A magyar futballválogatott az alapvető célját elérte, nem kapott ki Dublinban az írek elleni világbajnoki selejtezőn. Mégis lehet némi csalódottság és keserűség bennünk, mert a 93. percben jött az egyenlítés (2-2), igaz még utána is volt egy helyzete a hazai csapatnak. Ahogy várni lehetett, kiélezett, izgalmas csatát láttunk, és pár fontos tanulságot levonhatunk a portugálok keddi vendégjátéka előtt.
1. Az első félidő egy topcsapat játékát idézte
Nyilván nagyon jól jött, hogy mindjárt a második percben, az első kapuralövésből gól született, mert Varga higgadtan használta ki a helyzetét, amit a meccs egyik legjobbja, Callum Styles teremtett meg. Az első 40 percet a megkomponáltság jellemezte, ezt pedig nagyon rég mondhattuk el a magyar válogatottról. A labdakihozatalok tudatosságról árulkodtak, a Willi Orbán melletti jobb oldali védő pozíciójába ketten segítettek vissza (Loic Nego és Bolla Bendegúz), taktikai finomság volt Tóth Alex előretolása, aki ugyancsak kivette a részét a védőmunkából. Jó volt látni a játékosok testbeszédét, a pacsizásokat, egymás folyamatos biztatását. Jó volt a labda elleni játékot is nézni, hogyan alakult ki pillanatok az ötvédős formáció, mintaszerűen és harmonikusan mozogtak együtt a csapatrészek. Ha összejött volna a harmadik gól, amire meg is volt az esély, még nagyobb esély nyílt volna a sikerre.
Pontosan az történt, amit Szoboszlai ígért a találkozó előtt három nappal, küzdöttek egymásért, és ennek nem is maradt el az eredménye. Intő jel volt viszont, hogy Evan Ferguson már a 45+1. percben kapura tört egy felívelés után, magának megteremtve a helyzetet Orbán és Szalai mellett. Írország nem jutott el szögletig sem 45 perc alatt – a fordulás után négyszer is –, a nagy bedobásaik ártalmatlanok voltak.
2. Szoboszlai kimagaslik
Az elmúlt 30 évben nem volt olyan magyar válogatott, amelyikben ilyen kimagasló tudású játékos játszott volna. Ettől még maximálisan alárendelte magát a csapatnak, és a pálya számtalan pontján feltűnt, ezt a kötetlen mozgást nyilván gyakorolták. Olykor a középhátvéd pozíciójából indított, ha kellett besegített a bal oldalon Kerkez Milosnak, de belépett a támadásokba is.
Hogy a kirúgásokat is ő végzi el, és ebből próbálunk előnyt szerezni az ellenfél térfelén, azt már láthattuk máskor is. Hogy mennyire univerzális játékos, az első félidőben érvényesült, bár egy sárgát is begyűjtött, aminek remélhetőleg nem lesz jelentősége a további meccseken.
A Liverpoolban jobbhátvéd volt a legutóbbi két meccsen, a magyar válogatottban a középcsatárt leszámítva körülbelül minden poszton megfordult. Irányította a többieket, még a távolságokat is mutatta, kinek, hová kell helyezkednie. Az első bekapott gól után a kezdőkörben felemelte a kezeit, mintha jelezni akarná: semmi sincs veszve, ne essünk szét, továbbra is tiszta fejjel menjenek tovább. Akkor már nem tudott hatással lenni a társaira, és sokadszor is igazolódott, egyedül képtelenség meccset nyerni.
3. Bírózás – mintha az segítene
A szövetségi kapitány, Marco Rossi nem először említi meg a játékvezető teljesítményét, először talán a szlovákok elleni 2-1-es hazai vereségnél tette 2019-ben, amikor még nem volt videózás. Amióta visszanéznek meghatározó eseteket, visszásnak hat a bíró felé mutogatni.
Nyilván a német játékvezető nem élete meccsét vezette, de az első félidőben nem lehetett rá különösebb panaszunk, a másodikban viszont megbüntette Sallai Roland kirívó fegyelmezetlenségét. Rossi azt emlegette a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy Sallaival szemben szabálytalankodtak a kiállítása előtt, érdemes ilyen szemszögből is az esetre tekinteni. Ha lefújják, nincs kiállítás. Osmers azonban továbbot intett, Sallai pedig törlesztett, erre azonban nem lehet mentség. Felelőtlen, a végeredményre kiható mozdulat volt, a csapat addig gondosan felépített játékát megingatta. Egygólos hátrányban a kitámadó íreket sokkal könnyebb lett volna megkontrázni, ehelyett az egyébként is belelkesült írek kaptak még egy nagy löketet.
Az írek kapitánya egyébként nem is értette Rossi szavait, amikor birkózómeccset emlegetett, szerinte a játékvezető nyilván jól tette a dolgát.
4. Az előny és a dominancia megtartása
A csereként beálló Ötvös Bence azt nyilatkozta a meccs után a magyar újságíróknak a helyszínen, hogy pontosan tudták, a második félidő elején az írek nekik rontanak. Egyrészt veszítenivalójuk nincs, másodsorban az izlandi kapitány, Heimir Hallgrimson szerepvállalása óta mindig a második félidő elején a legbátrabbak és a legdinamikusabbak. A szünetben erre igyekeztek is felkészülni, de gyorsan jött az első gól. Ide tartozik, ha Dibusz Dénes szerencsésebben ér a szabadrúgás után kapura lőtt labdához, ez a helyzet ki sem alakul. Előre ütötte ki a labdát, Varga eltűnt egy ütközés után, de a videózás sem hozott perdöntőt bizonyítékot.
Bolla Bendegúz lábában még így is, emberhátrányban ott volt a harmadik gól, de Kelleher kapus helyén volt a kísérleteinél. Azerbajdzsánban is egy tök sima meccs alakult váratlanul szorossá júniusban (2-1-nél Szappanos Péter bravúrja hozta a sikert), most is. Ráadásul most azért egy fokkal komolyabb rivális ellen.
Sallai kiállítása miatt nem derülhetett ki, hogy arra a dominanciára, amit az első félidőben tapasztalhattunk, meddig lennénk képesek a második félidő egyes szakaszaiban. Így a nagy küzdés is csak arra volt elegendő, hogy a vereséget elkerüljük.
5. Védelmi problémák
Nyilván nem szerencsés egy csapatrészt kiemelni, hiszen a védekezésben a csatároknak és a középpályásoknak is hatékonyan be kell segíteniük. Szalai Attila játékhiánya viszont nem múlt el nyomtalanul, ez érződött a mozdulatain, és már Willi Orbánnak sincsenek olyan mutatói a Bundesligában, mint akár csak egy évvel ezelőtt voltak. Zsinórban a hetedik meccs, amikor gólt kapunk, miközben 2022-ben az angolok oda-vissza sem tudtak betalálni, és a németeket Lipcsében verte a csapat kapott gól nélkül.
Márciusban a törökök kétszer is hármat rúgtak, a svédek is kettőt a Puskás Arénában júniusban, és ahogy már írtuk, Azerbajdzsánnak is volt esélye az egyenlítésre. Apróságok, nüanszok vezetnek el minden egyes bekapott találatig, de ha meglenne a korábbi stabilitás és feszesség, egyszerűbb lenne ilyen tempójú és intenzitású meccseket megnyerni. Pláne, mert az írek nem csináltak semmi különöset, fizikai erejüket rendre használták a párharcoknál, és rendszeresen lőtték a tizenhatosunkra a labdákat. Erre vannak felkészítve gyerekkoruk óta, ebben a legerősebbek. Egy vb-re aspiráló csapattól elvárható, hogy ez ellen a harcmodor ellen a mostaninál hatékonyabban tudjon védekezni.
Kedden a portugálok jönnek, akik Örményországban öt góllal nyertek, és akik technikailag kivételesen képzettek, és egy igazán gyors csapat. A kapitány várhatóan beveti azokat, akik nem játszottak most a magyar csapatban, például a Dárdai testvéreket, már csak azért is, mert ez egy megterhelő 90 perc volt nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Sallait nem lesz könnyű pótolni, de Nagy Zsolt lehetőséget kaphat a bal oldalon.
Összességében ez az egy pont igen értékes lehet a második helyért folytatott harcban. Különösen, ha a kötelezőt, az örmények elleni két meccset hozza a válogatott. Utána novemberben az írek legyőzésével megnyílhat az út a pótselejtezőre. 1978-ban, és négy évvel később is idegenbeli döntetlennel indultunk a vb-selejtezőn, mindkétszer kijutás lett a vége. Hátha a történelem ezúttal is ismétli önmagát.
