtáborból. Később egy sérülés akadályozta meg, hogy a korszak egyik legjobb irányítója a válogatottban is megcsillanthassa adottságait. 1987-ben Détári, 1988-ban Melis Béla mögött lett második a góllövőlistán. Az MTK után a Fradi-pálya közönségét is elkápráztatta a szabadrúgásaival, és az indításaival. A zöld-fehérektől a Veszprémbe vezetett az útja, majd a Vasas érintésével visszakerült a BVSC-be, ahonnan indult. Önmagát éjszakázós, nagyszájú, szókimondó, életimádó futballistának nevezte, akinek tényleg csak a válogatottság hiányzik az életéből.
Sikesdi Gábor noha hatszor volt a Honvéd bajnokcsapatának tagja (1985, 1986, 1987, 1989, 1990, 1991), a válogatott keret kijelölésekor egyszer sem jutott át a szűrőn. Kispesti csapattársai próbálták puhítani Mezey Györgyöt, de nem sikerült, mert a szövetségi kapitány Róth Antalra és Kardos Józsefre számított inkább. Sikesdi nem szomorú amiatt, hogy egy válogatott meccse sem lett, úgy volt vele, hogy kegyelemből ne hívják meg egyszer sem. Ma már a Frankfurthoz közeli Aschaffenburgban él, és egy körömlakkos cégnél dolgozik. Egészen pontosan körömlakkokat kever különböző receptek szerint.
Árgyelán János az egyetlen olyan játékos, akit az év játékosának választottak meg (1993), a válogatott kapuja mégsem nyílt ki előtte. Az ő sorsa is csak alátámasztotta azt a tételt, hogy Békéscsabáról nem könnyű bekerülni a nemzeti csapatba. Árgyelán 1993-ban bajnoki bronzérmet ünnepelhetett a csabaiakkal, később volt a Honvédban, az Újpesttel szintén bajnok lett (1998), de egyszer sem volt annyira átütő, hogy valamelyik kapitánynak felkeltse az érdeklődését.
Manno Miltiádész, az első magyar gólkirály, a BTC színeiben nagyszerűen játszott 1901-ben, majd rá egy évre is: 13 meccsen összesen 27 találat került a neve mellé. Pechére az akkori magyar meccseket, amikor Bécs vagy angol csapatok voltak az ellenfelek, nem ismerték el válogatott találkozóknak, 1903-ban pedig már nem vették figyelembe a nemzeti tizenegy kijelölésekor. Ebben az is közrejátszhatott, hogy egy igazi all-round sportemberről beszélünk, aki kerékpárral is bajnok volt, evezésben tizenegyszeres bajnok, gyorskorcsolyázásban pedig Európa-bajnokságon is szerepelt. Az 1912-es olimpián az evezős nyolcas tagja volt, az 1932-es olimpián pedig a szellemi kategóriában (szobrászatban) ért el második helyezést. A Ferencváros labdarúgócsapatának címerét ő mintázta.
Szabó József is azon gólkirályok egyike, akiknek ez nem jelentett meghívót a válogatottba. 1984-ben 18 találattal vette ki a részét abból, hogy a Videoton a harmadik helyet elérte a bajnokságban. Ily módon jelentősen közreműködött abban, hogy a csapat belefoghasson a máig emlékezetes UEFA-kupa-menetelésbe. 1984 novemberében pedig olyat tett, ami azóta sem sikerült magyar játékosnak nemzetközi kupameccsen: négy gólt lőtt, amikor 5–0-ra verték a belgrádi Partizant a nyolcaddöntőben. Ezután jött a Manchester United elleni drámai továbbjutás. Szabó és Manno mellett Melis Bélának (1988), Dobány Lajosnak (1983), Dzurják Józsefnek (1991) Tiber Krisztiánnak (2008), Radó Andrásnak (2010) sem sikerült a gólkirályi cím mellé akár csak egy válogatottságot is begyűjtenie.
