Kós Hubert a harmadik helyen vb-elődöntős 100 háton
A szingapúri úszó-világbajnokság hétfői versenynapján Kós Hubert 100 háton volt érdekelt, és a futamát megnyerve, összességében a harmadik legjobb idővel (52,60) ment tovább az elődöntőbe. A francia Yohann Ndoye-Brouard 52,30-cal ért célba, az orosz Kliment Kolesznyikov 52,57-et úszott. Rajtuk kívül még vélhetően a görög Hrisztu és a másik orosz, Miron Lifincev lesz az, akivel meg kell küzdenie előbb a hétfői elődöntőben, majd a keddi fináléban.
„Jobb volt, mint amire számítottam így reggel, nem mondom azt, hogy lazáztam, a száz méternek fájnia kell a végén. Megyünk tovább, az elődöntőben még jobb lesz”
– hangzott a villámértékelése.
Kósnak a 200 hát a fő száma, azon a távon lett olimpiai bajnok egy éve, százon a tizedik helyen zárt Párizsban. Akkor a sebessége nem volt meg, erre az évre tudatosan készült úgy, hogy ne csak az állóképessége legyen rendben, hanem a sebessége is. Az elődöntőt magyar idő szerint hétfőn fél kettő körül rendezik meg.
Jászó Ádám ugyanezen a távon a 16. legjobb idővel, éppen becsúszott az elődöntőbe. Fángli Henrietta 100 mellen a 19. helyen zárt, Holló Balázs 200 gyorson a 30.