WC-papírt gyártott, mobilt árult, három évig nem is sportolt, majd visszatérése után vb-t nyert
A 110 méteres gátfutás friss világbajnoka, Cordell Tinch néhány évre teljesen felhagyott a sporttal, hiába volt az egyik legnagyobb tehetség. Csak családja és barátai biztatására tért vissza, és két év alatt oda is ért a világ tetejére.
A most 25 éves Tinch középiskolásként is atletizált már, jó eredményei voltak hármasugrásban, távolugrásban és gátfutásban is, de tehetséges volt kosárlabdában és amerikai futballban is. Az utóbbi érdekelte igazán, be akart kerülni az NFL-be, és ehhez jó ugródeszkának tűnt a Minnesota Egyetem, ahol sportösztöndíjat is kapott. A futball mellett megtartotta az atlétikát, de a két sportágat nem tudta egyszerre magas szinten űzni, gyorsan kimerült. Az amerikai futballt elengedte, és atlétikaedzőjét követve egyetemet is váltott.
Tinch jó időket futott, 2019-ben bejutott az országos egyetemi bajnokság döntőjébe is, de ott végül nem indulhatott el, mert az egyetemváltása közben eljárási hibák történtek. Ez még a következő évben is problémákat okozott neki, majd 2020 márciusában, a Covid-járvány kitörésekor otthagyta az egyetemet, és a sporttal is felhagyott.
„Inkább a mentális egészségem miatt vettem ki ezt a szünetet” – mondta két évvel ezelőtt az NBC-nek. Arról is beszélt, hogy addig akart otthon maradni, míg eldönti, hogy befejezi-e egyáltalán az egyetemet, miközben kisebb munkákat vállal.

Tinch így aztán kábeleket telepített egy telekommunikációs cégnél, később egy vécépapírgyártó gépet kezelt, majd mobiltelefonokat árult. Eközben teljesen elhanyagolta az edzéseket, nem sokat tett azért, hogy fitt maradjon. Az atléta azt mondta, hogy két embernek köszönheti, hogy visszatért az egyetemre és a sportba. Az egyik anyja, Elizabeth volt, aki nagyon szerette volna, ha a fia diplomát szerez, a másik pedig Treyvon Ferguson, egykori csapattársa volt. Ferguson gyakran mesélt az edzőknek arról, hogy Tinch olyan hibátlanul futott, hogy két év alatt egyetlen gátat sem döntött fel. Tinchet ezután többször is hívták edzők, de nehezen állt kötélnek, végül 2023 januárjára tudták rávenni, hogy visszatérjen Kansas Citybe, és elkezdje az edzéseket.
A munka gyorsan kifizetődött nála, júniusig 16-szor döntötte meg egyéni csúcsait gátfutásban, magasugrásban és távolugrásban. Érezte, hogy még nagyon sok fejlődési lehetőség van benne, részben a jó munkamorálja miatt. Az amerikai bajnokságon a második lett, így a budapesti világbajnokságon is elindulhatott 2023-ban, ahol a középdöntőig jutott. 2024-ben csak negyedik lett az amerikai válogatón, így az olimpián nem tudott részt venni.
Idén már az egyik legjobb gátas volt, több Gyémánt Liga-versenyen nyert, vagy állhatott dobogóra, és egyre többször került 13 másodperc alá. Egyéni legjobbjával, 12,87-tel minden idők negyedik leggyorsabb 110 gátasa.
„Nem hiszem, hogy eljutok oda, ahol most vagyok, ha nem tartok szünetet, hogy megtaláljam önmagam. Önmagam megtalálása volt az egészben a legnagyobb. Csak azért, mert nem hiszem, hogy akkoriban nagyon boldog ember voltam” – mondta nem sokkal a vb előtt.