Sok meglepetést tartogat a könyv, amiben magyar futballsztárok vallanak a kedvenc pillanatukról

Sokszor halljuk szurkolóktól, újságíróktól, de még egykori futballistáktól is, hogy ezt vagy azt a meccset X vagy Y nyerte meg, mert ugyan a teljes csapat átlag felett teljesített, szükségszerűen ki lehet és kell emelni belőle valakit. Nyilván sokkal könnyebb azonosítani a lengyelek 5-3-as, 1987-es legyőzését Détári Lajos tökéletes csavarásával a szögletzászlótól, mint mondjuk Preszeller Tamás ötödik gól előtti higgadt befejezésével.

Az Életem meccse című, novemberben megjelent könyv a hazai foci nagyságainak teszi fel a kérdést, ők hogyan élték meg a legnagyobb meccsüket, melyik volt az a 90 perc, ami a szívükben, lelkükben maradandó, különleges helyet foglal el. Mint minden lista, ez is szubjektív, de annyi biztos, hogy az ötven szereplő közt ott vannak a hatvanas évektől a legnagyobb sztárok.

Mivel a válogatottsági rekorder, Dzsudzsák Balázs még játszik Debrecenben, ő hiányzik a felsorolásból, a visszavonulás ugyanis kitétel volt. Szalai Ádámot kereste a Dénes Tamás, Szabó Tamás szerzőpáros, de nem állt kötélnek, így azt nem tudhatjuk meg, hogy a szívének az osztrákok elleni pöckölése vagy a németek elleni sarkazása-e a kedvesebb, és azt sem, hogyan tekint a Mainzban szerzett mesterhármasára.

Az viszont kiderül a kötetből, és valamelyest meglepő is, hogy Gera Zoltán nem a portugálok elleni 3-3-at választotta a 2016-os Eb-ről, ahol a gólja szépségdíjas volt, közönségszavazást is nyert, hanem az olaszok 3-1-es legyőzését 2007-ből. A vb-címvédő ellen a tizenegyest magabiztosan értékesítette, majd volt még egy gólpassza is a régi Puskásban.

A 108-szoros válogatottságig jutott Király Gábor a 2016-os Eb-n koronázta meg a pályafutását, közönségkedvenc lett Európában is a mackónadrágja, a kapusként bemutatott cselei, egyedi mozdulatai miatt. Megesküdtem volna rá, hogy a norvégok elleni Eb-pótselejtező kinti meccsét mondja, ahol élete legfontosabb védéseit mutatta be, vagy valamelyik Eb-találkozót választja, de nem így lett. Az első válogatottságát jelölte meg, amikor tizenegyest fogott – majd könnyek közt, meghatottan nyilatkozott –, és Bécsben a megfiatalított csapat 3-2-re legyőzte az egyébként vb-résztvevő osztrákokat 1998 márciusában.

Még ennél is meglepőbb Lipcsei Péter választása, aki egy németek elleni 0-0-t jelölt meg 1994-ből, mert ott szúrták ki a teljesítményét, milyen mintaszerűen veszi le a pályáról Fredi Bobicot. Lipcsei a Werder elleni 1991-es duplájával lett országosan ismert, igaz a németek 3-2-re legyőzték a Ferencvárost.

Nyilasi Tibor azt az 1977-es meccset nevezte meg, amin – mint fogalmazott – önhibáján kívül pattant róla a szovjetek kapujába a labda, egészen pontosan a kapus a tarkójára ütötte, és onnan perdült át a gólvonalon. Nyilasi felelevenítette, hogy az állampárt küldöttsége meglátogatta a csapatot, azt gondolták, hogy majd arra kérik őket, ne küzdjenek teljes erőbedobással, ám épp ellenkezőleg, azt szerették volna, hogy mindenáron verjék meg a riválist, mert a május elsejei felvonulás úgy még mámorosabb lehet. 2-1-re győztek, és ezzel alapozták meg az 1978-as vb-részvételt.

A paksi edző, Bognár György egy olyan 1991-es meccsre bökött rá, a spanyolok 4-2-es legyőzésére Santanderben, amin ő maga nem lőtt gólt. A Real Madrid legendája, Alfredo di Stéfano ugyanis félrehívta őt a lefújás után Östreicher Emil menedzser társaságában, és azt mondta neki, el kellene cserélni őt Emilio Butragueñóra. Bognár akkor a Toulon játékosa volt.

Az igazán a Vasasban ismertté vált Kiss László nem volt könnyű helyzetben, mert ugyan tart egy világrekordot, az ő olvasatában volt egy emlékezetesebb fellépése. Az 1982-es vb-n csereként beállva hét perc alatt mesterhármast ért el Salvador ellen. Ilyen gyorsan ez azóta sem sikerült senkinek. Ám volt egy másik parádéja is: a norvégok ellen két perc alatt duplázott, és ez a 2-1-es idegenbeli győzelem jelentősen hozzájárult a csapat vb-részvételéhez.

Torghelle Sándornál nem kérdés, melyik meccs a nagybetűs: a válogatottban kettőt vágott a német Oliver Kahnnak 2004-ben. Sebők Vilmosnál sem, hiszen a Bayern München ellen magyar játékos viszonylag ritkán szerzett győztes gólt. Sebők a Cottbus középhátvédje volt, korábbi sorozatunkban beszél erről a gólról is, amit szintén Kahnnak lőtt.

Arról viszont már nem szpojlereznénk, hogy Illés Béla vagy Dombi Tibor melyiket választotta élete meccsének.

Mindenesetre tanulságos kötet, mert olyan szemszögből látunk egy-egy emlékezetes magyar sikert – olimpiai döntőt is –, amilyenből eddig még nem ismertük, és sok esetben alapvetően nem is gondolnánk rá.