Montenegrót három góllal verte, továbbjutott a magyar vízilabda-válogatott az Eb-n

A magyar férfi vízilabda-válogatott a második meccsét is megnyerte a belgrádi Európa-bajnokságon. A továbbjutás Montenegró 13-10-es legyőzésével már megvan, Málta ellen szerdán inkább egy edzés jellegű meccs következik.
A franciák elleni 15-7-es szombati siker után hétfőn komolyabb feladat várt a magyar csapatra. Montenegró sem jelentett azonban gondot Varga Zsolt csapatának, a 13-10-es eredmény az ellenfélre nézve hízelgő.
Mivel Vogel Soma kisebb sérüléssel bajlódik, a franciák elleni nyitótalálkozóhoz hasonlóan ezúttal is Csoma Kristóf volt a kapuban. A Honvéd kapusa 3-2-es magyar vezetésnél, a negyedik percben mutatott be először nagy bravúrt, amikor a kapufára tolta Popadics büntetőjét. Ez volt az első hárított lövés az egész meccsen, addig ugyanis minden lövés a hálóban kötött ki. Magyar oldalon Vigvári Vince és Vendel mellett Angyal Dániel volt eredményes. 3-2 után feljavultak a védelmek, és elkezdtek hibázni a lövők is, így még egy-egy találat volt mindkét oldalon ebben a játékrészben, Jansik Szilárd és Vuckovic talált a kapuba.
A második negyed negyedik percében Manhercz Krisztián büntetője hibátlan volt, Kovács Péter kiállítást harcolt ki, Tátrai Dávid lehetetlen szögből, a balkezesek helyéről jobbal lőtte a léc alá a labdát. (6-3) A második oldalon is kiállítást ítéltek, Vujovic ezt kihasználta. Egy döcögős magyar emberelőny végén Angyalhoz került ki a szélre a labda, és értékesítette a létszámfölényt. A nyolcadik magyar gól egy szép támadás végén született meg, Tátrai találta meg a szélről a kapu elé érkező Fekete Gergőt, aki mivel lerázta magáról a védőit, csak az üres kapuba kellett terelje a labdát. A félidő 8-4-es eredményét ő állította be, de ehhez kellett két remek emberhátrányos védekezés is.
A harmadik nyolc percben átmenetileg megakadt a magyar támadójáték, Csoma viszont remekül védett, előfordult, hogy egy támadáson belül kétszer is hárított. Öt percen át Matkovic volt az egyetlen gólszerző. Varga aztán időt kért, ezek után a csapata beindult és zsinórban három gólt lőtt, Fekete szép mozdulattal, a kapufát használva vágta be a kapuba a labdát. (11-5)
A zárónegyedben két montenegrói gól után született meg az első magyar, Kovács harcolta ki a kiállítást, majd miután Feketétől visszakapta a labdát középen, bepattintotta a hálóba. (12-7)
A hajrára kicsit kiengedett a magyar csapat, az utolsó pillanatban a félpályáról is lőtt egy gólt Montenegró (Holod bombázott pontosan), de ezzel csak kozmetikázni tudott a végeredményen, a 13-10-es magyar győzelem megérdemelt. Az ellenfél az utolsó negyedben pontosan annyi gólt lőtt, mint az első háromban, ezen a még élesebb meccsekre javítani kell.
Ezzel a sikerrel a továbbjutás már megvan, szerdán Málta az ellenfél, pénteken pedig már kezdődik a középdöntő, ahol várhatóan Hollandia, a házigazda és olimpiai címvédő Szerbia valamint a regnáló világbajnok, Spanyolország jön. Az elődöntőbe értelemszerűen két csapat jut be erről az ágról.
Magyarország–Montenegró 13 – 10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)
gólszerzők: Angyal 3, Fekete, Kovács 2-2, Vigvári Vince, Vigvári Vendel, Jansik, Manhercz, Tátrai, Nagy Ádám 1-1, illetve Macic, Matkovic 2-2, Stupar, Vuckovic, Vujovic, Mrsic, Popadic, Holod 1-1