Szembefordult az alelnök a röplabdaelnökkel, meg sem állt az ügyészségig

Szembefordult az alelnök a röplabdaelnökkel, meg sem állt az ügyészségig
Gál László – Fotó: Hunvolley

„Megtisztulást szeretnénk”

– így indokolta a Telexnek Gál László, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) alelnöke, egyben a tízfős elnökség egyik tagja, miért szánták el magukat arra a példátlanul drasztikus lépésre, hogy törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeznek az ügyészségnél. A többes szám azért indokolt, mert nem egyedül csak ő, hanem az elnökségben még néhányan elégedetlenek voltak a gyakorta átláthatatlan és aggályosnak minősíthető működés miatt. Eközben váratlanul kezdeményezés indult több elnökségi tag, köztük Gál visszahívására is, erről a szerda délutánra összehívott rendkívüli küldöttgyűlésen fognak szavazni.

A múltban jó néhányszor előfordult már, hogy klubok, klubvezetők összetűzésbe kerülnek egy-egy sportági vezetővel, de az, hogy egy olyan elnökség faroljon ki az elnök mögül, amit az elnökkel egy időben választottak még, és vele együtt lépett hivatalba, igen ritka.

Gál hozzátette, hogy az ügyészség kérésének megfelelően adatokat, dokumentumokat is eljuttattak nekik, mert közpénzzel való visszaélések, bűncselekmény gyanúját feltételezik. Arra, hogy pontosan milyen bűncselekményre gondol, úgy felelt, hogy ezt majd a hatóságok eldöntik és mérlegelik a bemutatott iratok alapján.

Gál azt mondta, hogy hónapokkal korábban hozott a rendszerbe egy operatív igazgatót, miután az előzőtől megvált az elnök. Az új igazgató Slenker Gergely, akit az üzleti életből szerződtettek, hogy dinamizmusával segítse a sportág ügyét, nem mellékesen az elnök, Vatai Gabriella munkáját. Ám finoman szólva sem lett gyümölcsöző az együttműködésük, ez kiderült a beszerzéseknél, a szerződéseknél valamint a számlázásoknál is. Gálék nehezményezték, hogy nem látták a pontos üzleti tervet, és szerintük az elnök semmilyen pozitív jellegű változásra nem volt nyitott.

A szövetségeket a törvényi előírásoknak megfelelően az ügyészség ellenőrzi, Gálék ezért fordultak egyenesen a szervezethez, kötelességüknek érezték, hogy ezt a lépést megtegyék szeptember végén. „Más pénzére, az adófizetőkére hatszor jobban kell vigyáznunk, mint a sajátunkra, ezért nem láttunk más megoldást” – mondta.

Eközben váratlanul elindult egy kezdeményezés öt elnökségi tag visszahívására, az érintettek közt volt Gál László is. Rajta kívül az egyesületek Klauser Róbert, Kocsik-Bogár Anita, Puszta Balázs és Kovács Szilárd elnökségi tagoktól vonnák meg a bizalmat. Ha egy hatodik tag is visszalépne (András Krisztina, Mári Róbert, Sára Botond főispán, Szaniszló Szilvia, Veres Péter közül valaki), az elnökség azonnal határozatképtelenné válna. Ez nem ritkaság a sportágban, nem olyan régen, 2024-ben júniusában már megtörtént, az akkori ügyről és a szövetségen belüli viszonyokról itt írtunk részletesen. Az ügyvezetőt akkor Vatai Gabriellának hívták, akit a feszült helyzetben tartott tavaly júliusi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen választottak elnökké.

Olyan információ jutott el hozzánk, hogy a mostani visszahívás kezdeményezése nem alulról jött, hanem felülről szerveződött. Ebben az elnök egyik legközelebbi munkatársa is fontos szerepet játszott, mert a tagszervezetek egy részét vonták csak be az akcióba, azokat, amiknek feltétlenül számíthatott a lojalitására, nekik ez a munkatárs küldött ki egy levelet a visszahívás kezdeményezéséről. Ebben pontos indoklás nincs, miért rendült meg a bizalom az öt taggal szemben.

Mivel a tagszervezetek több mint egyharmada szót fogadott, és úgy gondolta, hogy támogatja a bizalmatlansági indítványt, ezért az MRSZ október 6-án már arról értesítette az összes tagszervezetet, hogy október 22-én, azaz szerda délután rendkívüli küldöttgyűlést rendeznek.

Itt nincs is más napirend pont, mint az említett öt tag visszahívása – egyenkénti szavazással.

A küldötteknek írt, hozzánk is eljutott levél is nélkülözi az indoklást, hogy pontosan mi váltotta ki az ilyen fokú bizalomvesztést, hogy az érintettek érdemtelenné váljanak az elnökségi tagságra.

Gál kérdésünkre azt mondta, hogy ennek a küldöttgyűlésnek az összehívása álláspontjuk szerint szabálytalanul történt, így bármiről is döntenek, az nem felel meg az alapszabálynak, és megtámadható.

„Mivel elnökségi tagok vagyunk, a teljes vagyonunkkal felelünk. Ezért pláne indokoltnak éreztük, hogy tisztán lássunk, de folyamatosan akadályokba ütköztünk. Nekünk nem egzisztenciális kérdés, hogy a sportágban részt vegyünk. Energetikai, fejlesztéspolitikai területről érkeztem, számomra nem létkérdés, hogy itt legyek. A sportág legendája, a tiszteletbeli elnök, Bardi Gyöngyi hívó szavának tettem eleget, nekem nem okoz gondot a távozás. Egyedül az elnöknek létkérdés, hogy maradhasson. Az elnökségi tagoknak, tagszervezeteknek azon kell elgondolkodniuk, hogy van-e rátermettebb vezető nála, a sportág többet érdemel-e.”

Gált elszomorította és elkeserítette, amit tapasztalt az elmúlt hónapokban. Megvezetett és megfélemlített tagszervezetekről beszélt lapunknak, sokan keresték meg őt, akik biztonságos helyen akartak vele találkozni, mert retorzióktól tartottak. A többség a társaságiadó-felajánlások, azaz a sportágnak jutó taotámogatás megvonásától félt, mert az a működést veszélyeztetné. „Nincs egzakt támogatási rendszer a taonál, nincsenek egyenlő esélyek, sajnos megúszhatatlan a balhé” – összegzett.

Természetesen kíváncsiak voltunk az elnök, Vatai Gabriella véleményére is, akit emailben kerestünk. Többek közt arról érdeklődtünk, érez-e személyes felelősséget, hogy rövid időn belül a második elnökség távozása áll küszöbön. Azt válaszolta, hogy küldi a nyilatkozatát legkésőbb hétfőig, ezt azonban cikkünk megjelenéséig nem tette meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!