A párbajtőröző Siklósi Gergely aranytussal veszített a vb-döntőben

A Tbilisziben rendezett vívó-világbajnokság vasárnapi versenynapján a párbajtőröző Siklósi Gergely ezüstérmet nyert. Ez a magyar küldöttség harmadik érme.

A 2019-ben világbajnoki aranyérmes Siklósinak küszködősen indult a napja a 64-es táblán, a cseh Pavlikot és csapattársát, Nagy Dávidot is csak a ráadásban, aranytussal tudta megverni. A párizsi olimpián láthattuk, hogy ez a magyar vívó specialitása. Nagy ellen 8-7-re győzött, kiélezett asszó volt, riválisának volt egy találata, amit nem adtak meg.

Az egyiptomi el-Szajed elleni magabiztos sikerrel már a nyolc között járt, ahol az olasz Di Veroli ellen ugyancsak egy találat döntött, de ott végig irányította a találkozót. Az elődöntőben az ukrán Kosman volt az ellenfele, az első három percben két találat volt, mindkettőt a Honvéd vívója adta. A második három perc után már 7-3-ra vezetett, az ukrán a végén rohanásra kényszerült, ezzel tálcán kínálta a feltartó szúrásokat, Siklósi pedig könyörtelenül kihasználta a lehetőségeket. (15-9)

A döntőben a világranglista vezetője, Kano Koki várt rá, aki ellen az olimpián a győztes találatot adta a csapatfináléban. Ezúttal is a ráadásban dőlt el a csatájuk.

Az első percben mindketten egyszer-egyszer találtak, majd Siklósi kétszer is észrevette, hogy a nyakánál sebezhető a riválisa, és pontosan végrehajtotta a támadását, ezzel három perc után 3-1-re vezetett. A japán megszúrta Siklósi csuklóját, majd a védései után visszatámadott, és 5-3-ra már ő vezetett. Innen viszont Siklósi találta meg, mit kell tennie, és egyenlített.

Az utolsó három perc elején Kano megindult és talált, amire a magyar lábszúrással válaszolt. Együttes találatok után 9-9 lett, tapintani lehetett a feszültséget. A ráadásban gyorsan döntésre vitték, Siklósi Kano vállát szerette volna eltalálni, de nem jött össze, és a tavalyi olimpián egyéniben győztes japán megnyerte a vb-aranyat is.

Magyarország három éremnél tart, férfi tőrben Szemes Gergő szerzett egyéniben egyet, amire 1973 óta vártunk. A férfi tőrcsapat is lezárt egy ínséges időszakot, miután Japán és Franciaország legyőzésével bronzérmet nyert. Szemes mellett Dósa Dániel, Mihályi Andor és Tóth Gergely volt a csapatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!