Kós a nyolcadik helyen zárta 50 háton az úszó-vb-t

303

Kós Hubert az úszó-világbajnokság zárónapján mindjárt az első döntőben érdekelt volt. Nem készült külön az 50 hátra, de ha már egyéni és országos csúccsal (24,50) bejutott a legjobb nyolc közé, nyilván minél többet szeretett volna kihozni az úszásából.

A kétszázon világbajnok magyar a hetes pályát kapta, középen a két orosz, Kolesznyikov és Szamuszenko úszott, az előbbi volt a favorit, de figyelni kellett a százon leggyorsabb dél-afrikai Coetzére is.

Kolesznyikov jól rajtolt, látható volt a fölénye már féltávnál is, és az is, hogy simán nyer. 24 másodpercen belül egyedül csak ő csapott a célba, mögötte Szamuszenko és Coetze holtversenyben osztozott az ezüstérmeken.

1500 gyorson Sárkány Zalán a hetedik, 400 vegyesen Zombori Gábor a hatodik helyen végzett, így fejezték be a szereplésüket a magyar úszók.

Még a döntők előtt Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke átvette a nemzetközi szövetség zászlaját, mivel 2027-ben ismét Budapest rendezheti meg a vizes világbajnokságot. Az események várhatóan már június végén elkezdődnek, és július közepéig tartanak, a nyílt vízi versenyeket a Kopaszi-gáton rendezhetik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!