Rashford duplája hozta a Barcelona győzelmét, Sallaiék ötöt kaptak a BL-ben

Rashford duplája hozta a Barcelona győzelmét, Sallaiék ötöt kaptak a BL-ben
Rashford ünnepe – Fotó: Scott Heppel / Reuters

A Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában csütörtökre is jutottak érdekes mérkőzések. Az új lebonyolítás sajátossága, hogy az első kört nem kettő, hanem három nap alatt rendezik meg. Kezdésnek a belga Bruges úgy verte meg 4-1-re a Monacót, hogy a vendégcsapat a kilencedik percben tizenegyest hibázott.

Magyar szempontból a legfontosabb a Galatasaray frankfurti vendégjátéka volt. Sallai Roland ezúttal is a kezdőcsapat tagja volt – nyolc év után tért vissza a BL-be, akkor az Apoel játékosaként szerepelt –, és ezúttal is a védelem jobb oldalán kapott helyet.

Sallai ollózva mentett az első félidőben – Fotó: Kai Pfaffenbach
Sallai ollózva mentett az első félidőben – Fotó: Kai Pfaffenbach

A törökök jól kezdtek, az első helyzetüket azonnal gólra váltották a 9. percben. A kontratámadást Sallai indította el, Sané a bal oldalon sprintelő Akgünnek adta a labdát, aki egy csel után a bal alsóba továbbított. A Galata közel állt a második gólhoz is, 17 méterre a kaputól, középről kaptak egy szabadrúgást, Gündogan rendkívül okosan nem kapura tette, hanem lepasszolta, Yilmaz hat méterről, tiszta helyzetből azonban az égbe lőtt.

Nagy árat fizetett ezért a kimaradt ziccerért a vendégcsapat, mert a félidő hajrájában három gólt is beszedett. A japán Doan tiszta lövőhelyzetben ritka rosszul találta el a labdát, méterekkel ment volna mellé a kísérlete, de mivel Sanchezbe bombázott, a védőről a kapuba pattant a labda. Erre Yilmaz egy csukafejessel válaszolt, de a játékvezető érvénytelenítette a gólját, mert már a beadás előtt szabálytalanságot látott. Uzun és Bukardt góljaihoz viszont kétség sem férhetett. A második félidőben már csak az Eintracht volt a pályán, Sanchez újra szerencsétlenül nyúlt a labdához, a 75. percben Knauff állította be az 5-1-es végeredményt, ami reális, és ezzel a tabella élére ugrottak.

A következő fordulóban, szeptember 30-án a Galata vendége a Liverpool lesz, kettő, de akár három magyar játékos is lehet egyszerre a pályán.

A Manchester City és a Napoli találkozójának érdekessége Kevin de Bruyne szereplése volt. A belga középpályás mindent megnyert a Cityvel, ám a nyáron az olaszokhoz szerződött. Pep Guardiola egy olyan edzővel, Antonio Contéval találkozott, akivel szemben negatív a mérlege. A katalán edző most viszont javított egy 2-0-s győzelemmel.

Di Lorenzo kiállítása a 21. percben döntően befolyásolta az eredmény alakulását. A védőnek körülbelül két centi hiányzott, hogy eltalálja a kitörő Haaland előtt a labdát. A videózás kiderítette, szabálytalan volt a megmozdulása, és mivel utolsó emberként követte el, azonnali piros lapot kapott. De Bruyne-t hamarosan lecserélték, a visszatérése így mérsékelten izgalmasra sikeredett.

Az olaszok pontosan bekkeltek az 55. percig, akkor Foden emelte be a labdát a védőjétől elmozgó Haalandhoz, aki tíz méterről ütemtelenül fejelt az addig nagyszerűen védő Milinkovic-Savic felett a kapuba. A norvég csatárnak ez volt az ötvenedik gólja a BL-ben, és ehhez a tekintélyes mennyiséghez mindössze 49 meccsre volt szüksége. (Van Nistelrooynak 62 meccs kellett 50 találathoz, Henrynek 112.) Tíz perccel később Doku eldöntötte a meccset.

A Barcelona a Newcastle vendége volt, és a két csapat 1997-es meccsét szinte valamennyi lap felelevenítette, mert akkor az angolok a kolumbiai csatár, Faustino Asprilla mesterhármasával 3-2-re nyertek. A Newcastle közel állt a vezető gólhoz az első félidőben, Elanga elfutása után tökéletesen centerezett, Barnes az ötösön belülről nem tudta elrúgni Garcia kapus mellett a labdát.

A második félidőt Joelinton veszélyes fejese nyitotta, de elkerülte a labda a kaput, az 58. percben Rashford fejese ellenben már utat talált a hálóig. A 67. percben az angol csatár lecsapott egy labdára, tolt rajta egyet, majd 19 méterről bődületes erejű lövést eresztett el, a labda a felső lécről pattant a gólvonal mögé. A Newcastle tudott szépíteni a hajrában, egyenlíteni nem, bár még a 98. percben is volt egy veszélyes lövése Tonalinak.

A többi mérkőzésen: Köbenhavn – Leverkusen 2-2, Sporting – Kairat Almati 4-1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!