
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit Sakkfesztivált, az ideinek a mottója: „A sakk nem csupán sport, hanem gondolkodásmód, kreatív kaland és közösségi élmény.” Az esemény hívószavai még: játék, inspiráció, élmény.
A rendezvény idén is a Magyar Nemzeti Galériában lesz, ahol a szimultán Polgár Judittal már szokásosnak mondható, ezúttal csapatok mérhetik össze az erejüket a női világranglistát 25 éven át, visszavonulásáig vezető olimpiai bajnokkal. Bemutatkozik a robotsakk, és lesz egy világpremier is: a RubikSakk.
„A sakk folyamatos megújulásban van, noha az eredeti szabályokkal is rendkívül népszerű. A szivárványsakkot például az édesapám találta ki, vagy ott a láthatatlan sakk, ahol mindegyik figura azonos színű. Tavaly novemberben Cambridge-ben, az egyetemen voltunk Rubik Ernővel, a kocka megszületésének ötvenedik évfordulóján, és akkor jutott eszembe, hogy ötvözni is lehetne a sakkot és a kocka kirakását. Én magam még mindig csak kétharmad részben tudom kirakni a kockát, de hát vannak igazi zsonglőrök is ebben a műfajban. Ha a kockát jól forgató játékos összeül egy sakkozóval – szigorúan vegyes párosban –, abból csak jó dolog sülhet ki. Már csak meg kellett alkotni a szabályokat. A partit egy adott pillanatnál a zsűri megállítja. Az óra addig nem ketyeg, amíg az egyik fél ki nem rakja a kockát. Ahogy ez megtörténik, elindítják annak a félnek az idejét, amelyik még munkában van a kockával. Ha a kocka mind a hat oldalán megvannak a színek, akkor léphet ismét. Ha az egyik csapat netán nem boldogul a kockával, akkor bármennyire is ígéretesen álltak a tábla mellett, veszítenek.”
A kockával okozott időveszteséget a partiban el lehet tüntetni, de akár az is előfordulhat, hogy épp az időveszteség miatt lesz nagyobb a feszültség.
A kockát egymásnak keverik össze, és mindegyik játékmegállítás után megteszik ezt újra. Majd jön a következő csengetés – egy játszmát kétszer szakítanak meg –, és a vegyes páros kockára szakosodott tagja akkor lép akcióba. Nemcsak Polgár, hanem az eseményre hazalátogató Rubik Ernő is testközelből nézi majd meg, hogyan boldogulnak egymással szemben a csapatok.
A különleges játékra vállalkozó csapatok szép számmal lesznek, az esemény meghirdetése után percek alatt betelt a mezőny. Polgár Judit testvére, Zsuzsa is hazatér az Egyesült Államokból, vele is lehet majd találkozni a Galériában, ahová a belépés egyébként ingyenes.
Polgár a nyáron az Egyesült Államokban játszott egy NBA-játékossal, Grant Williamsszel (Charlotte Hornets) párban egy bemutató tornán, amit Magnus Carlsen ötszörös sakkvilágbajnok szervezett. Annak a partinak az volt a nehézsége, hogy nem mondhatta meg, mi a jó lépés, de azt elmondhatta, hogy melyik bábuval célszerű lépni. Nyolc páros volt, ők győztek.