Hosszú Katinka szerint az úszószövetség nem képes ellátni a fiatalok védelmét szolgáló feladatait
„Az utóbbi időszakban egyre több beszámoló látott napvilágot, amelyek rendszerszintű problémákra utalnak a gyermekeket érintő visszaélések hátterében. Ezek a jelenségek nem tekinthetők elszigetelt eseteknek, hanem olyan sportági közegben gyökereznek, amely hosszú éveken keresztül nem adott egyértelmű erkölcsi határokat a viselkedésre vonatkozóan” – többek között ezt írta Hosszú Katinka többszörös olimpiai bajnok úszó Facebook-bejegyzésében kedden, melyben az elmúlt napokban napvilágot látott nyilatkozatokra reagál a Széchy-üggyel kapcsolatban.
A Széchy Tamás úszóedzőről szóló bántalmazási ügyben Hosszú már korábban is megszólalt, majd az edző egyik korábbi tanítványa, az 57 éves Füzesy Tamás is nyilvánosság előtt beszélt az őt ért abúzusokról. Hosszú Katinka korábban azt írta, a pedofíliának semmilyen formában nincs helye a sportban, sem az edzői pályán, sem a vezetésben, sem a háttérben.
Kedden írt legutóbbi posztjában úgy fogalmaz:
„Tapasztalataink alapján a Magyar Úszószövetség jelenlegi gyermekvédelmi struktúrája – különös tekintettel a bizottság működésére – több alapvető hiányossággal küzd, és jelenlegi formájában nem képes érdemben ellátni az érintett fiatalok védelmét szolgáló feladatait”.
Szerinte a probléma súlyosságát fokozza az a közelmúltban tett nyilatkozat is a szövetség elnökének részéről, amelyben Wladár Sándor azt mondta: „Széchy Tamás huszonegy éve halott. Nyilván voltak neki is dolgai, de mit akarunk? Ki akarjuk ásni, ledarálni a csontjait, a fogait, a szőrzetét, vagy mit? […] Meg kell tanulnunk, hogy a múltból csak azzal van dolgunk, amit Széchy Tamás a magyar úszósportra örökül hagyott”.
Hosszú szerint ez a kijelentés azt üzeni, hogy az elfogadhatatlan viselkedést utólag át lehet értékelni sportszakmai eredmények fényében. „A közbeszéd és a társadalmi normák szempontjából ez rendkívül kockázatos: hozzájárulhat egy olyan értékrend kialakulásához, amely nem biztosít elégséges védelmet a fiatal sportolók számára” – írta a sportoló.
A gyerekek védelmében Hosszú Katinka az alábbi intézkedéseket javasolja, amelyek szerinte nem a múlt újraírását, hanem a jövő biztosítását szolgálják.
- „A Széchy Tamásról szóló hivatalos könyv újragondolása a mai társadalmi érzékenység és erkölcsi elvárások figyelembevételével.
- A Széchy Tamás Uszoda elnevezésének felülvizsgálata, amely egyértelmű és előremutató erkölcsi határvonalat húzna, és fontos üzenetet közvetítene a jelenlegi fiatal edzők és sportolók felé.
- A szövetség vezetőinek nyilvános reflexiója az általuk képviselt kommunikációs narratíva hatásairól – akár bocsánatkérés, akár felelősségvállalás formájában.
- Egy független, államilag felügyelt, anonim bejelentői hálózat (whistleblower-rendszer) kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy az úszósport minden szereplője biztonságosan, a szövetségen kívül jelenthesse a gyermekeket érintő esetleges visszaéléseket.
- Fontos, hogy ez a rendszer a szövetség befolyásán kívüli, de arra kötelező erővel bíró bizottság legyen.”
„A sportág hosszú távú hitelessége azon múlik, hogy képesek vagyunk-e egyértelműen meghatározni: milyen viselkedés elfogadható, és milyen nem. Mert a hallgatás is üzenet – és nem lehet a jövő alapja. Nyitottak vagyunk minden szakmai és értékalapú együttműködésre, amely a gyermekek biztonságát, a sportág tisztaságát és a társadalmi felelősségvállalást szolgálja” – írta Hosszú Katinka.
Hosszú Katinka az Úszószövetség vezetését is kritizálta már korábban, például amikor arról beszélt az Eurosportnak, hogy milyen hiányosságokat lát a sportolók támogatásában. „Én is, mint úszó, megfogalmazok egy kritikát a szövetséggel kapcsolatban, és az elnök burkoltan megfenyeget publikusan” – mondta tavaly augusztusban.
A közelmúltban Élet – Mű – Örökség címmel jelent meg kötet a 2004-ben elhunyt Széchy Tamásról, amelynek szerzői, az edző egykori tanítványi, Sós Csaba, Hargitay András és Tóth Ákos „méltó emléket szerettek volna állítani a magyar úszósport kiemelkedő alakjának”. Széchy a legsikeresebb magyar úszóedző, tanítványai kilenc olimpiai aranyérmet szereztek.
A magyar úszósportot bántalmazási botrányainak hátteréről ebben a cikkben írtunk hosszabban.