Vingegaard a franciák holdbéli hegyén is kikapott Pogačartól

Vingegaard a franciák holdbéli hegyén is kikapott Pogačartól
Jonas Vingegaard (elöl) és Tadej Pogačar halad a Mont Ventoux csúcsa felé a Tour de France-on – Fotó: Papon Bernard / Reuters

A Tour de France 16. szakaszán megszületett az első francia győzelem, a legendás hegy, a Mont Ventoux tetejére Valentin Paret-Peintre érkezett meg elsőként. Jonas Vingegaard támadást indított, hogy faragjon az összetettbeli hátrányán, de egy kicsivel megint Tadej Pogačar volt a jobb.

A sárga trikós Tadej Pogačar szinte kényelmesnek mondható 4 perc 13 másodperces előnnyel fordult rá a Tour utolsó hetére, ami mindjárt egy nehéz szakasszal és egy ikonikus heggyel, a kopasz Mont Ventoux-val indult. A második Jonas Vingegaard a hétfői pihenőnapon azt nyilatkozta, hogy nem érzi lefutottnak a meccset, és még azt a kockázatot is bevállalva támadni fog, hogy elveszíti a második helyet. Erre a Ventoux is alkalmas lehetett, amihez jó emlékei is tapadtak, 2021-ben a csúcs közelében sikerült neki leráznia Pogačart magáról.

A hegy lábáig körülbelül 150 kilométert kellett megtenni a mezőnynek, nem is túl nehéz terepen, amit a szökésben érdekelt versenyzők próbáltak meg kihasználni. Sokan megléptek a főmezőnytől, és egy hatfős csoport hat és félperces előnyt szerzett, míg a második, nagy létszámú csoport öt perccel hamarabb kezdte meg a Ventoux 16 kilométerét.

A 1910 méter magas Mont Ventoux-ra folyamatosan meredek emelkedő vezet fel, de ami különlegessé teszi, hogy az utolsó kilométereken holdbélivé válik a táj, minden kopár, de ami a bringásoknak még nehezebbé teszik az a forróság és az általában erősen fújó szél.

Vingegaard csapata, a Visma-Lease a Bike a hegyet megkezdve hamar nyilvánvalóvá tette, hogy megpróbálják megroppantani Pogačart. Az emelkedőn magukra vállalták az iramdiktálást, és hamar elfogytak a szlovén segítői. Persze a címvédő van olyan erős, hogy erre nem lehetett semmit alapozni.

Vingegaard aztán többször támadást indított, az elsőt 8 kilométerre a céltól, a sárga trikós viszont mindig ott volt a hátsó kerekén, az iramváltások nem rázták meg különösebben, pedig a dán riválisa még kapott segítséget a szökésből visszamaradó csapattársaitól is. Pogačar a célhoz közelítve megmutatta, hogy még sok van benne, kétszer is betámadta Vingegaardot, aki aztán végül két másodperccel ki is kapott tőle.

A két szupersztár folyamatosan csökkentette az élcsoport előnyét, de már nem érték utol őket. A Mont Ventoux csúcsa felé sokáig Enric Mas haladt szólóban az élen, de a Movistar bringását aztán utolérte Ben Healy (EF) és Valentin Paret-Peintre (Soudal-Quick Step) párosa. A két könnyűsúlyú hegyimenő folyamatosan gyilkolta egymást a tempóváltásokkal, de nem tudott egyikük sem meglépni. Végül vissza is vettek a tempóból, és így vissza tudott zárkózni rájuk Enric Mas és Santiago Buitrago (Bahrain-Victorious), majd Paret-Peintre csapattársa, Ilan van Wilder is megérkezett. Utóbbi aztán magára is vállalta a felvezetést a hajrára.

Az utolsó kanyarra fordulva Healy és Pariet-Pentre újra egymásnak feszült, megkoronázva egész napos csatározásukat, és végül a meredek rámpán utóbbi volt az erősebb. Paret-Peintre ezzel az első francia győzelmet is megszerezte ezen a Tour de France-on. Harmadik Buitrago, negyedik Van Wilder lett, az ötödik helyen Pogačar érkezett meg, aki újabb két másodpercet tudott adni Vingegaardnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!