Megdőlt a tisztán női világrekord a London Maratonon, a férfiaknál Kipchogének esélye sem volt a győzelemre

A London Maratonon megdőlt a csak női világcsúcs, az etióp Tigst Assefa 2 óra 15 perc 50 másodperc alatt teljesítette férfi iramfutók nélkül a 42,195 kilométert. A férfiaknál is nagyon erős mezőny gyűlt össze, az igazán nagyot szóló időeredmény náluk elmaradt, de az kiderült, hogy Kelvin Kiptum halála után is reális maradt, hogy hamarosan elérhető a két órán belüli eredmény. Eliud Kipchoge sebessége megkopni látszik, csak ötödik lett, és egyre valószínűbb, hogy nem látjuk már többé a leggyorsabbak között.

Tigst Assefa 2023-ban állított fel világcsúcsot, akkor 2:11:53-ra vitte le a legjobb időeredményt, azóta a világcsúcs már 2:10 alatt van Ruth Chepng'etichnek köszönhetően, de ezeket az időeredményeket férfi iramfutók segítségével értek el a futónők. Az atlétikában számon tartanak úgynevezett tisztán női rekordokat is, ezeknél a versenyzők nem kapnak segítséget a férfiaktól. Londonban tavaly is megdőlt ez a csúcs, akkor Peres Jepchirchir 2:16:16-tal nyert, és a kiváló futókból álló mezőnynek köszönhetően újra esély kínálkozott ennek megdöntésére. A verseny elég hamar négyszereplősre csökkent, Assefa, a kenyai Joyciline Jepkosgei az olimpiai címvédő Sifan Hassan és az etióp Alemu Megertu maradt az élen 15 kilométerig. Az utóbbi két atléta le-leszakadozott, és nem sokkal később már csak Hassan maradt lőtávolban. Assefa és Jepkosgei sokáig együtt futott, aztán az etióp 38 kilométer után ritmust váltott, érezhetően sok maradt benne, és simán meglépett a kenyaitól. Assefa végül közel három percet verve Jepkosgeire nyert tisztán női világrekorddal. Az erejét jól beosztó Hassan lett a harmadik.

A férfiaknál is szinte minden évben félelmetesen erős mezőnyt sikerül összegyűjteni, de idén még a szokottnál is magasabbra tették a lécet. Sokat elárult az, hogy nem a korábbi négyszeres győztes Eliud Kipchogét kellett a legnagyobb esélyesnek tekinteni. Ugyan a ma élő maratonfutók közül még neki van a legjobb ideje – a világcsúcstartó Kelvin Kiptum 2024 elején halt meg autóbalesetben – , de a 40 éves kenyai már érezhetően túl van pályája csúcsán. Az előző szezonban a Tokió Maratonon csak tizedik lett, a párizsi olimpián pedig célba sem ért, tizenkét év után ez volt az első olyan idénye, amikor nem nyert maratont. Ennek ellenére a verseny előtt optimistán nyilatkozott: a mindig kicsit sejtelmesen vagy filozofikusan beszélő Kipchoge azt mondta, túltette magát a tavaly történteken, a sport pedig neki mindig a türelemről és a kihívásokról szólt. Szerinte a fiatalabb futók túlszárnyalhatják az ő időeredményeit, és neki az volt a küldetése, hogy utat mutasson nekik. A felkészülése jól sikerült, nem volt baja azzal, hogy a szervezők 61 perces első félmaratont kértek az iramdiktálóktól, és sík pályán még volt esélye egy újabb nagy dobásra.

Kipchoge karrierjében Párizs biztosan nem egy fénypont, nem úgy, mint az etióp Tamirat Toláé, aki ott szerezte meg olimpiai bajnoki címét. Tola ezen kívül világbajnok, és nyerte már meg a New York Maratont is. A nagy sikerei dombos pályákhoz kötődtek, de sík pályákon sem megy rosszul, Londonban és Tokióban is volt már harmadik, és 2 óra 4 percen van neki is az egyéni legjobbja, ehhez közel futva neki is lehetett keresnivalója.

A nagy durranást viszont előzetesen nem ettől a két futótól várták, hanem a kenyai Sabastian Sawétől és az ugandai Jacob Kiplimótól. A már 29 éves Sawe 2022 óta nevezhető jegyzett futónak, egy évvel később félmaraton-világbajnok volt, de ami miatt igazán érdekessé vált, az az élete első és egyetlen maratonján elért időeredménye. A tavalyi Valencia Maratonon 2:02:05-tel debütált, ami a világ ötödik legjobb ideje.

Kiplimónak még maratonja sem volt London előtt, de nemrég futott felfoghatatlanul nagy félmaraton-világrekordja miatt sokan máris arról kezdtek el beszélni, hogy ő lehet az első ember, aki versenykörülmények között futja le két órán belül a maratont. Kiplimo a verseny előtti sajtótájékoztatón igyekezett lehűteni a kedélyeket, azt mondta, még nem tartja magát képesnek a két órán belüli eredményre, és csak egy jó maratont akart futni, ami neki egy dobogós helyet jelent.

A négy, középpontba került atléta mellett nem lehetett leírni a tavalyi nagy városi maratonok győzteseit sem, a címvédő kenyai Alexander Mutisót, a Berlinben nyerő etiópiai Milkese Mengeshát és a New York-i elsőt, a holland Abdi Nageeyét sem. A briteket pedig az érdekelte leginkább, hogy mire lehet képes a triatlon olimpiai bajnoka, Alex Yee, aki élete első maratonján indult el. Yee az edzései alapján 2:10-en belüli időt célzott meg, így vele nem igazán kellett számolni a dobogóért folyó harcban.

A maratont az ideálisnál melegebb idővel futották, így már az első 21 kilométer is fél perccel lassabb volt a tervezettnél, a nyulak kiszállásával pedig még inkább visszaesett a tempó. Harminc kilométerig még egy nyolcfős boly jutott el együtt, de nem sokkal később Sawe ritmust váltott, és néhány száz méter alatt mindenkit lerázott magáról. Mögötte Kiplimo, Nageeye és Mutiso küzdött, Kipchoge a csoport záróembere volt már ekkor leszakadva a többiektől. Sawe időnként pár nagyon erős kilométert beletett még a táv hátralévő részében, de a végére már ő is fáradni látszott, és így kicsit gyengébb időt futott, mint debütálásakor. A London Maratont 2:02:27-tel nyerte, egy perc tíz másodpercet verve Kiplimóra. A harmadik helyért óriási csatát vívott Nageeye és Mutiso, nagyot sprinteltek, és egyszerre haladtak át a célvonalon, a célfotó aztán Mutisónak kedvezett. Az ötödik Tola lett, míg az erejével jól gazdálkodó Kipchoge 2:05:25-tel futott be hatodikként.