
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Még négy van, október 11-én Örményország itthon, október 14-én Portugália idegenben, november 13-án Örményország idegenben, november 16-án pedig Írország itthon lesz az ellenfél.
- Portugália – 6 pont
- Örményország – 3 pont
- Magyarország – 1 pont
- Írország – 1 pont
Köszönjük a mai figyelmet.
Közel volt a döntetlen, de a portugálok lecsaptak a hibáinkra.
Nem talált kaput a lövés, de nem sokon múlt, fel is hördült a közönség. Tóth jól érezte, hogy nem kell beleérnie, így nem is lett szöglet.
Azonnal meghúzták a tempót a portugálok, sajnos nagyon szépen kipasszolták a magyar védelmet, a végén João Cancelo jobb belsővel simán a kapuba tekert Tóth mellett 18 méterről.
Egy gyors szabadrúgás után került Varga elé a labda, be is lőtte, megvan az egyenlítés.

Méghozzá Ronaldo elől, de ez sikerült is. Sőt, a fordulás is, Szoboszlai nagyon gyorsan a túloldalig rohant a labdával, lövés is jött az akció végén, de aztán levágódott a labda, nem lett komoly veszély a magyar kontrából. A kontra aztán kontrát hozott, Ronaldót viszont lesen indították, így a magyar kapu előtt sem volt miért izgulni, szerencsére
Remek helyről jöhet szabadrúgás Francisco Trincão kezezése miatt. Lövésre és beadásra is jó a szög nagyjából 25 méterről.
Szépen is cselezett, utána viszont nagyon gyengén gurított középre, ahol nem volt senki. Közben már portugál szöglet jön, ami jól jelzi, hogy mekkora most a rohanás, ezt kellene bírni, ebből kellene kihasználni egy portugál hibát.

A hátrányban egyértelműen előre kell húzódnia a magyar csapatnak, ezt használta ki most a portugál válogatott, pár húzással lövésig jutottak, João Cancelo csavart ballal, de Tóth kiöklözte szögletre, amiből aztán meg nem lett semmi.

Portugália a második félidő elejétől is uralta a játékot, folyamatosan nyomás alatt tartotta a magyar kaput, még kevésbé hagyta játszani a magyarokat, mint az első félidőben. Az látszott, hogy egy kontra még megzavarhatja a magasra feltolt, nem túl szoros portugál védelmet, de ilyen lehetőség sem sok adódott Szoboszlaiéknak. A középső magyar védők nagyokat tudtak menteni, Szalai tudta elpöckölni például Ronaldo előtt, de Negónál aztán becsúszott egy súlyos hiba.
Ezen most sem változtatott, nagy sprintet vágott le a balon, de mire a beadáshoz ért volna, elfáradt, portugál védőhöz ment a labda, pedig volt középen érkező.
Némileg támadóbb felállásra válthatunk a Puskás-játékos Lukács Dániel érkezésével, aki Nagy helyett állt be, Lukácsnak ez az első meccse a válogatottban. Tóth Alex helyén pedig az az Ötvös Bence jön, aki épp múlt szombaton, az írek ellen mutatkozott be.
Nem is nagyon volt kérdés, hogy ki lövi a büntetőt, sajnos tökéletesen helyezte némi toporgás után a jobb alsóba, hiába érezte Tóth Alex a sarkot.