
Noah Lyles sorozatban negyedik világbajnoki címét szerezte 200 méteres síkfutásban a tokiói atlétikai világbajnokságban, és ezzel Usain Bolt nyomdokába lépett. A jamaicai 2009 és 2017 között nyerte a vb-ket ezen a távon, Lyles pedig 2019 óta címvédő. A nőknél friss világbajnokot avattak, az amerikai Melissa Jefferson-Wooden a száz után nyerte meg a kétszázat is.
A férfi százon harmadik Lyles már az elődöntőben erődemonstrációt tartott, a világ idei legerősebb eredményével, 19,51-gyel került a legjobb nyolc közé. Soha nem látott erősségűvé vált a döntő, mert csak 20 másodpercen belüli időeredménnyel lehetett oda bekerülni.
Tavaly az olimpián a botswanai Letsile Tebogo győzött, de Tokióban az első két futása nem volt igazán meggyőző, nagyot kellett volna előrelépnie. Az első százon ugyan még tudta tartani a ritmust Lylesszal, a végére elfogyott az ereje, és csak negyedik lett a jamaicai Bryan Lewell mögött. Lyles az utolsó métereken már csak honfitársával, Kenneth Bednarekkel csatázott, de hat századdal maga mögött tartotta.

A női 200 méteres döntő nyolc helyett kilenc fővel indult, mert ketten is századra azonos időt futottak az elődöntőben. Az egyikük, a bahamai Anthonique Strachan ráadásul sérülten vállalta a futást. Az már nem derült ki, mire lehetett volna képes, mert a rajtnál bemozdult, és kizárták.
A megismételt rajtnál mindenki simán eljött, és 50 méter után már látszott, hogy a 100 friss bajnoka, Melissa Jefferson-Wooden sebességével nehéz lesz, mit kezdeni, már rajta volt a pályaelőnnyel induló címvédőn, a jamaicai Shericka Jacksonon. Jefferson-Wooden az egyenesre ráfordulva már két méter előnyben volt, és csak tovább növelte a különbséget a második százon. Nagyon nagy fölénnyel, közel fél másodperccel győzött a brit Amy Hunt előtt, aki a végén elkapta a kicsit darabossá váló Jacksont.