Szoboszlai Dominik az első magyar, aki a hónap gólját rúgta Angliában
Ha a hónap játékosa nem is tudott lenni, mert azt az Evertonba szerződő Jack Grealish érdemelte ki, a hónap gólja szavazáson az első helyen végzett a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik. A Premier League a hivatalos honlapján azt is írta, hogy ő az első magyar, akinek ez a bravúr sikerült.
Szoboszlai augusztus 31-én, az Arsenal elleni rangadón a 83. percben 28 méterről bombázott a jobb kapufa mellé, ahonnan befelé pattant a labda, ezzel szerezték meg a győzelmet.
A találkozón egyébként jobbhátvéd volt, és abban a szerepkörben is kimagaslót nyújtott az előző szezon ezüstérmese ellen. Nemcsak a találatáról, hanem a teljesítményéről is napokig beszéltek.
A végső sorrend a közönség és a szakértői zsűri szavazatai után alakult ki, a brazil Richarlíson ollózása, vagy Paqueta bődületes lövése a vert mezőnyben végzett. Csapattársa, a 16 éves Ngumoha csavarására is lehetett szavazni, ahol Szoboszlai kvázi gólpasszt adott azzal, hogy átlépte a labdát, és ezzel alakította ki a ziccert, amit a csatár az utolsó percekben értékesített is a Newcastle ellen.
A bajnoki címvédő, és három fordulóból kilenc ponttal az élen álló Liverpool két díjat vitt el, mert augusztus legjobb menedzserének a holland Arne Slotot választották. A Liverpool vasárnap ismét pályára lép, akkor a Burnley vendége lesz.