Megint botrányt okoztak a palesztinpárti tüntetők a spanyol kerékpáros körversenyen

Biztonsági okokból nem hirdettek győztest a Vuelta a España országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszán – írta az MTI.
Szerdán a Bilbao környéki 157,4 kilométeres, izgalmas versenyt ígérő, dimbes-dombos etap várt a mezőnyre. A látványos akciók viszont nem a kerékpárosoktól, hanem a palesztinpárti tüntetőktől érkeztek, akik az egész versenyt végigkövetik, és már többször is megzavarták a bringásokat.
Baszkföldön az Izrael-ellenes tüntetések hevességének fokozódására lehetett számítani, és ez így is lett. Már a lassú rajtnál megállásra kényszerültek a kerékpárosok egy kisebb tiltakozó csoport miatt, ám végül neki tudtak vágni a távnak.
A céltól 27 kilométerre néhány tüntető molinót feszített ki keresztbe az úton, de a versenyzők ezt kikerülték vagy a fejüket lehajtva áttekertek alatta. A célegyenesnél már rendőrsorfal nézett szembe a kordon túloldalán lévő, egyre agresszívabban viselkedő tömeggel. Emiatt a zsűri még menet közben úgy döntött, hogy a három kilométeres kapunál lefújják az éles versenyt, az ott mért idők alapján alakul ki az összetett, szakaszgyőztest pedig nem hirdettek.
A verseny során a piros trikós Jonas Vingegaard csapata, a Visma–Lease a Bike diktálta a tempót, és nem engedték messzire a szökést. Az utolsó emelkedőn a hegyikerékpárban kétszeres olimpiai bajnok Tom Pidcock (Q36.5 Pro Cycling Team) mindenkit leszakított, még Vingegaard sem tudta tartani a tempóját a legmeredekebb részeken. A piros trikós végül felért Pidcockra, és együtt mintegy tíz másodpercre szakadtak el az összetett élcsoportjától, amikor lefújták a szakaszt. A hivatalos végeredményre még várni kell.
Még az első héten, az 5. szakaszon rendezett csapatidőfutam során palesztinpárti tüntetők zavarták meg az Israel–Premier Tech csapat bringásait. A palesztin zászlókat és molinókat tartó tüntetők sorfalat álltak az úton, amivel megállásra kényszerítették az izraeli bejegyzésű csapat versenyzőit.