Marhafarokkal magyarázta a doppingszert, de végül eltiltották a Usain Bolt utódjának kikiáltott sprintert
Néhány évvel ezelőtt Usain Bolt utódjának kiáltották ki 200 méteren a már tinédzserként is nagy időket futó Erriyon Knightont, de az amerikai atléta négy évre most parkolópályára került. Knightont tavaly felmentették egy doppingügyben, de egy fellebbezés után megváltoztatták a döntést, nem fogadták el, hogy a tiltott szer szennyezett élelmiszerrel került a szervezetébe.
A most 21 éves Knightonnál 2024 márciusában egy versenyen kívüli ellenőrzésen mutatták ki az anabolikus szteroidok közé tartozó trenbolont. A sprintert az Egyesült Államokban felmentették az illetékes doppingellenes hatóságok, miután elfogadták az érvelését, hogy a tudta nélkül, az általa elfogyasztott marhafarokkal került a szervezetébe a szteroid. A trenbolont valóban használják az állattenyésztésben, hogy serkentsék a jószágok növekedését, így az élelmiszerben való jelenléte logikus magyarázat is lehet. Knighton felmentése után tavaly a párizsi olimpián is részt vehetett, ahol 200 méteren a negyedik lett. Korábbról ezen a távon volt már világbajnoki ezüst- és bronzérme is. Előbbit Budapesten szerezte.
Az olimpia után viszont az Atlétikai Integritás Szervezet fellebbezett az amerikaiak döntése miatt, és az ügy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz került, ami pénteken ismertette döntését.

Knighton ügyvédei, rokonai, partnere és egy pékség alkalmazottjának vallomásaival védekezett, hogy bizonyítsa, hogyan került élelmiszerrel szervezetébe a dopping, de nem győzte meg a Sportdöntőbíróságot.
„A tudományos bizonyítékok áttekintése után a testület megállapította, hogy nincs alapja annak a következtetésnek, hogy az Egyesült Államokba importált marhafarok a pozitív teszt magyarázatához szükséges szinten tartalmazna trenbolonmaradványokat” – írta a testület hivatalos közleményében.
Az amerikai futó négyéves eltiltást kapott – ebbe beleszámítják a korábbi két hónapos eltiltását –, de így is csak 2029-ben jár le büntetése, ezért nem lesz esélye indulni a 2028-as Los Angeles-i olimpián.
Knighton a mostani, tokiói világbajnokságra nem jutott ki, miután csak az ötödik lett az amerikai válogatón.