Valter Attila több szabadságot szeretett volna, és a Bahrain akarta a legjobban

„Egyértelműen szerettem volna egy picivel több szabadságot, az győzött meg részükről, hogy ők mennyire szerettek volna engem leigazolni. Igazából ez volt az, ami megfogott. Volt elég sok opcióm, de végül mellettük döntöttem, mert azt éreztem, hogy a szívem most oda húz” – nyilatkozta az M4 Sport stábjának San Sebastianban, következő versenyének helyszínén Valter Attila az átigazolásáról.

Valter a 2026-os szezont már új csapatban, a Bahrain Victoriousban folytatja, ezt új klubja pénteken jelentette be. Valter szerint megvan az a program, az a szakmai potenciál a csapatban, amit szeretnének belőle is kihozni. A sportoló magabiztos a döntése miatt, és boldog, hogy meghozta azt.

A három évre leszerződtetett Valterről új klubja azt írta, hogy tapasztalatával és a hegyeken nyújtott teljesítményével többnapos és háromhetes versenyeken segítheti a csapat hegyimenőit, és a saját egyéni céljaiért is küzdhet. A 27 éves bringást a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb és legsokoldalúbb versenyzőjének tartják.

„A csapat céljai tökéletesen egybeesnek az én személyes céljaimmal. Ez nagy önbizalmat ad nekem, és alig várom, hogy velük együtt kezdhessem meg ezt az utazást!” – idézte Valtert a klub honlapja.

Valter Attiláról korábban dokumentumfilmet forgattunk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!