Kilencgólos meccsen verte a Győr az MTK-t az NB I.-ben
Kilenc gól született az MTK és a Győr meccsén a labdarúgó NB I. (Fizz Liga) negyedik fordulójában vasárnap. A vendég Győr 7-2-re ütötte ki a mérkőzést tíz emberrel befejező MTK-t.
Három döntetlen után most először nyert a Győr a mostani bajnokságban, míg az MTK a Diósgyőr elleni 5-0-s győzelem után egy súlyos vereségbe futott bele. A Konferencia-ligában menetelő Győr az első félidő végén már 4-1-re vezetett.
A 60. percben az MTK felzárkózott két gólra, de ezután Vitályos Viktor pár perc alatt két sárga lapot is begyűjtött, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A kiállítás után a Győr még három gólt szerzett, beállítva ezzel a 7-2-es végeredményt.
Az ETO csütörtökön a Bolla Bendegúzt foglalkoztató osztrák Rapid Wient fogadja a Konferencia-liga selejtezőjében, a párharc tétje már a főtáblára jutás lesz.
Szintén vasárnap rendezték a Debrecen–Nyíregyháza mérkőzést, amit a vendégek hátrányból fordítva, egy 90. percben szerzett góllal 2-1-re nyertek. A Nyíregyháza története során most először győzte le idegenben a Debrecent az élvonalban. (MTI)