Doppingvétség miatt három évre eltiltották a női maratonfutás világcsúcstartóját

Három évre eltiltották Ruth Chepngetichet, a női maratonfutás világcsúcstartóját, miután beismerte a doppingszabályok megsértését – írta a BBC.

A kenyai atlétát júliusban ideiglenesen felfüggesztették, mert pozitív lett a doppingtesztje. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (AIU) négy év eltiltást kért a 31 éves sportolóra, de a büntetését három évre csökkentették, miután beismerte a szabálysértést.

A szervezet azonban továbbra is vizsgálja a sportoló telefonján talált bizonyítékokat, az AIU vezetője szerint azt is megnézik, hogy nem történt-e más szabálysértés.

Amikor a szervezet áprilisban először kihallgatta, Chepngetich nem tudott magyarázatot adni a pozitív tesztre. Emiatt a szervezet bizonyítékokat gyűjtött tőle, például meg kellett osztania, hogy a pozitív teszt előtt milyen kiegészítőket és gyógyszereket szedett. A szervezet munkatársai Chepngetich telefonját is megvizsgálták.

Bár júliusban szembesítették a telefonján talált bizonyítékokkal, ekkor azt mondta, hogy soha nem doppingolt. Nem sokkal a második kihallgatása után Chepngetich már arról beszélt, hogy a pozitív tesztje előtti napokban megbetegedett, és házvezetőnője gyógyszerét szedte kezelésként. Kiderült, hogy a gyógyszer tiltott szert tartalmazott, az atléta viszont azt állította, erről nem tudott.

Az AIU-nak komoly fenntartásai voltak Chepngetich új történetével kapcsolatban, és végül gondatlanság miatt kértek négy év eltiltást a sportolóra. Az atléta a 20 napos határidőn belül beismerte a doppingszabályok megsértését, ezért a büntetését automatikusan csökkentették egy évvel.

Ruth Chepngetich tavaly a Chicago Maratonon megdöntötte a női maratonfutás világrekordját. A kenyai atléta 2:09:56-ot futott, amivel közel két perccel túlszárnyalta az etióp Tigist Assefa tavaly felállított 2:11:52-es csúcsát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!