A Vuelta a España utolsó, 21. szakaszának az ünneplésről kellett volna szólnia, de palesztinpárti tüntetők lehetetlenné tették, hogy a versenyzők Madridban befejezzék a háromhetes kört, miután elözönlötték az útvonalat.
Az Izrael ellen kiálló tüntetők már több szakaszt veszélyessé tettek, és bele is kellett nyúlni miattuk a versenybe, de a spanyol rendőrök azt ígérték, hogy Madridban plusz 1500 rendőr tartja majd kordában a demonstrálókat. Ez az igyekezetük a látottak alapján egyáltalán nem ért célt.
A mezőnyre 108 kilométer várt vasárnap, a szakasz elején még nem volt igazán éles a verseny, az összetettben jól szereplők próbálták meg a laza tempó közben kiélvezni a sikert. Az etap második felére már gyorsulni kezdett a mezőny, a sprinterek készültek még egy utolsó nagyobb csatára, de ez hamar semmissé lett.
Egy kisebb tüntetőcsoport közvetlenül a bringások elé áll az úton, kisebb lökdösődés is kialakult, és még ennél is nagyobb problémát jelentett az a tömeg a cél közelében, ami a kordonokat áttörve ment be a pályára. Ellenük a rendőrség könnygázt is bevetett, de nem sok eredménnyel.

Ezt látva a rendőrség és a rendezők úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják meg azt, hogy végigmenjen a szakasz, lefújták, és így a díjátadó ceremónia is elmaradt.
A palesztinpárti tüntetők egyik célpontja a mezőnyben tekerő Israel-Premier Tech nevű csapat, amely neve és kanadai–izraeli főszponzora miatt is céltábla lett. A csapat már a mezéről is eltüntette az Israel feliratot, de ez sem változtatott a helyzeten. A verseny alatti tüntetésekről és hatásokról ebben a cikkben írtunk bővebben.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök egyébként támogatásáról biztosította a tüntetőket, akik szerinte példát mutattak, és így Spanyolország egy lépést tett előre az emberi jogok védelmében.
A Vuelta a Españát a dán Jonas Vingegaard (Visma-Lease a Bike) nyerte meg 1 perc 16 másodperces előnnyel a portugál Joao Almeida (UAE Team Emirates) előtt, a harmadik a brit Tom Pidcock (Q36.5) lett.