Öt fájdalmas tanulság a magyar fociválogatott kettős veresége után
A magyar fociválogatott kétszer kikapott a törököktől, és ezzel kiesett a Nemzetek Ligája 16 csapatos elit osztályából, az A divízióból. A feljutásokat és kieséseket eldöntő négy párharcból egyedül a törökök voltak képesek idegenben és hazai pályán is nyerni, ami mutatja az erejüket, és rámutat a magyar válogatott gyengeségeire is. Néhány tanulság leszűrhető a két meccs alapján.
Az első, hogy három nap alatt két nagy intenzitású meccset lejátszani továbbra sem könnyű a magyar válogatottnak. Különösen azoknak a játékosoknak, akik a hazai bajnokságban edződnek. Mivel a világbajnoki selejtezőben is ilyen program vár a csapatra, nem lesznek azok sem egyszerű meccsek. Szeptember 5-én, pénteken Dublinban kezdünk az írekkel, és a következő kedden már a portugálok jönnek a Puskás Arénában. Látatlanban mondhatjuk, hogy ezen a meccsen a portugálok frissebbek lesznek, mert jobban hozzá vannak szokva az ilyen típusú terheléshez – ráadásul nekik az előző meccsükön Örményország valószínűleg nem jelent majd akkora kihívást, mint a magyaroknak a dublini vendégszereplés.
Második pontként megállapíthatjuk, hogy a csapat mostanában akkor volt felfelé ívelő pályán, amikor a csekély számú helyzetét viszonylag jó hatásfokkal értékesítette. 2022-ben úgy vertük a németeket idegenben, hogy a náluk volt többet a labda, de a kapu előtti határozottságból előnyt tudott kovácsolni a magyar csapat. Most azonban Isztambulban sok helyzetünk maradt ki, aztán itthon is. Ha kint Varga Barnabás fejese bemegy, ha itthon Gazdag Dániel valamelyik lehetőségét gólra váltja, egészen más típusú párharcot és meccset játszunk – de a helyzetkihasználás most nem volt jó.
„Kvalitás és szerencse”
– így adott magyarázatot Marco Rossi arra a kérdésre, hogy mi kell ahhoz, hogy a helyzetekből gólok legyenek. Nehéz vitatkozni a szavaival, és azzal is, hogy ez a kvalitás most a másik csapatban volt meg inkább.
A kapitány azt is kijelentette, hogy sokan nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a Nemzetek Ligájának, amikor feljutottak az A divízióba, és ugyanígy a bennmaradásnak sem. A magyar csapat helye egyébként valahol a 14–20. hely között, a világbajnoki részvételre ácsingózó, csapatok közt van (tizenhatan jutnak ki Európából), nem azok közt, amelyek az azonnali kijutásban reménykedhetnek. Reálisan a pótselejtezőn át vezethet a magyar válogatott útja a vébére.
A kapitányra fontos feladat vár szeptemberig: meg kell találnia néhány ember pontos pozícióját a pályán – ez a harmadik nagy tanulság. Elsősorban Kerkez Milosét, aki a Bournemouthban nagyszerű szezont fut, és még csak 21 éves, szóval akár egy bő évtizeden keresztül ő lehet a megoldás a válogatottban a bal oldali középpályás szerepkörére. Az első török meccsen viszont az érződött, hogy nem találja a helyét, nincsen jól összekapcsolva Dárdai Mártonnal, de az egész csapattal sem az ő pozíciója. Ezért maradtak nagy üres területek mögötte, és összességében mind a három bekapott gól az ő oldaláról érkezett.
Balogh Botond lehet a jövő embere, ő a Parmában sok meccset játszott az olasz élvonalban, most viszont Rossi nem őt tette be a védelembe, hanem a 35 éves Fiola Attilának adott lehetőséget. Dárdai Bence helyének megtalálása is fontos feladat lesz a középpályán. Már a nyáron ki kell találni valami váratlan húzást, amiből profitálhatunk, mert így kiismerhető a mieink játéka.
„Vissza kell térni oda, amiben a legjobbak vagyunk”
– ezt a tanulságot a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik vonta le rögtön a találkozó után a magyar újságírók előtt. Pontosan nem tudta megfogalmazni, mire gondol, de a stabilitást megemlítette. A 2022-es Nemzetek Ligája-sorozatban a csapat az angoloktól egyszer sem kapott gólt, a Németországban is kapott gól nélkül tudta lehozni a meccset. A stabil védekezésből való kontrázás, a gyors átmenetek megteremtése lehet a következő feladat, ez egyszer már működött. Láttuk, hogy képes erre a csapat, ezt az elhagyott ösvényt kell megtalálni újra.
Az ötödik tanulság lehet az, hogy nem szerencsés, ha a szurkolókkal foglalkozik a szövetségi kapitány vagy a csapatkapitány. Most Szoboszlai emelte ki, hogy
„amikor vesztésre állunk és nem szurkolnak, akkor se szurkoljanak, ha nyerünk.”
Nyilván a frusztráció beszélt belőle, és nyilván elsősorban nem azokra gondolt, akik ott voltak a stadionban, mert azok a drukkerek lelkesen buzdították a csapatot a második félidőben is, amikor a játék nem feltétlenül indokolta ezt. Rossi korábban azzal érvelt, hogy vannak magyar drukkerek, akik nem szeretik annyira a csapatot, mint ami szerinte elvárható lenne. Fanyalgók mindig lesznek, még győzelmeknél is, de a szurkolóknak a kiszolgálása és nem a minősítése a dolga a mindenkori magyar válogatott bármelyik tagjának.
A keret szűkössége viszont nem tanulság, hanem régi adottság. Ha például Sallai Roland egészséges, és ő van ott Gazdag helyett az első két helyzetünknél a Puskás Arénában, nem biztos, hogy gól nélküli az első fél óra. Sajnos ha végignézzük az utánpótlás válogatottak (U17, U19, U21) siralmas eredményeit az utóbbi napokból, azt láthatjuk, hogy az onnan érkezőkkel a mostaninál sokkal erősebb nem lesz a keret a közeljövőben. Régóta érezzük hogy, a fociba fektetett milliárdok enyhén szólva sem térültek meg. Komolyan vehető szakmai munka és annak számonkérése nélkül ez nem is jöhet össze. Orbán Viktor miniszterelnök ugyan 2030-ra már vb-döntőbe vizionálja a csapatot, de még a saját háza táján, a felcsúti akadémián sem tett ezért semmit – már azonkívül, hogy egy csomó milliárdot ráöntött az ottani szakmai munka felelőseire, akik eddig elég keveset bizonyítottak a rátermettségükből.
