Kós Hubert a vb-arany után: Kikészültem, az olasz tévénél hánytam is

493

Eddigi legjobb idején majdnem egy másodpercet javított 200 háton Kós Hubert, és 1:53,19-cel nyerte újabb, második világbajnoki aranyérmét. Ő a tizedik magyar úszó, akinek ez sikerült.

A 22 éves versenyző 2023. januárban ment Amerikába, fél év múlva már győzött 200 háton Fukuokában a világbajnokságon, és a 2024-es olimpián sem volt jobb nála ebben a számban Párizsban. 2025-ben pedig olyan vb-t zár, amiről nem csak egy éremmel mehet haza, hiszen 200 vegyesen csütörtökön már nyert egy bronzérmet.

„Tudtam, hogy kemény csata lesz, százon is nagyon jól ment Pieter Coetze. Az edzőm, Bob Bowman azt szerette volna, hogy kereken 54 másodperccel kezdjek, de hat tizeddel ettől elmaradtam. Nem lesz boldog, ha majd ezt meglátja, de azért szépen lépegetünk előre. A világcsúcs motivál, egy nap majd talán az is meglesz. És persze az is nagy motiváció, hogy legyen egy olyan vb, akár Budapesten, amin két aranyam lesz. És ott van még az olimpia is Los Angelesben” – mondta a verseny után.

Az aranyérmes Kós Hubert ünnepel a dobogón az ezüstérmes dél-afrikai Pieter Coetze és a bronzérmes francia Yohann Ndoye-Brouard mellett – Fotó: Edgar Su / Reuters
Az aranyérmes Kós Hubert ünnepel a dobogón az ezüstérmes dél-afrikai Pieter Coetze és a bronzérmes francia Yohann Ndoye-Brouard mellett – Fotó: Edgar Su / Reuters

A világrekordot 1:52,91-cel az amerikai Aaron Peirsol tartja, Bowmannek – aki Michael Phelpset készítette fel korábban, most pedig a francia Marchand-t – presztízskérdés, hogy ezen a 2009 nyara óta érvényben lévő rekordon faragjanak. Ez az egyik legrégebbi csúcs is.

„Igazából nem is akkor könnyebbültem meg, amikor láttam az időmet, hanem amikor a helyezést az eredményjelzőn. Az utolsó 25 méteren nagyon jött Coetze, én meghaltam, de meglett, mert megharcoltam érte. Most még rosszul vagyok, mentálisan és fizikálisan is kikészültem. Az olasz tévének nyilatkozva el is hánytam magam, ez is mutatja, tényleg mindent kiadtam magamból. Holnap viszont már fogok tudni örülni” – mondta az eredményhirdetés előtt a magyar sajtónak Szingapúrban, és már egy kis mosoly is megjelent a szája sarkában.

Kósnak ezzel még nem ért véget a vb, mert 50 háton is versenyez szombaton, és a 4×100 méteres mix gyorsváltóba is benevezte őt a kapitány, Sós Csaba. Újra panaszkodott amiatt, hogy a program torlódása miatt a 100 pillangón nem mutathatja meg, mire képes. Pedig abban is ott lehetett volna a döntőben.

Kós arról is beszélt, hogy szeretne három hét pihenőt kapni, remélhetőleg ebbe bele is megy az edzője. A 100 és 200 gyorson győztes román David Popovici-csal is beszélt, ő három hónapra kiszállt, és csak feltöltődött.

„Három hét nekem is jól jönne, akkor legalább tudnék focizni a barátokkal” – összegzett, majd ment a dobogó tetejére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!